Tél

Szépirodalom / Versek (181 katt) Kis György
  2023.06.08.

Négy emberöltő óta dalol a fagyhalál,
Csontunk velejébe furakodva fájón talál.
A messze zúgó hóvihar már csak szitál,
A vén kaszás dermedten, fehérbe burkolózva áll.

Most is oly bőszült, sírva sípít a szél,
Hallja fogcsikorgató rideg hangját aki él.
Hiába takarod orcád oly rongyos kabátoddal,
Nem hálhatsz szépekkel, csak halálokkal.

Ne akard őket, nem meghallani,
Meg sem próbáld alázott létüket tagadni.
A havat vörösre festő, lehulló festészeket,
A kékesre mázolt, szaggatott testrészeket.

Kétszázezer torok üvöltött mint az orkán,
Majd ugyanennyi hörgött csukolva, csonkán.
S messze túl e pokol kanyargós sorsán,
Virág sem nyílik az elesettek sírján.

Gyámoltalan, nem nyugvó lelkük kísért,
Elégtételt követelnek a sok bűnért.
De addig is, csak dúl a hóvihar, sivár pusztaság,
Nem csak százezrek, de milliók kiáltanak: Igazság!

Előző oldal Kis György