Fórum - Filmek

angyalka146
Felhasználó
2015.02.17 18:57
286 hozzászólás
Lost girl - kanadai fantasy, avagy a wikipédia szerint "supernatural drama". Nekem tetszik. :-)
Kozma Norbert
Felhasználó
2014.12.19 02:57
20 hozzászólás
Sons of Anarchy - a teljes sorozat.

Nem mondom, hogy nincs hiányérzetem, mert van, de még így is az egyik legnagyobb tv-s élményem a sori. A zárás remekül sikerült, és bár nem húzták el nagyon, de nekem még a hét évad is sok volt egy kicsit. Talán éppen ebben látom a hibákat is, olyan konfliktusokat húztak el az utolsó évadig, melyeket szerencsésebb lett volna meglépni jóval korábbabb. De hát ez van, Sutter szabad kezet kapott, és már jó előre megmondta, hogy hét évados lesz. Engem már a kezdés megnyert a maga kendőzetlen brutalitásával, ami egyre csak fokozódott, a néha kifejezetten sokkoló képekkel, és a kitalált világ ellenére életszagú történettel. Kaptunk árulást, szerelmet, elkötelezettséget, harcot, de a családon belüli viszály az igazi amozgatórugója az egésznek. Nagyon fog hiányozni!
Jah, és el ne feledkezzünk Katey Sagal-ról, aki úgy játszik le mindenkit a vászonról, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, egyszerűen félelmetes amit ez a nő csinál. El kell szépen felejteni a Rém Rendes Családot, itt ez kőkemény dráma, és az általa alakított Gemma bizony néha keményebb, mint a fiúk együtt :-)

9/10

angyalka146
Felhasználó
2014.11.05 14:26
286 hozzászólás
A "The Grant Budapest Hotel" nekem is tetszett: könnyed, humoros, ugyanakkor elgondolkodtató történet.

Érdemes megnézni - aki még nem látta - az Újratervezés c. kisfilmet. November 9-ig látható és lehet rá szavazni. Szégyen vagy sem, de én végigsírtam. Link:
https://www.carshorts.com/nominees/ujratervezes-my-guide/
Kozma Norbert
Felhasználó
2014.11.05 01:46
20 hozzászólás
Valakinek megvolt még rajtam kívül a Boardwalk Empire? Cefet jó sorozat, csak azt sajnálom, hogy benne maradt legalább még öt évad. Amit persze be kellene felyezni, azt húzzák, ameddig lehet, sőt attól is tovább.
Ez itt 10/10
Kozma Norbert
Felhasználó
2014.10.04 13:24
20 hozzászólás
Califonication - teljes sorozat
7/10 - nagy jó indulattal. A remek 1-2. évad után hihetetlen mélyrepülésbe kezdett a sorozat, amiből egészen az utolsó évadig ki sem tudott mászni. Az viszont egész jól sikerült.

The Grand Budapest Hotel
9/10 - Igazi sztárparádé egy ízig -vérig Andersonos moziban, ahol minden színésznek át kellett "alakulnia" a szerephez. Aki szerette a rendező korábbi filmjeit, illetve a groteszk, abszurd történeteket, annak ez igazi csemege lesz.
Kozma Norbert
Felhasználó
2014.10.02 02:27
20 hozzászólás
Joe (2013)

Az első, ami eszembe jutott, hogy aki szeretné végre annyi év után újra játni Nicholas Cage-et jól játszani, az nem fog panaszkodni. A "jól" enyhe kifejezés, mert a színész brillirozik, ki sem néztem volna belőle ilyen alakítást. Üde pont ez az egyre lejjebb süllyedő Cage filmlistáján, megköszönheti David Gordon Green-nek a szerepet, aki magabiztosan vezényeli le a produkciót. Coppola barátunk egy exfegyencet alakít, aki próbálja sikeresen vinni a vállalkozását, és munát ad egy szimpatikus, dolgozni akaró fiúnak, akit egy alkoholista, durva apával áldott meg a sors. A száraz életszerűség szinte tapintható az egészen kellemesen nyomasztó hangulatnak köszönhetően.
Az életszerűségnél kitérnék még a rendező egyik bravúros húzására: A fiú apját játszó Gary Poulter-t Green az utcáról szedte össze, szó szerint, hisz a férfi hajléktalan volt, aki a forgatás után nem sokkal hunyt el 54 évesen. Többek között az ő játéka miatt is, olyan életszagú ez a film. Félelmetes, amit színészet gyanánt leművel ez a férfi, méltó partnere a világhírű színésznek!
A srácot alakító Tye Sharidan tehetséges színész palánta, amit már a Mud-ban is bizonyított, ám itt elhomályosítják az imént említett partnerei.
Ajánlom mindenkinek a filmet, aki szereti a valós élethelyzeteket, és azok kendőzetlen, néhol brutálisan őszinte ábrázolását.

