Magdika
Tizenkét éve élt a zártosztályon. Senki sem látogatta. Nagyon csendes volt. Egyszer láttam, hogy céltalan ődöngése közben óvatosan megnyitotta az osztály fém ajtajának a kilincsét, aztán percekig ácsorgott, mire demens agya végre felfogta, hogy nem mehet innen sehova.
– Tessék engem hazavinni! – szólított meg egy napon.
– Én nem vihetem haza a nénit, mert nem ismerem – válaszoltam.
– De. Beadtál ide, hogy megszabadulj tőlem. Ezért neveltelek fel... csak nevess, te se kerülheted el a sorsod – mondta, és méltóságteljesen elvonult.
– Igen – mondták nővérkék –, az unokaöccsét Magdika nevelte, mert a bátyja, meg a sógornője balesetben meghalt. Mikor beteg lett, az öcsi beadta ide. Az asszony már tíz éve nem látta. Maga hasonló korú fiatalember, és eddig még minden ilyen idős férfit felszólított, hogy vigye haza, de nem kellett senkinek. Családja nincs, az egész életét a fiúnak szentelte…
Megsajnáltam. Mindig váltottunk néhány szót.
– Hát mégse tagadsz meg engem, öcsi... mi van a Marival? Mennyit húztad a szád miatta! Ilyenkor palacsintát sütöttem neked. Egyszer rátok nyitottam a fürdőszobában… Szinte észre se vettem, és a szőke buksidon kiserkedt a bajuszod… Öcsi, remélem, elvetted a Marit. Bekerültem ide… azt álmodtam, hogy van egy fiad... Mondta a bátyám is, de azt nem tudom, hogy lehet, mert azt mondták, hogy meghalt. Nem hiszem. Ő gyakran eljön.
– Igen, elvettem a Marit, apuval is találkoztam, majd elhozom öcsi kettőt is, jó focista – válaszoltam. Könnyű volt a válasz, mert másnapra mindent elfelejtett, kezdhettük elölről.
Egy reggel ujjongva rohant elém, egy kispárnát szorongatott.
– Nézd, öcsi, éjszaka született egy kisbabám! Nem olyan sírós, mint te voltál.
Egy hosszú lepedőt húzott maga után
– Itt a jegykendőm, jön a férjem is. Az éjszaka megesküdtünk. Itt volt apád is, meg te is… te még tejfelszőke kisfiú voltál. – Szemérmesen elpirult. – Most már asszony vagyok.
Pár nap múlva új gond támadt. A sok hurcolástól a kispárna meg a lepedő merő kosz lett.
– Kati, valahogy szedjétek el tőle, basszátok meg, mert még valami fertőzést kap! – adta ki az ukázt a főnővér.
– Hogy a kurva életbe... még rohama lesz... – tanakodtak a nővérek. Aztán az egyik mögé settenkedett és hirtelen lekapta Magdika válláról a koszos anyagot, és tisztára cserélte, a másik a párnát szedte ki a kezéből és egy plüss maci került az ölelő karokba.
Másnap reggel teljes díszében fogadott, egy kockás textilpapucs, földig érő hálóing, vállán a jegykendő, kezében a mackógyerek.
– Öcsi, már nem haragszom rád, egyszer majd hozd be öcsi kettőt. Már nem kell jönnöd, van saját családom. Gyakran beszélek apáddal is. Itt mindenki szeret és a Jóisten is megsegít.
Aztán megindult imbolyogva a folyosón könnyű szívvel, szeretetben, szabadon.
