Végtelen végítélet

A jövő útjai / Novellák (493 katt) maggoth1
  2023.09.16.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/9 számában.

1.

Charlie Wells egykori repülő hadnagy szomorúan bámulta a körülötte burjánzó növénymetropolisz lakóinak vészterhes agóniáját. A sárga virágokra emlékeztető bennszülöttek kétségbeesetten integettek felé a leveleikkel borsóhüvely kinézetű lakótornyaik haragoszöld árnyékából. A magas, barna hajú, űrruhát viselő férfi nehezen viselte szenvedéseiket, noha már maga sem tudta megmondani, hányadik civilizáció bukásához asszisztál. Szíve szerint megmentett volna néhány helybelit, de a Csillagközi Szövetség paragrafusai szigorúan tiltották a beavatkozást.

– Ne bámészkodjon! – sziszegte Djang a sisakrádiójában.
– Borzalmas – dadogta Charlie. – Ezek a teremtmények annyira egyediek.
– Ne törődjön velük! – torkolta le a grenolán. – A croatoanok civilizációja nyomtalanul eltűnik az univerzumból.

A férfi lehangoltan továbbhaladt. Szkafandere derékszíjáról téglalap alakú szerkezet lógott, amit az elméjébe kódolt fordítóprogram tudatszkennernek nevezett. A készülékben rejtőző memo kristály húszmérföldes körön belül rögzítette az értelmes lények gondolatait, ezért nem ártott mozgásban maradni a hatósugara megnöveléséhez.

Charlie nagy levegőt vett, majd belépett az egyik lakótorony bőrlebernyegszerű ajtaján. A következő pillanatban átmenetileg elvesztett minden kapcsolatot a Grenoláról származó kardinálissal, de nem jött zavarba, mert ez gyakran megesett az apokalipszis sújtotta világokon. Úgy vélte, közös utazgatásuk során szerzett már annyi gyakorlatot, hogy az időnként kissé merev gyíkember irányítása nélkül is megállja a helyét.

A retinájában aktiválódó optikai szűrők átláthatóvá tették a benti félhomályt. Az emeletek között combnyi vastag folyondárok biztosították az átjárást, a lakásokat groteszk, növényi rostok szőtte folyosók kötötték össze. Charlie a hipnotikus oktatóanyagokból tudta, hogy a kroatoanok nem építik, hanem intelligens géntervezéssel növesztik az otthonaikat.

Az orra előtt egy halott őslakos hevert. Űrruhája materializációs rendszerével mintagyűjtő tégelyt és szikét jelenített meg, aztán előrehajolt, és finoman elkülönített a tetem törzséből néhány szövettani metszetet. A biopszia végeztével továbbállni készült, ám egyszer csak mentális segélykérés hasított az elméjébe. Charlie belépett az adás forrásaként azonosított lakásba. Odabent egy csokorra való idegen vonaglott. A telepatikus könyörgés a legnagyobb termetű virágtól, feltehetően a családfőtől származott.

– Nem tudom, miféle istenség vagy, de kérlek, mentsd meg a családomat!

2.

Charlie a begyűjtés végeztével felsugározta magát a tarkójába ültetett teleport egységgel a Vorrant fedélzetére, és a vezérlőbe sietett. A parancsnoki székben terpeszkedő, fekete kámzsás Djang pontosan úgy festett, mint egy lustán bámészkodó varánusz. Pupillátlan szeme komor barlangként sötétlett, kétágú nyelve korbácsként csapkodott. A fiatal pilóta elméjében felködlött az első találkozásuk emléke.

A Vorrant 2025. augusztus 2-án meghibásodott, és pikkelyes bőrű utasa Montana környékén kényszerleszállást hajtott végre. Az érkezéséhez legközelebbi katonai támaszpont parancsnoka Charlie-t jelölte ki a helyszínt ellenőrző vadászrepülő egység vezetőjének. Amikor társai megpillantották a teknőc formájú gépből kikászálódó grenolánt, gondolkodás nélkül tüzet akartak nyitni rá. A férfi később megtudta: abban a sorsdöntő pillanatban a markában tartotta a földönkívüli életét, annak ugyanis minden fedélzeti fegyvere megbénult. Charlie megtiltotta az embereinek, hogy tüzet nyissanak a kardinálisra, mert tudatán érzések és gondolatok kontrollálhatatlan zűrzavara áramlott keresztül az idegen megpillantásakor. Az a titokzatos és nagyon ritkán jelentkező telepatikus képessége lépett működésbe, amelynek létezését sokszor még önmaga előtt is letagadta.

