Súlyos testi sertés - vélemények

Egész más, amikor életedben akkor látod először a disznót.

Hozzám pici korukban kerültek, akkorák voltak, hogy simán fel lehetett kapni őket, és kb. olyanok lettek pár napon belül, mint egy kiscica. Odabújtak egy kis simogatásárt, hisztiztek, ha nem velük törődtél, és örültek minden csemegének. Ez persze egyre bonyolultabb lett, ahogy nőttek. Nem könnyű az élet egy 130 kilós "cicával". A végén csak úgy tudtam takarítani, ha az ól másik végében valaki etette és vakargatta őket, különben a 2 centis körzetemben voltak folyamatosan. Amikor pedig kipattantak a pocsolyából, és odabújtak fülig sárosan, akkor combközépig összekentek engem is.

Viszont a családnak is enni kell valamit. Megtanítottak rá, hogy az életben minden nap ajándék...

Ah, a jó kis disznóvágás. Emlékszem, gyerekként figyeltem, ahogy a nagy öregek szuperhősre itták magukat, hogy legyen elég erejük elbánni a disznóval
RIP Béla, a novella meg baromi jó

Mivel vidéken lakom, így elkerülhetetlen volt régebben a disznótoron való részvétel. Főleg, hogy édesapámnak sokszor fizetett ily módon az egyik gazda cserébe a munkájáért. Sose éreztem sajnálatot, vagy megbánást, pedig már az ólból való kicibálásnál meglehetősen hangosan "sírt" a sertés, mert érezte végzetét. Az hagyján, hogy az "áldozat" visított, a többi malac is az őrület határára került. Ilyenkor falkásodhatnak, ami miatt gyorsan kellett cselekedni. Szeretem az állatokat, könnyeket és dühöt csal a szemembe, ha valaki bántja őket. Főleg videókon látni ilyeneket manapság, amivel elárasztották a netet. De a disznótor az más! Ott valamiért nem érzek ilyet, hanem természetesnek veszem az állat leölését. Szóval furcsa világot élünk

Nekem is voltak malacaim. Évente egy-kettőt neveltünk fel. A mai napig hiányoznak. Ha nem lennének ennyire nagyok, büdösek és finomak, a kutya mellett ők lennének a leggyakoribb házi kedvencek.