Szellemek árnyéka - Harmincegyedik fejezet

Szépirodalom / Novellák (465 katt) Erdős Sándor
  2023.08.22.

Kurtán-furcsán búcsúztam el az elképedt Lajos bácsitól, és közben tárcsáztam Dezső számát, és miután felvette a telefont, megkértem rá, hogy azonnal jöjjön értem. Valószínűleg érzékelhette az izgatottságot a hangomban, mert megkérdezte, hogy mi történt. Mivel azt válaszoltam, hogy nem telefontéma, így bontotta a vonalat azzal az ígérettel, hogy húsz perc múlva itt van értem. Idegesen toporogva vártam a megérkeztét, és miután a Niva sűrű port felverve fékezett mellettem, azonnal az anyósülésbe pattantam.

– Gond van? – kérdezte Dezső és a gázra lépett, majd Gyökérpuszta felé vette az irányt.
– Dehogy van, sőt ellenkezőleg, talán megtaláltam a megoldás kulcsát. Van lehetőség az irodádból védett vonalon beszélni a főnökömmel? – kérdeztem reménykedve abban, hogy igen.
– Természetesen el vagyunk látva mi is a technikai vívmányokkal. – válaszolta Dezső kicsit sértett hangon.
– Ne haragudj – mondtam bűnbánóan –, de roppant fontos dologról lenne szó, bár nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy a főnököm ezt be is vegye. Kérlek, most ne is kérdezz semmit, és ez nem a személyed ellen irányul, de össze kell kapnom a gondolataimat.

Gyökérpusztát elérve a kapitányság épülete elé kanyarodtunk, és miután Dezső irodájából tárcsáztam Kanizsai Ödön irodájának számát, végiggondoltam, mit is szeretnék mondani neki. A második csengetés után szeretve tisztelt főnököm, bár ezt nem sejti, felvette a kagylót.

– Tessék, Kanizsai Ödön – mormolta a jól ismert hang.
– Itt Huba beszél, a Tenkes, főnök! Egy védett vonalon hívlak, nagyon fontos ügyben.
– Ha marhulsz fiam, én saját kezűleg fogok rajtad nemátalakító műtétet végrehajtani – morcoskodott ez a jóember.

Közöltem vele, hogy jelenleg nem áll szándékomban más neművé válni, és a következő húsz percben vázoltam neki, hogy mire jutottam a nyomozás során, valamint mire lenne szükség ahhoz, hogy véglegesen pontot tegyünk az ügy végére.

– Szeretnélek megkérni arra, mivel ehhez egyedül kevés vagyok, hogy vezényelj pár embert ide a bevetési osztagból.
– Tudod te, hogy miről beszélsz, és kik ezek?
– Persze, tudom. Általában fekete ruhában járnak, edzettek és fegyver van náluk.
– Figyelj fiam! Van logika abban, amit elmondtál nekem, és megteszem amit kérsz. Viszont tudd, ha balul sül el a dolog, mindketten a fejünkkel játszunk, bár a tiéd engem nem érdekel. Ja, és én is ott leszek, fogni a kezedet – mondta és bontotta a vonalat.

A kocka el van vetve, mint a művelt kínai mondta volna a Magyar nyelvvizsgán, ezért fel kellett készülnöm arra, hogy a tervezett akció sikerrel járjon. Első körben fedett szállást kellett találnom a bevetési csoport tagjainak, és kedvelt főnökömnek, ezért felkerestem egy közeli gazdaság tulajdonosát, hogy nem adná-e ki a használaton kívüli disznóólját egy-két napra. Kiadta, így a szállást megoldottam.

– Huba, mi ez a marhaság? – kérdezte Ödön miután elfoglalta leendő szállását.
– Főnök, ez egy fedett akció, gondoltam, a sok disznó mellett nem lesznek olyan feltűnőek – mondtam a telefonba főnököm hívása után, amit azonnal meg is bántam.
– Na ezért még számolunk! – hörögte a kagylóba, és gyanítottam nem matematikaórákra gondolt.

Az eligazítást én tartottam, mivel az én agyrémem volt az akció, viszont Ödön rosszalló pillantásai lassították a gondolataimat, ezért a szót átadtam neki. Csodálatos lelkesítő beszédet mondott, viszont ez nem vezetett semmire, ezért még néhány gondolattal, és cselekvési tervvel megtoldottam én is. A bevetési csoport tagjai üres tekintettel, és duzzadó izmokkal várták a parancsokat. Egy kedvetlen tekintetű szakaszvezető irányította a kicsi, viszont ennek ellenére jól kiképzett és hatékony csapatot. Valószínűleg a tréning, amin átestek, minden lehetséges helyzetre kiterjedt, viszont gyanúm szerint szellemekkel még nem harcolt a csapat, ezért vázoltam nekik az elmúlt időszak történéseit.

Fapofával hallgatták végig a mondandómat, és csak egyetlen dolog érdekelte őket. Mi is lesz a feladatuk, valamint milyen eszközökkel hajtják végre. Egyetlen fickó volt közöttük, aki egy kis érdeklődést mutatott az ügy túlvilági jellege iránt. Vörös hajú, szeplős kis fickó pattant fel a jelenlevők közül. Látszott minden mozdulatán, hogy hihetetlen energiák szunnyadnak benne, amiket csak fel kell szabadítani. Viszont, ahogy a szemébe néztem, a mérhetetlen távolság süket sötétjét láttam. Itt úgy mondanák, hogy csont hülye volt.

– Na, aztán ha szellemek, mi van akkor? Szétrúgjuk a seggüket! – mondta a kis vörös, és vigyorogva zökkent vissza a székre.
– Rendben urak, akkor holnap elkaphatják a csúnya fiúkat – mondtam, és arra gondoltam, hogy vajon mi is lesz ennek a vége…


(folytatjuk)

Előző oldal Erdős Sándor