– Miért mentett meg? – kérdezte utóbb az őt magánkihallgatásra berendelő Djang, miután néhány nappal később a Földet gyorsított eljárással felvették a Galaktikus Szövetségbe.
– Fogalmam sincs – vallotta meg Charlie. – Egyszerűen csak úgy éreztem, nem lenne helyes, ha lelőnék.

Az idegen megcsóválta a fejét.

– Én tudom a választ – közölte. – Maga mentálisan fejlettebb az átlagosnál, megérezte, hogy a felettes fajok egyikéhez tartozom.
– Lehet – vonta meg a vállát akkor Charlie.
– Ez bizonyos – szögezte le a grenolán, aztán témát váltott. – Nemsokára tovább kell indulnom. A Szövetség vezetői úgy döntöttek, hogy egy földi megfigyelőt is magammal vihetek. Van kedve velem repülni, pilóta?

Charlie igent mondott, bár akkor még fogalma sem volt arról, mibe egyezett bele. Sejtette, hogy a grenolánt a hála vezérli, de nem tudott ellenállni egy ilyen, az emberiség történelmében korszakalkotó expedíció vonzásának. A gyakori térugrások nem viselték meg különösebben, a bűntudat viszont egyre nyomasztóbb teherként nehezedett a tudatára. Képtelen volt a magasabb rendű technológiát szenvtelenül alkalmazó idegennel azonosulni, aki vérfagyasztó közönnyel gázolt át az útjukba akadó, kérészéletű civilizációk romjain.

Az érzékeny pilótát minden ismert fertőzés ellen beoltották, mielőtt bolygó hollandiként róni kezdték a világegyetemet, az Orákulum előrejelzéseinek nyomában. A vezérlőterem jobb sarkában tornyosuló jósgépezet kényszeredett tiszteletre sarkallta Charlie-t. A kvantumterek valószínűségeit elemző masina mindig tévedhetetlenül rátalált egy újabb, bukásra ítélt civilizációra, bár végzetének okát sosem prognosztizálta. A katasztrófa várható bekövetkezésének időpontja változónak bizonyult: néha napokkal az ítéletnap előtt érkeztek, máskor majdnem az utolsó percekben.

A gyíkemberek technológiai fejlettségük dacára hihetetlenül babonásak voltak. Hittek a lakott világok sorsát irányító Kerék forgásában. Azt vallották, hogy a világegyetemben fellelhető értelmes fajok túlnyomó többsége a technológiai fejlődés egy pontján elveszti az irányítást az események felett, és kipusztul. Úgy vélték, nagyfokú felelőtlenség lenne a részükről beavatkozni a veszélyeztetett fajok érdekében. Ha így tennének, szembehelyezkednének az univerzum akaratával, és ez visszavonhatatlanul a Szövetség pusztulásához vezetne. Az viszont nem akasztotta meg a Kerék forgását, ha adatokat gyűjtöttek a megsemmisülő civilizációk végóráiról, tanulságul a következő nemzedékeknek. Charlie számtalanszor próbált már kiállni a bukásuk felé száguldó civilizációk érdekében, de akárhogy érvelt, apokaliptikus űrodisszeájuk egyetlen állomásánál sem sikerült jobb belátásra bírnia a grenolánt.

– Olyan sokáig bóklászott abban a növénykomplexumban, hogy már kezdtem aggódni magáért – térítették vissza a jelenbe Djang szemrehányó szavai. – Minden rendben ment?
– Abszolút – vágta rá Charlie pókerarccal, aztán a vezérlőpult mögé préselte magát. – Akár indulhatunk is, ha megkapom az új koordinátákat.
– Engedélyt kaptunk, hogy leszálljunk az univerzum ékkövére – közölte ekkor Djang mosolyogva.

A pilóta eltátotta a száját.

– A Grenolára? – kérdezte hitetlenkedő hangon.

A kardinális otthona misztikus ködbe burkolózott, mint a brit legendák Avalonja. Lassan két éve kóboroltak már az univerzum ösvényein, és Charlie régóta vágyott rá, hogy láthassa a Galaktikus Szövetség bölcsőjét.

– Ideje hazatérni – válaszolta kifürkészhetetlen arccal Djang. – Le kell adnom az információkat, hogy feldolgozásra kerüljenek. Mit gondolt, pilóta, csak járjuk a világűrt az idők végezetéig, mint a maguk örök bolyongásra kárhoztatott Ahasvérusa?
– Nem tudom – ismerte be a férfi.
– Küldöm az ugrási adatokat – zárta le a beszélgetést az idegen.