ui: Egy újabb minusz pont szinkroncsapatunknak. Pocsék!
JohhnySilver
Felhasználó
2014.09.12 15:15
2 hozzászólás
A Defiance az,ami nálam nyerő. Lassan túl vagyok a 2. szérián és jobb mint az agyondicsért Continuum.:-D. Előtte V mint veszélyes, Firefly, Vikings, és természetesen Agymenők, Trónok harca.
Amit nagyon várok, a most készülő Angolszász históriák :-D
Mozifilmben: Indul a bakterház, Zsernyákok, Paul, Az út, Élethalálharc, Amerikai historia X, Ámen, World's End, Snowpiercer... és még sorolhatnám :-D
Kozma Norbert
Felhasználó
2014.08.16 13:21
20 hozzászólás
Én is sorozat-fan vagyok :-) Lassan már teljesen lemondok a filmekről, mert nincsenek rám olyan hatással, nem adnak akkora élményt. Amiket már végig néztem és jó szívvel ajánlanék mindenkinek: Lost, Breaking Bad, Kemény zsaruk, Maffiózók, Spartacus.
Amiket jelenleg nézek, és szintén nagyon jók: Sons of anarchy, Banshee, Gengszterkorzó, Trónok harca
És ezeken kívül még van egy jó pár amit nkövetek, de azok egy fokkal gyengébb színvonalóak: Odaát, Justified, Person of interest, Dr. House.
A Californication és a Dexter véleményem szerint nagyon el lettek tolva.
Milton Gray
Felhasználó
2014.08.14 19:23
10 hozzászólás
Beszélgetések Istennel
Hét élet
A halászkirály balladája
Szerelmünk lapjai
Séta a múltba

*****

Az elmúlt hét termése:-)
angyalka146
Felhasználó
2014.02.07 21:21
286 hozzászólás
És még én tartom magam "sorozat fan"-nak: Craz! Megnyugtattál: én hozzád képest nagyon "light-os" (Vagy Light-os? :P - utalás a Death Note-ra :-) ) vagyok. Ida: köszönöm az ajánlást, a koreai filmek nem rosszak, utánanézek. De most végre megnézem a Supnat új részét! :-)
Craz
Felhasználó
2014.02.07 19:55
286 hozzászólás
Én ezeket a sorozatokat néztem az utóbbi időben:
Supernatural - Odaát, Utánam srácok! :D, Family guy (Mint az internet, csak fából.), Sherlock, Madagascar pingvinjei, Sanctuary - Génrejtek, South Park, Life - Életfogytig zsaru, The vampire diaries - Vámpírnaplók, 'Allo! 'Allo! - Halló! Halló! :-), Grimm - Grimm :O, The big bang theory - Agymenők, Nikita - Nikita, Hacktion, True blood, ? - Egy rém rendes család (Al Bundy), Lost girl - Elveszett lány, Dr. House - Dr. House, Dexter - Dexter :-), How i met your mother - Így jártam anyátokkal (Önműködően felhajtódó vécéülőke), Fringe - A rejtély, Doctor who, Fire Fly, Californication - Kaliforgia, Bones - Dr. Csont, Fekete Vipera :-), Arrow - A zöld íjász, Elementary, V, Warehouse 13 (az utolsó évadok egyre szarabbak, de az eleje jó), Falling skies, Revolution, Shameless :D, The valking dead, Archer.
Ida
Admin
2014.02.05 22:57
918 hozzászólás
Nekem hirtelen egy koreai sorozat jutott eszembe. A címe: Arang.

Egy halott lányról szól, aki megpróbálja kideríteni, mi is történet vele valójában. Sok misztikus elemet tartalmaz, és elég szórakoztató, bár a humora igen speciális.:-)
angyalka146
Felhasználó
2014.02.05 19:33
286 hozzászólás
Utolértem magam sorozatokban és most van leállás Amerikában... Tudna nekem ajánlani valaki megnézésre valami jó sorozatot? (Ezeket nézem: Grimm, Once upon a time, Criminal minds, Supernatural, Trónok harca : ezekhez hasonló műfajban keresek.)
atesz990
Felhasználó
2013.12.04 15:12
4 hozzászólás
Üdv!Én a Zöld henteseket néztem meg és az Ádám almáit. Ha valaki még nem látta,ajánlani tudom a figyelmébe,de az utóbbival érdemesebb kezdeni,mindkettőben van fekete humor,a Zöld hentesek szerintem jobban elvont film lett. Nem mai darabok és nem is nagy költségvetésű filmek,de néha jókat lehet nevetni :D http://www.youtube.com/watch?v=9f1oq1o-3DI
angyalka146
Felhasználó
2013.11.24 12:22
286 hozzászólás
Egy nagyon édes Pixar alkotás. Érdemes megnézni! :-)

