Az utolsó emlékei - vélemények

Köszönöm Arginnon, igyekszem!

Nagyon szép! Szeretem, amikor a bölcsességek nem szárazon, hanem fantasy-köntösben jelentkeznek. És ahogy Gandalf mondta: "A halál csupán egy másik ösvény, melyre mind rálépünk."

A mai nyugati társadalmakban a halál olyan félelmetes dologgá vált, amiről (sajnos) nem nagyon illik beszélni. A materializmus kora előtt ez elmúlás még az élet természetes velejárójának számított!

Angyalka, gratulálok az írásodhoz!

Virág!
A válaszom: igen. Akkor is nyugodtan halnék meg.

Úgy gondolom, hogy az őskorban még inkább az élet részének tekintették a halált és ez egészen a 18-19. századig így is volt: kardfogú tigrisek, háborút, járványok... Mind a mindennapokhoz tartozott. Csak a technika fejlődésével kényelmesedtünk el és azzal a nézettel, hogy csak egy életünk van.
Köszönöm, hogy megosztottad velem, velünk a véleményed, tiszteletben tartom.

Norton: egyetértünk! Köszönöm, hogy olvastál!

Az életöröm az jó dolog, de a megadás is jó. Mindennek eljön egyszer az ideje, és elfogadni olykor nagyon nehéz egy helyzeteket, mivel az ember egy született lázadó. És pont ezért szenved. Régen tényleg nem féltek a haláltól, hiszen az a természet része. Mi lenne természetesebb annál, hogy aki megszületik, az meg is hal? Arra is ez vár, aki elutasítja ezt. Még a fáraók is meghaltak. Ez ellen lázadni értelmetlen! Ha az ember rájönne arra, hogy meddig szabad küzdeni, és mikor kell megbékélni a sorssal, akkor nem lenne ez a sok felesleges fájdalom. Hogy ki meddig harcol, és miért akar élni, azt mindenkinek az egyéni szíve joga eldönteni, hiszen nem más felel az ő sorsáért. A tetteinknek pedig mindig egyénileg lesznek meg következményei. Nekem tetszett ez az írás.

Akkor is boldogan halnál meg 90-100 évesen, ha tudnád, hogy még ugyanennyi idő állhat előtted is? (Mondjuk, mert közben fejlődött annyit a tudomány.)

Régen az élet részének tekintették a halált? Hát a középkorban biztosan. Azt viszont nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy az ősember emelkedett halálvággyal nézett volna a kardfogú tigris szemébe.

Ha tudom, hogy csodás 90/100 év van mögöttem, akkor azt hiszem, én is boldogan fogok meghalni.

Egyébként ez a normális, az emberek többsége fél és szomorú a halál (haláleset miatt). Sok kutató azt mondja, ez nem mindig volt így, régen az emberek az élet részének tekintették, manapság pedig már az ellensége.

Az, hogy valami halálközpontú, nem féltéltétlen jelenti azt, hogy szomorú is.

Sokan fogadják boldogan a halált, csak nekem (személy szerint) rettentően taszító ez a mentalitás.

Sajnos vidám témákról nem igazán tudok írni... Ugyanakkor ez az írás, azt hiszem, mégsem szomorú, hiszen a végén a sárkány és a kislány is boldog.

Köszönöm a hozzászólást!

Nagyon szép, és megkapó írás, csak kár, hogy ilyen halálközpontú.