Karmos, hatujjú keze villámgyorsan beütötte a csuklójára szíjazott szerkezeten a szükséges információkat. A következő pillanatban a hadnagy előtti képernyőn a Grenola koordinátái jelentek meg.

– Induljunk – javasolta a kardinális. – A Kerék nem állhat meg!

3.

Charlie furcsa, irritáló kapirgálást érzett a torkában, ami ez idáig nem tartozott a hiperűrugrás megszokott mellékhatásai közé, de ignorálta a rátörő köhögési ingert, mert az ablakokat betöltötte a Grenola narancsfényben úszó félgömbje. Az ereszkedésüket irányító mesterséges intelligencia elegáns leszállási pályára tette a gépüket.

Fény sugárzott feléjük mindenünnen; Charlie úgy érezte, a fotonrészecskék átsüvítenek a pórusain. Lenyűgöző panoráma tárult a szeme elé. Alattuk a Csillagközi Szövetség gigászi agyközpontja ragyogott. DNS-spirálokként egymásba tekeredő monumentális tornyok nyúltak az ég felé, felfoghatatlan méretű épületkomplexumok forrtak egymásba kibogozhatatlan polipöleléssel.

Charlie a bevésésekből tudta, hogy a Grenolán nincsenek különálló országok vagy városok. Az egész nem más, mint egy komplett, bolygó nagyságú archívum, amelyet itt-ott tengerek, hegységek, földszorosok, sivatagok, hómezők, őserdők és kontinensek szelnek át. Ez itt maga az univerzum elevenen lüktető emlékezete, vagy egy hatalmas, rákos sejtként burjánzó közönyösen zakatoló adatfeldolgozó hivatal, tele vaskalapos galaktikus bürokratákkal – ami igazából csupán nézőpont kérdése.

A Vorrant leereszkedett egy mélybordó kúp tetején, és miután átestek az azonosítási procedúrán, megindultak a legközelebbi fogadócsarnokon keresztül a számukra kijelölt adminisztrátori hídfőálláshoz. Lelkesen trappoltak a véletlenszerűen transzcendens gestaltokat variáló holografikus burkolólapokon. A kvantitatív hullámfraktálokkal dolgozó folyosó boltozatos kupolával fedett, arénaszerű terembe torkollott. A Szövetség valamennyi faja képviseltette magát a fotonszámítógépek e végtelenbe nyúló falanszterében. Charlie tekintete valósággal itta a különböző teremtmények nyüzsgő karneváljának látványát.

– Mindjárt műszakváltás – állapította meg Djang, miközben letáborozott az egyik szabad adatfelvevő állomás előtt.

A pult mögött várakozó, szárnyát nyalogató tellori hivatalnok óriási, unatkozó vámpírdenevérre emlékeztette Charlie-t. Hegyes karmaival átvette a gyíkembertől az adathordozót, és az előtte várakozó komputer megfelelő mélyedésébe illesztette. A kristály felizzott, majd a rávésett terrabájtok milliárdjait tizedmásodpercnyi idő alatt a szerkezet memóriájába zúdította. Ezt követően a tellori továbbadta az adathordozót a szomszédban ülő venganornak. Charlie nem igazán értette, miért nem rövidítik le az eljárást valamilyen központi számítógép közbeiktatásával, de kis pont volt ő ahhoz, hogy beleszóljon a felettes fajok módszereibe.

Az idő ólomlábakon vánszorgott, a hadnagy elméjét mentális háttérzaj töltötte be. Akárhogy igyekezett, egyetlen fajtársát sem sikerült felfedeznie az adminisztrátorok tömegében, amiért egy futó pillanatra némi csalódást érzett. Hirtelen megmagyarázhatatlan gyengeség fogta el, és az előtte álló pultnak kellett támaszkodnia, ha nem akart összeesni. A szédülést heves émelygés követte, ajka kiszáradt, tagjait hideg rázta, mintha ugyanaz az influenzához hasonló kór fertőzte volna meg, amely kiirtotta a Croatoan teljes növénytársadalmát. A férfi jól tudta, hogy ez lehetetlen, miközben foggal-körömmel tartani próbálta magát. Tarkóján megérezte Djang fürkész tekintetét, ami még a kellemetlen tüneteknél is jobban zavarta. Kiismerte a gyíkember rideg természetét: az idegen kiváló megfigyelő volt, aki sosem tolerálta a hibákat.