http://osztod.hu/valoban-a-golya-hozza-a-gyereket-most-kiderul/
Tracker
Felhasználó
2013.04.28 12:34
30 hozzászólás
Megkésve, de még mindig aktuálisan, pár mondatban leírnám mit tapasztaltunk Peter Jackson legújabb, "A Hobbit - Egy váratlan utazás" c. filmjének megtekintése során. Tavaly decemberben annyira megfogott, hogy kétszer is megnéztem a moziban.
A beígért látványos három dimenziós hatások elég ritkák voltak, egy vagy két esetben esett le az állunk tőle, a többi jelenet lehett volna akár hagyományos is. Kizárólag olyankor tűnt térbelinek a film, amikor egy nagyon közeli tárgy egy nagyon távoli előtt mozgott, ami kiábrándító. A történetvezetés első órája eseménytelen volt, és magát a legfeljebb egy filmre elegendő cselekményt megdúsították, hogy trilógia lehessen a regényből. Volt egy nagyon felesleges jelenet is, amely nem kapcsolódott a fő történethez, csak látványosnak szánták.
Utólag a történet komolytalanságát nehezményeztük, szemben az előző trilógiával, csak néhány jelenet idézte fel a Gyűrűháborúk kellemesen borult légkörét. Ezt leszámítva biztosra vehetjük, hogy egy "12-es karikás", "Happy End végű" családi mozival van dolgunk. A szereplők közül csak 2-3 főszereplőt ismerhettünk meg közelebbről, a többiek egy-egy olcsó poén erejéig tűnnek fel néha, a nevük sem ragadt meg sajnos. Első látásra 9/10-es, utólag inkább 5/-es alkotás lett. Kár.
TharBael
Felhasználó
2013.04.24 10:33
79 hozzászólás
Szerény személyemet jelenleg a Vasember harmadik része köti le, bár nem igazán azért mert annyira várnám. Lakótársam ugyanis kitalálta, hogy a premierre összerak egy működő, élethű, világító alkatrészekkel megberhelt páncélt a maga részére és majd evvel kívánja végigülni a moziteremben a filmet. Így az utóbbi 2,5 hónap ennek az elkészítésével telt -mondanom sem kell töménytelen mennyiségű idegességgel karöltve- . Ezen felbuzdulva most már akarva-akaratlan engem is kezd érdekelni a film, bár nem biztos hogy egy vetítésre fogok menni drága barátommal, lévén nekem akkor elég sok egyetemi munkám lesz. Ha viszont mégis lehetőségem lesz rá, dokumentálom a kész alkotást, mementóként jelezve, hogy az emberi kitartás ha hülyeséggel párosul: Néha csodák születnek. :-)
Jimmy Cartwright
Admin
2013.04.14 01:50
496 hozzászólás
Igaz, nem film, hanem sorozat, de most néztem meg a Spartacus: Vér és homok harmadik évadának utolsó részét, így már nyugodt szívvel alkothatok véleményt a sorozatról.

Amikor 2010-ben elkezdték, az első néhány rész után meg kellett változtatniuk a főcímet, és beletenni egy figyelmetetést, hogy a következő képsorokban kiemelten agresszív és brutális akciókat, valamint nyílt szexualitást láthat a néző. Nos, igen, a harci jelenetek az aréna homokján nem az addig megszokott látványvilágot tükrözték, az biztos. Nem spóroltak a digitális vérrel, a testeken átfúródó fegyverekkel és a csonkolásokkal. A nemi vágyak testi beteljesülését is határozottan naturális ábrázolásmóddal forgatták. (És igen, többek vágya teljesült be, amikor "Xéna" felfedte bájait. :-) )

Ám a sorozat valójában mégsem a fentiek miatt ragasztotta oda a nézőket a képernyők elé. A római nemesek intrikái, a rabszolgák, s különösen a gladiátorok sorsa, az egymással való, nem mindig tiszta és átlátható viszonyrendszerük, a történelemhez viszonylag hű történet, s maguk a vásznon megformálódó történelmi személyiségek adták a sorozat savát-borsát. A készítők remekül bemutatták a római eszmeiséget és a rabszolgák gondolatvilágát. A különbség szembeötlő volt, a párhuzamok meglepőek. Ám a gladiátorok nyílt brutalitása, tiszta szíve sohasem ért fel a római, sokszor aljas agresszióval.

