Fórum - Kaland I.

Visszaváltoztam emberré, és Lermára mosolyogtam.
- Még visszajövök, de beszélnem kell egy fickóval.
- Mikor szándékozol bejelenteni a házassági szándékunkat Wulfgar atyánál? - kérdezte célratörően.
- Majd a Nagy Aratási Ünnep előtt valamikor - hazudtam sietve -, de most tényleg mennem kell.
Akármennyire igyekeztem, mire visszatértem a vendégtérbe, Riskem szőrén-szálán eltűnt. Csak egy levelet hagyott hátra az asztalon.

Változnak az idők. Mikor útrakeltem Lerma gyönyörűszép nő volt. Hosszú, hullámos haj, dús keblek. Most egészen másképp fest. "Vagy csak kevés sört ittam?" Na, mindegy. Lerma már csak lármázik, rikácsol. Ja, és gyereket akar. Akkor inkább vissza az ellenséghez, lássuk, mit akar tőlem.

Hála az isteneknek a sprnót lassan hatni kezdett.

- Ez a kabala nyulam! - rikácsolta Lerma. - Aki egy ujjal is hozzáér, az legközelebb herepörköltet zabál, méghozzá a saját tojásaiból!
Összerázkódtam.
"És én ennek a nőnek ígértem házasságot! Brrr!"

Komor gondolataimból a kamrából visszatérő szakács hangja rántott vissza a valóságba.

- Lerma, hol szerezted ezt a szép, kövér nyulat? Micsoda pecsenye lesz belőle!

Szomorúan dugtam a fejemet a spenótos tálba, azon elmélkedve, vajon miért pont egy olyan törzs sámánját kellett megmentenem fent északon, akiknek a Nyúl a totemállat. Közben azt is elterveztem, mit teszek a kint várakozó Riskemmel. Úgy csinálnék, mintha szennyes élete minden apró mozaikkockájával tisztában lennék, aztán bebeszélek neki egy csomó hülyeséget, és vidáman végignézem, ahogy hibát hibára halmoz. Csak változnék már vissza ettől a zöld trutyitól!

- Nincs, és nem is lesz addig, amíg vissza nem változol! Na, gyere szőrmók, edd csak szépen meg azt a spenótot!

- Akkor legalább egy kis káposztát! - könyörögtem. - Hogy lehetsz ilyen szívtelen? Csinálok hat tapsifü... gyereket, csak legalább egy kis torzsát, na...

- Hogyisne! Hogy nyúl maradj örökre, azt már nem! - mondta morcosan Lerma. - Kapsz néhány levél spenótot, attól jobban leszel. És különben is, tartozol nekem, emlékszel? - húzta fel kajánul a szemöldökét. - Arról volt szó, ha visszatérsz, elveszel feleségül, s legalább öt gyerekünk lesz. A répát, azt elfelejtheted!

Illetve szerettem volna üvölteni, de a torkomból csak szánalmas makogás tört elő, mondandómat ezért határozott lábdobbantásokkal igyekeztem nyomatékosítani.

- Répát! - üvöltöttem kétségbeesetten. - Országomat egy répáért!

Szerencsére még mielőtt teljesen átalakulhattam volna, gyorsan odalépett az asztalhoz, Lerma, a csinos pincérlány, aki gyerekkorom óta jól ismert, és látta, hogy gond van. Feltűnés nélkül megfogta a ferhér prémmel borított karom, és kivezetett a konyhába. Alig csukta be az ajtót, a páncélom csörömpölve a padlóra zuhant, én pedig szégyenkezve ugrándoztam elő a saját mellvértemből.

Felvontam a szemöldököm.
- Az helyzet, hogy emlékezetkiesésben szenvedek, de te valahonnét ismerősnek tűnsz.
"Nyúl vissza!" - üvöltöttem a mentális síkon kétségbeesetten, de éreztem, hogy már elkéstem, és lassan de biztosan nőni kezd a fülem meg az elülső fogaim...

Legnagyobb meglepetésemre megszólalt:
- A segítségedet szeretném kérni.

Ámde a csuklyás alak egyszerűen az asztalomhoz sétált, és mindenféle felszólítás nélkül helyet foglalt velem szemben. Amikor belelestem a kámzsája alá, a söröm rögvest cigányútra ment. Ezt az arcot sohasem felejtettem el, még akkor sem, amikor a khattarai gyémántbányákban gürcöltem rabszolgaként. Ezek a vonások tartották bennem a lelket, hogy még a legdurvább körülményeket is túléljem.
Akár még romantikus színben is feltűnhetne a dolog mások előtt, ha nem éppen ő lett volna a legnagyobb ellenségem.
Az asztal alatt megmarkoltam a késem markolatát, és kiengedve minden szellemi erőmet a Nyulat hívtam, hiszen eljött a sorsdöntő pillanat, amelyre gyermekkorom óta vártam.

Kicsit idegesített, de elhatároztam, hogy amíg nem tömöm meg a bendőm jófajta hazai lakomával, nem fogok foglalkozni semmiféle problémával. Azokból úgyis kijutott az elmúlt években...

Miután letöröltem a habzó nedűt a számról, feltűnt, hogy a sarokban egy csuklyás alak ül, s engem bámul.

Talán csak a cégér lett rozsdásabb és kevésbé vörös, de amikor belekortyoltam egy korsó jobbik sörbe, elégedetten dőltem hátra a széken.

Nagyon hiányoznak már a közösen írt kalandok. A sötét kripta sajnos megakadt egy ponton, és lusta vagyok újraolvasni az eddigi eseményeket a folytatáshoz. Javaslom, kezdjünk egy új történetet!

Nagyon jó érzés volt végre hazatérni. A Vörös Sárkány fogadóban semmi nem változott az elmúlt két évben...