Utolsó irgalom

Szépirodalom / Versek (145 katt) Kis György
  2023.08.02.

Istenem, halld meg könyörgésem,
Legszakadtabb árva koldusként rogyok
Már rég letűnt oltárod elébe.
Nem törődve pihennek a tarka freskók,
Megannyi törött, régi szentképek.
Nem a sugárzó glóriás angyalokhoz, szólok,
Tehozzád, ki valál odafönt a mennyekben,
S benne mindenben, az örök szelekben.
Nem a legszentebb apostoli imádságot formálják
Igazságot szomjazó száraz, repedt ajkaim,
Hanem egy nemzet könyörgését az életért,
Ezer bűnös, keservtől áztatottan páló évéért.
S egyedül könyörgök mostan tehozzád,
Sok millió testvérem helyett is.
Jézus keresztje elébe borulok esetlen,
Felemelném, de testem olybá erőtlen.
Reszkető tagokkal, vérben forgó szemekkel,
Röstellve heverek előtted Uram, akár
A legutolsó kivert kóborló kutya,
Mert nemzetem, s világod
Nem hiszi már szent nevedet.
Mégis vállamra veszem keresztjüket,
S porba hullok, földre. Merő nyomorba.
Reszketek, százak helyett.
Az nem lehet, hogy csak én érzek ekképp,
Hogy torkomat tüskös gombócként
Fojtogatja ártatlanok csalódott haragja.
Az nem lehet, hogy csak az én szívem
Perzselje pokoli lángjaival Lucifer szülötte,
Kik szétvágták mit sem törődve
Egymásba olybá hanyagul kapaszkodó kezeinket.
Mégis, csak én dadogom gyermeki módra,
Nehezen gördülő könnycseppek között füröszve,
Legyen már Igazság, legyen Béke végre!
Könyörgök hozzád Uram,
Hitetlen dölyfös fattyak,
S némaságra kárhoztatott, honfiak nevében,
Kik nem ejthetik ki imájukat
E bútól reszkető, görcsös percekben.
Még egyszer, adj Erőt, Üdvösséget,
Szánd meg, utoljára hitetlen nemzetem,
A legszánnivalóbbat, ruházd fel őket becsülettel.
Mert olybá nagy vész közeleg,
Mit még vakon senki észre nem vesz.
Most még csak könnyek, könnyeim folynak,
De hamarosan, magyar vérek patakokban omolnak,
És vad harcokban, világ minden gyermekével
Küzdenek, másikra rivallnak,
Mígnem nemzetünk sarjai ki nem halnak.
Adj még Időt, újra benned hinni,
Vagy ítélj felettünk. Megszenvedtünk.
S talán itt és most, végünk.

2023. 06. 15.

Előző oldal Kis György