Bár 2011-ben volt a sorozatban egy sajnálatos kényszerpihenő Andy Whitfield halála miatt, aki az első évadban a főszerepet kapta, de szerencsére sikerült egy hasonló adottságokkal rendelkező új színészt találni Spartacus szerepére. Liam McIntyre szerény véleményem szerint méltó módon vette át Andy helyét.

Persze azért 2011-ben sem maradtunk Spartacus nélkül, hiszen megkaptuk a Gods of the Arena-t, amelyben a Batiatus ház felemelkedéséről kaphattunk képet.

Most pedig - már egy órája az utolsó rész vége után - még mindig nem tértem egészen magamhoz. Az egész sorozatra jellemző volt, hogy széles skálán mozgatta meg a néző érzelmeit. Hol a vad küzdőszellemet lobbantotta fel, hol a harag és gyűlölet szikráját, hol a szerelem, a szexualitás vágyát, hol a szomorúság, elkeseredettség, gyász érzését. Az utolsó rész azonban... heroikus volt. Tudtuk, persze, hogy tudtuk már a legelején, mi lesz a vége. És mégis reménykedtünk, végig az utolsó rész alatt, hogy a legenda mégis túléli, s valahol az Alpok bérzei mögött végül nyugalomra lel egy ölelő karban, míg a gonosz rómaiak mind egy szálig odavesznek. De a történelem, s ez a történet sem így alakult.

Köszönet az élményért minden készítőnek és szereplőnek!
angyalka146
Felhasználó
2012.11.26 18:07
286 hozzászólás
Asszonyok kútja: tegnap este láttam a moziban (művészmoziban :-) ):
http://www.port.hu/asszonyok_kutja_la_source_des_femmes__the_source/pls/fi/films.film_page?i_film_id=119213

A kiírással ellentétben inkább dráma. Szerintem nagyon jó film. Érdekes, elgondolkodtató, valóságos: mert nem mese a történet, ez a való világ.
TharBael
Felhasználó
2012.10.04 12:44
79 hozzászólás
A héten volt szerencsém végre megnézni az X-Men: First Class (Magyarul Az Elsők) c. akció-vígjátékot. Meglepően jó. Színvonalasan megírt dramaturg, páratlan történetvezetés, mely az eddigi filmekhez is megfelelően kötődik, elvarrt szálak és társai. A Színészválasztás és játék tökéletes. A fő mégis az, hogy egy eléggé intenzív háromszintes mondanivalót közvetít a film, fokozatosan felépítve úgy, hogy mindenközben kikapcsolja a nézőt. Szerintem megéri egy kellemes relax-hétvége folyamán esélyt adni neki! Szép napot! :-)
angyalka146
Felhasználó
2012.04.20 09:44
286 hozzászólás
Egy rövid videó arról, hogy a lehetetlen nem létezik. :-)

http://www.ted.com/talks/lang/hu/tim_ferriss_smash_fear_learn_anything.html
TharBael
Felhasználó
2012.04.11 16:34
79 hozzászólás
Elég régi tartozásom egyenlítettem ki ma, ugyanis megnéztem A Keresztapa című filmet. Megérte. Két oldal jegyzetelés, pusztán mert meg akartam nézni a filmet, de mellette filmes szemmel is néztem. :-)

Csak ajánlani tudom, nem hiába alapmű. Rövid időn belül sorra kerül a másik két része is. :-)
angyalka146
Felhasználó
2012.04.10 22:06
286 hozzászólás
Egy dokumentumfilm az emberi "kedvességről". Vigyázat: megrázó, kegyetlen és mindenekelőtt elgondolkodtat. Felirattal itt megtekinthető:

http://video.google.com/videoplay?docid=-3481883898572254535
angyalka146
Felhasználó
2012.03.29 21:10
286 hozzászólás
A zongoralecke (The piano) :-)
angyalka146
Felhasználó
2012.03.23 20:48
286 hozzászólás
A faun labirintusa :-)

Ajánlónak egy kritika róla itt:
http://filmpont.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=481:doenteseinkben-a-vegzetuenk-a-faun-labirintusa-kritika-1&catid=2:boncasztal&Itemid=3