Fórum - Itt is publikálok

[Előző] [1] [Következő]
Koncz Mars János
Felhasználó
2021.08.02 20:57
3 hozzászólás
Én először felteszem a saját kis oldalamra:

http://mars3696.hu/index.php?post=irasaim

Utána pedig beküldöm pályázatokra, ha úgy ítélem meg, hogy érdemes, illetve még

https://nuuvella.hu/koncz_janos

Ez utóbbit jó kezdeményezésnek tartottam, mert be volt ígérve, hogy lehet majd beszélni azokkal, akik olvasták az írásokat, ebből azonban nem lett semmi és jószerével azt látom, hogy az írók olvasgatják egymás műveit.

Amiket írok, azt a családtagjaim és a barátaim szokták átolvasni, esetleg korrektúrázni. Ők pedig elfogultak, így nem igazán kaphat az ember igazi kritikát. Itt a Lidércfényen eddig tetszik, hogy van hozzászólási lehetőség. Ha az ember kap építő jellegű észrevételeket, akkor azokból lehet építkezni, figyelni, hogy min javítsunk, stb.
Ida
Admin
2021.05.15 00:44
893 hozzászólás
Kíváncsi leszek, hogy alakul a dolog. Mindenesetre érdekes kezdeményezés.:-D
Jimmy Cartwright
Admin
2021.05.15 00:31
463 hozzászólás
Ez igaz, hogy sok az ingyenes tartalom, de azért azt tegyük hozzá, hogy kevés kivételtől eltekintve (lásd pl. a Lidércfény Online kulturális magazint, talán ismeritek :-) ) nem hogy pénzt, de még a rájuk fordított időt sem érik meg.

De rápillanthatunk számos magánkiadó (ahol az író fizet nekik a kiadásért) termékpalettájára is. Sok esetben nem hogy képzett szerkesztő, de még lektor vagy korrektor sem látta a nyomtatott formában kiadott szöveget, amit viszont szinte ugyanannyiért árulnak, mint egy neves(ebb) író könyvét. Osztán azt is megveszik, ha jó a marketingje.

Vagy vannak ezek a felkapott "bestsellerek", amik dübörgő reklámhadjárattal és óriás hype-al robbannak be az életünkbe, rá is csapunk, mert még a borító is jól néz ki, meg a fülszöveg is remek. Aztán kiderül, hogy egy hitvány vacak, és kiadtunk érte 4000 Ft-ot. Ettől pedig idegesek leszünk, és elköltünk még egyszer annyit gyógyszerre... :-)

Emellett vannak olyan, hmmm... mondjuk úgy, alulról szerveződő kezdeményezések, amelyek keretében ingyen, ténylegesen igényes tartalom lát napvilágot, gondozott szöveggel, elfogadható tördeléssel, elektronikus könyvformátumokban. És mindenki boldog, mert az írók történetei eljutnak az olvasókhoz.

Nem akarok én lándzsát törni egyébként egyik mellett / ellen sem, nem hiába hangsúlyoztam, hogy ez a két napja nyilvános Nuuvella mindössze csak egy újabb lehetőség, ami adott esetben járhat az író számára némi bevétellel, ha a rendszer beválik (ha megfelelő minőségű alkotások kerülnek fel, és ha lesz fizetőképes olvasótábor).
Ida
Admin
2021.05.14 23:00
893 hozzászólás
Viszont a neten tengernyi ingyenes tartalom elérhető, az olvasók közül szerintem kevesen fognak erre pénz költeni, de reméljük, hogy nem nekem lesz igazam.:-)
Jimmy Cartwright
Admin
2021.05.14 21:03
463 hozzászólás
Ahogyan én személy szerint látom, az nem olyan rózsás. :-) De ez a jelenlegi, országos állapotok miatt van.

Egyébként szerintem két dolog függvénye:
- legyenek fent az oldalon valóban minőségi alkotások,
- legyen egy stabil, megbízható, fizetőképes olvasótábor.

Ahogy nézem, a legalapabb, 1 hónapra érvényes előfizetés díja 1490 Ft, amiből 1400 Ft-ot lehet az írók között szétosztani, az olvasó belátása szerint.
A következő lehetőség valóban korlátlan hozzáférést ad, és min. havi 2490 Ft-tól max. 5490 Ft-ig állítható az előfizetés összege, amiből 990 Ft megy a Nuuvellának, a többi elosztható.
A harmadik lehetőség már valóban Mecénásnak számít, itt fix 9490 Ft a havidíj.

Az első két lehetőség valóban nem tűnik vészesnek, mondjuk ahhoz képest, hogy egy doboz cigi ára 1500-2000 Ft között van átlagosan, és van, aki abból napi többet is "fogyaszt". De egy jobb fajta könyv ára is már ott van 3000-5000 Ft körül, és az sem biztos, hogy mindig megéri az árát.
Itt meg ugyanennyi összegért bármit el lehet olvasni, és nem kell feltétlenül "adakozni" az írónak, ha nem tetszik, amit alkotott.

Tehát, ahogy fentebb írtam, minőségi írásokkal, ebben a rendszerben is meg lehet fogni az olvasókat.

Egyébként érdemes vele tisztában lenni, hogy az oldal tulajdonosának, készítőinek ez egy üzleti vállalkozás, ők sem egy jótékonysági szervezet. Az ügyvezetője az az Alcser Norbert, aki többek között a Publio kiadónak is a tulajdonosa. A 2019-es adatok szerint pedig a kiadónak abban az évben bő 48,5 MFt-os nettó árbevétele volt (bő 5 MFt-os jegyzett tőkével). Ez a magyar könyvpiacon elég jónak mondható.

De, mint azt írtam, lényegében ez is csak egy lehetőség az íróknak a publikálásra, és nekik nem is kerül semmibe. ;) (Reméljük, ez így is marad.)
Deepankrin
Felhasználó
2021.05.14 08:20
1 hozzászólás
Elgondolkodtam én is rajta. Szerinted életképes lesz ez a dolog? Van benne potenciál?
Jimmy Cartwright
Admin
2021.05.13 18:34
463 hozzászólás
Kedves és kedvetlen ismerőseim, barátaim, alkotótársaim!

Lám, hozzám is elért korunk legújabb technológiai vívmánya,
a bitcsápok és bájthullámok engem is bűvkörükbe csábítottak.
És ki is vagyok én, hogy ellenálljak a fejlődésnek, a haladó korszellemnek?
No és persze a lehetőségnek...
Hisz ez tulajdonképp csak egy újabb lehetőség az íróknak, mint nekem is,
hogy eljussanak az olvasókhoz.

Fontos azonban tudni, mielőtt az alábbi hivatkozásra kattintasz,
hogy ez az olvasóknak szól, pénzbe kerül, és a regisztrációd során
a követőmmé, egyúttal rögtön az anyagi támogatómmá is válsz.


Rajtad áll, kedves olvasó, hogy szeretnél-e a jövőben,
eddig még sehol nem publikált történeteimmel különös világokba utazni.

A kapu nyitva, áll, s a vámos némi anyagi juttatás fejében engedélyt ad az őröknek, hogy bebocsátást nyerj.

https://nuuvella.hu/jimmy_cartwright?i=46538d351447
Jimmy Cartwright
Admin
2021.05.13 18:30
463 hozzászólás
Bár a bemutatkozó oldalon (a regisztráció során, illetve később is) megadható, hogy ki hol máshol publikál még a Lidércfényen túl, de lehet, hogy egy ilyen tematikus fórumtémából hamarabb eljutnak oda.
[Előző] [1] [Következő]