A rút jégmanó

Szépirodalom / Versek (154 katt) Erdős Sándor
  2023.09.13.

Messze innen üveghegyen
ott élt a rút jégmanó,
nincs barátja nincsen társa
csak zúzmara és a hó.

Igaz rút volt így született
ám ő erről nem tehet,
de ilyen csúf külsővel már
mások közé nem mehet.

Megpróbálta ő már többször
az már nagyon régen volt,
féltek tőle csúfolták is
pedig szíve vajból volt.

Azóta is egyedül élt
fent a hideg hegytetőn,
társak nélkül kóborolhat
vég nélküli hómezőn.

Egyszer aztán bánatában
gondolt is egy jó nagyot.
Itt hagyja a hideg tájat.
Elmegy innen. Jó napot!

Hátizsákba belerakott
mindent, ami kell neki.
Volt is abban meleg ital
sapka, sál és reggeli.

Leszánkázott hegy aljára
fenyőerdő széléig,
gyorsan szedte apró lábát
hálóhely kell estélig.

Sötétedett sietni kell
védelem kell éjjelre,
sohasem lehet azt tudni
ki mindenki jár erre.

Galagonya bokor alján
lakott egy manó leány,
egyedül élt az erdőben
társa nem volt csak magány.

Születésétől ő vak volt
nem hagyta el otthonát,
sohasem láthatta azt meg
milyen is a nagy világ.

Ki ismerte csak bántotta
mert más volt, mint a többiek.
Szegény szívét gonosz szavak
szúrták, mint a tövisek.

Egyszer aztán kopogtattak
manó leány ajtaján
Félve kérdezte: –Ki van itt?
– Gonosz manó vagy talán?

– Dehogy, dehogy nem egy gonosz
én vagyok a jégmanó,
az erdőben oly sötét lett
szállás volna nékem jó.

A jégmanót beengedte
adott neki fekhelyet,
reggel finom tea után
akár útjára mehet.

Reggel aztán teázgattak
beszélgettek jó nagyot,
sétáltak az erdő szélen
jól töltötték a napot.

Megkedvelték egymást nagyon
a két magányos manó,
ezt a csodás boldogságot
megtartani volna jó.

Úgy döntöttek együtt töltik
továbbra az életük,
a csúf és a vak kis manó,
mert szeretet kell nekik.

Boldogsághoz csak egy társ kell
nem kell szépség, nem kell fény.
Az a király ki magányos
aranyhegyen is szegény.

Előző oldal Erdős Sándor