Az elveszett mosoly
Sehol sem találom, hiába keresgélem. Úgy tűnik, elveszítettem valahol, pedig micsoda remek egy dolog volt. Örömet szereztem vele másoknak és magamnak is.
Roppant értékes kincs, ami eltűnt, akár a kámfor. Hiánya fájdalmas, és így megy ez már évek óta. Azt hiszem, semmi nem pótolhatja. Szükségem lenne rá számos helyzetben.
Viszont ma egy különös dolog történt. A szokásos ebéd utáni sétám közben a késő augusztusi fényekben fürdő parkon sétáltam keresztül.
A mohos gesztenyefák büszkén nyújtóztak az enciánkék ég felé, ahol fodros bárányfelhő csordák heverésztek. A széles kő szökőkutak csobogása összeolvadt a nyugalommal és az apró madarak csicsergésével. Valahonnan messziről édes-bús hegedűszó áradt és kapott szárnyra a meleg széllel, aminek kürtőskalács illata volt.
A boldogság tapintható masszává állt össze előttem és a tökéletesség érzése két vállra fektetett.
Azt hiszem, abban a percben jöttem rá, hogy a mosoly nem is veszett el. Végig itt volt velem, csak valahogy belülre került.