– Minden rendben, pilóta? – kérdezte a grenolán gyanakvó hangon.
– Hát persze – hazudta Charlie.

Végre a hivatalnokok befejezték az adatok továbbítását, ők pedig visszatérhettek a csillaghajóra. Az Orákulum digitális bálványként várakozott a vezérlőben. Egyik kontrollámpája narancsszínben izzott, jelezve, hogy újabb jóslat készülődik. A következő pillanatban üdvözlőkártya nagyságú prófécia repült a padlóra.

Djang fürgén felkapta a jóslatot.

– Következő úti célunk a Deidre–V – jelentette ki határozottan.
– Keresem – válaszolta a pilóta, beütve a planéta nevét a navigációs adatbázisba.

Az AI rövidesen elárasztotta őket információkkal a Deidre–V-ről. Megadta az égitest pontos helyzetét, és a felszínén élő, intelligens, békaszerű faj, a cuilsok sajátosságait. Charlie betáplálta a paramétereket, és néhány perccel később elkezdődött a térugrás.

Érkezésükkor villanásnyi időre elsötétült előtte a világ. Úgy érezte, rögtön elájul, aztán mégis összeszedte magát, bár olyan sápadtan meredt maga elé, mint aki kísértetet lát. Még a goromba grenolán is észrevette, hogy valami baja van, mert vigasztalni próbálta, ami nem tartozott a bevett szokásai közé.

– A cuilsok balsorsa talán nem rázza meg annyira, mint a croatoanoké – magyarázta biztatóan. – Nem hinném, hogy holmi intelligens varangyok komolyabb szimpátiát váltanának ki magából.
– Lehet, hogy igaza van – ismerte el a hadnagy megadóan.
– Ez nem kétséges – erősítette meg Djang.

Ekkor a férfi hatalmasat tüsszentett, mintha ezzel akarná alátámasztani az idegen véleményét.

– Egészségére, pilóta! – sziszegte megvillanó tekintettel Djang.

Végem! – gondolta kétségbeesetten Charlie, miközben könnybe lábadt szemmel a grenolánra meredt. A kardinális lézerpisztolya olyan gyorsan bukkant elő a csuhája alól, hogy a férfi képtelen volt követni a mozdulatot.

– Hol van? – kérdezte a gyíkember hűvösen.
– Kicsoda? – igyekezett adni az ártatlant Charlie, miközben megpróbálta letörölni az arcáról a váladékot.
– Ne játssza az eszét, pilóta! – csattant fel a kardinális. – A croatoan, akit felhozott a hajómra!

A férfinak egy pillanatra sikerült valahogy behatolnia a hüllőlény gondolataiba, és megértette, hogy időpocsékolás lenne bármiféle hazugsággal próbálkozni. Beoltották az univerzum összes létező betegsége ellen, és a hosszú út során Djang sohasem hallotta őt tüsszenteni. Ha ezúttal megtörtént, akkor friss infekcióról lehetett szó, amit csakis az utolsó állomásukon szedhetett össze. Azt is csupán akkor, ha olyan ostoba volt, hogy a fedélzetre hozott egy fertőzöttet.

– Felteleportáltam egy családot magammal – vallotta be Charlie lehajtott fejjel. – Miután mindegyiküket telepumpáltam a legerősebb gyógyszerekkel és antibiotikumokkal, aztán elbújtattam őket a hátsó raktárban.
– Maga eszement idióta! – üvöltötte Djang magából kikelve. – Felhozott ide egy rakás vírushordozót?!
– Mondom, hogy a leghatékonyabb ellenanyagokat adtam nekik – mentegetődzött a pilóta. – Mostanra biztosan kutyabajuk.
– De hiszen egy ismeretlen kórokozóról beszélünk! – bömbölte a grenolán. – Honnan veszi, hogy idefent nem esett át egy rakás mutáción?! Ráadásul megakasztotta a Kereket! Szembeszegült az univerzum akaratával, és pusztulásra ítélte az egész Galaktikus Szövetséget!
– Ugyan már – nyöszörögte Charlie, jól tudva, hogy ha nem sikerül Djang lelkére beszélni, akkor neki lejár a mandátuma. – Miért fenyegetné veszély a Szövetséget? Jöjjön, nézzük meg a védenceimet, hadd bizonyítsam be, hogy helyesen döntöttem!

A croatoanok egy kupacban hevertek a hátsó raktárban; leveleik elcseppfolyósodtak, és a rothadás összetéveszthetetlen bűze lengte körül őket. A férfi öklendezve kifordult a helyiségből, a grenolán vádló tekintete késként szúrt a szívébe.

– Siessünk! – fortyogta Djang. – Figyelmeztetnem kell a Szövetséget, hogy ne engedjenek a központból senkit sem hazatérni!

Lélekszakadva visszarohantak a vezérlőterembe, de elkéstek. Az Orákulum összes lámpája villódzott, és a gépezet elkínzottan zörgött, mint egy kontakthibás kávédaráló. A fémbehemót hangja lélekharangéval ért fel a férfi számára, miközben ráébredt, hogy a gyíkember rettegése nem volt alaptalan. Ha az általa ártalmatlannak vélt vírus valóban tovább mutálódott, akkor a Grenola adminisztrátorai könnyen átadhatták egymásnak a fertőzést a memokristállyal, majd műszakjuk végén hazatérve saját világukat is a járvány poklába taszíthatták.

– Magának vége – Djang hangja dermesztően csikordult.

Ne! – akarta kiáltani a hadnagy, de nem tudott megszólalni.

Az Orákulum tömegével köpködte ki magából az előrejelzéseket, a Szövetség bolygóinak koordinátáival. Charlie hirtelen az előtte álló vezérlőpultra hányt. A következő pillanatban Djang lézerpisztolya felvillant, és a világ lángba borult a szeme előtt.

4.

Charlie hörögve, váladékot köhögve tért magához a vezérlőterem padlóján. Nem értette, hogyan maradhatott életben. Baloldala alaposan megperzselődött, és duzzadt hólyagok borították. Égési sérülései iszonyúan fájtak, de mégsem volt halott, noha a grenolán ilyen távolságból sosem hibázott.

Djang az Orákulum előtt hevert élettelenül, mellét ítéletnapi előrejelzések gigászi halma borította. Úgy tűnt, az új vírusmutáció villámgyorsan megölte; a gyíkember szervezete talán még a croatoanokénál is érzékenyebb volt a kórokozóra. A hadnagy kikászálódott a székéből, és a hüllőhöz vánszorgott. Kétségbeesetten megbökdöste, hátha csak megjátssza magát, de a halott nem moccant.

Egyetlen csillaghajó, meg egy rohadt digitális látnok maradt az egész Galaktikus Szövetségből – gondolta a férfi kétségbeesetten. Egymaga eltűntette a legfejlettebb fajokat a világegyetemből. Kényszeredetten forgatni kezdte az idegen mellén fekvő kártyákat, miközben újra meg újra elolvasta a pusztulásba hullott civilizációk nevét.

Sokáig tartott, amíg megnyugodott.

Úgy tűnt, az emberi faj immunrendszere erősebb volt, mint a Szövetség más tagjaié, mert szülőbolygója adatait egyetlen prófécián sem találta meg. Az is megfordult a fejében, hogy esetleg élve hazajuthat. Nem fogják ugyan virágesővel fogadni otthon, de talán elnézik neki, hogy hibázott. Elvégre nem kellett tartani semmiféle megtorlástól, ráadásul úgy tűnt, a Homo Sapiens egyeduralkodóvá vált az egész világegyetemben.

Charlie a vezérlőpulthoz botladozott, és remegő ujjakkal beütötte a billentyűzeten szülőbolygója nevét.

„FÖLD – közölte a navigációs automata – 2025. augusztus 16-án nukleáris háborúban megsemmisült.”

Charlie megkövülten állt, miközben megértette az igazságot. Djang eleve hozzájuk igyekezett, csak két héttel korábban érkezett a kelleténél, ráadásul kényszerleszállást kellett végrehajtania egy váratlan anomália miatt. Mivel Charlie közbelépése nélkül csúnyán ráfizetett volna, hálából magával vitte, és cserében még attól a színjátéktól sem riadt vissza, hogy elhitesse az emberiség vezetőivel, világuk felvételt nyert a Galaktikus Szövetségbe. Charlie utolsó értelmes gondolatával rádöbbent, hogy a kardinális saját példájával bizonyította a beavatkozás tilalmának jogosságát. Djang az ő megmentésével megakasztotta a Kereket, és előidézte az univerzum legfejlettebb fajainak teljes megsemmisülését.

A férfi ezt olyan mulatságosnak tartotta, hogy hisztérikus kacagás fogta el, és egészen addig rázta a fuldokló hahotázás, míg holtan pártfogója kihűlt tetemére nem zuhant.

Előző oldal maggoth1