Linktár

A kvantumlakók

A Valóságot megmagyarázó filozófiai elmélet, egy különleges nézőpontból elemezve az alapigazságokat.


A Mindenség egy abszolút precíz rendszer, amely valójában a legtökéletesebben létrehozott műalkotás. Nincs a lényegénél nagyobb és fenségesebb csoda, mert összességében a „Van” a legfantasztikusabb értelmű isteni gondolat, és benne a lét a mindent kitöltő eszencia.

Előszó

Üdvözlöm tisztelt gondolataimra kíváncsi, a világ titkait megismerni vágyó olvasóm! Szeretném megosztani önnel a furcsán szárnyaló elmém és a határtalan fantáziám hihetetlen termékeit. Ugyan ezek rendkívül döbbenetes elképzelések, azonban tudástartalmaik magyarázatot adnak a létezés összes fontos kérdésére, és egy új szemszögből mutatják be a körülöttünk létező, fenségesen csodálatos valóságot. Nem egy hétköznapi gondolkodó vagyok, és rendkívül messzire jutottam a filozófia mélységes útvesztőiben. Úgy hiszem, hogy ezen titkos irányban még senki sem járt előttem, és nem pillantotta meg azt a fenomenális titkot, amit csodával határos módon végül felfedeztem ott. Lehet, hogy a felállított, elképesztő világképről szóló gondolataim tévesek, és talán nem jó úton járok rendszerező elmélkedésemben, de a fantasztikus következtetéseim, úgy hiszem, hogy megérdemelnek egy átgondolást kíváncsi megismerőitől. Remélem lesznek olyan tudományos elmék a jövőben, akik majd felhasználják az őrületes világképemet arra, hogy megfejtsék a Mindenség rendszerét azért, hogy az emberi tudat egy magasabb szintre emelkedhessen a belőle leszűrt bölcsesség által. Amit felvázolok eme könyvben, az teljesen más képet alkot a valóságunk működéséről, mint amit eddig bármely filozófus, vagy tudós az Emberiség elé tárt. Ha pedig téves az általam igazságként kikövetkeztetett világelmélet, akkor is sok ihletet adhat a jövő fantáziáló íróinak és filmrendezőinek, akik nyomdokaimban tovább viszik ezt a csodálatra méltó mesét.

Nem rejtőzhet sokáig titok a Homo Sapiens előtt, mert fantáziája a fizikai korlátain is messze túllép.

1. A Tudás keresése

Az ősi időkben a tábortűz mellett üllő bölcs sámánok sohasem vadásztak társaikkal, és nem ragadtak fegyvert ellenségeik elpusztítása céljából. Nem voltak részesei a hétköznapok fárasztó munkáinak sem, mert azt megtették helyettük az őt csodáló, egyszerű törzsi testvéreik. A többiek ellátták őket mindenféle földi jóval azért, hogy elméleti tudása és misztikus képességei szabadon működhessenek, és elméleti szinteken szolgálják a tábor mindennapjait. Így ők örökké elmélkedhettek a valóság összefüggésein azért, hogy a korszakalkotó felfedezéseikkel előbbre vigyék az egyszerűbb fajtársaik fejlődését, és magasabb szintű jövőt produkálhassanak kései leszármazottaik számára.

Az elkövetkezendő korokban követték őket a mély gondolatú filozófusok, akik a Mindenség és az Ember nagy kérdéseit feszegették éles elméjükkel.

Eközben a misztikus mágusok és a mennyei követként szorgoskodó papok titkos tudásokat halmoztak fel, amelyet gyakran lejegyeztek és elrejtettek a jövő kutatói számára, hogy az Emberiség bölcsessége örökkön fennmaradjon.

A leleményes feltalálók a fizika és a bolygó alapvető törvényeit elemezve hasznos tudást alkalmaztak a planétánk erőit megzabolázó szerkezetek elkészítése céljából.

A legújabb korok élharcosai pedig a mindent kiszámoló és megfigyelő tudósok voltak, akik nyomozóként a világot górcső alá helyezték. Átvették elődeik helyét a tudás örökös keresésében, és a kiszámolt, majd letesztelt eredményeiket a nagyvilág elé tárták, hogy ismereteink univerzum méretűvé táguljanak.

Mindegyikük igen fontos lépéseket tett meg az emberi fejlődésnek a rögös útján, mert erre az egyszerű polgártársaik maguktól nem voltak képesek. Rendkívül nagy tehetséggel kellett születniük arra a szent életküldetésre, hogy építhessék az emberi tudás várát a magasságos egekig. Sokuk neve korszakok tucatjain keresztül fennmaradt, és mély hálával tekintünk rájuk vissza. Mindannyian egy-egy igen fontos fogaskerekek voltak a mindenre kíváncsi fantáziagépezetben, amelyet az emberi kollektív tudat mindenen felül birtokol.

Én egyik ezen felsorolt jeles személytípus közé sem tartozom, helyette egy másik, de igen jelentős kategóriát testesítek meg. A tudományos-fantasztikus irodalom és a filozófus-költészet egy elszánt, és folyton alkotó képviselője vagyok, a világra nyitott elméjű tinédzser korom óta. Könyvek ezreit elolvasva, és precízen elemezve, majd saját egyedülálló alkotásaimat lejegyezve, az igazság keresésének szántam az életemet. Elméletek sok tucatjait alkottam meg saját kútfejemből, és döbbenetes módon némelyik ilyen gondolatsor visszaköszönt nekem a modern kutatás legújabb eredményeiből, és az ősi tanítások korszakunkra fennmaradt irataiból. Úgy gondolom, hogy talán egy furán gondolkodó sci-fi író gyorsabban eljuthat az igaz tudáshoz, mint egy jól képzett tudósember, hiszen a tudomány jeles képviselőinek keze kötve van a bizonyítások és megrögzött rendszerek bilincsével. A fantasztikus irodalom azonban korlátlan lehetőségeket ad számomra arra, hogy új lehetséges világképeket alkossak segítségükkel a csodálatos Mindenség működéséről és feltáratlan titkairól.

Egykoron a zseniális Verne Gyula, Isaac Asimov, vagy Arthur C. Clark sok olyan nagyszerű dolgot megálmodott, amelyek később megvalósulva megváltoztatták a történelem menetét az utánuk következők számára. Vajon honnan jöttek a lángoló elméjű elképzeléseik? Hiszen egyikük sem volt szakképzett tudós. Azonban rendelkeztek egy minden mérőműszernél hatékonyabb szerkezettel: az elmében fészkelő fantáziagépezettel, amely szabadon szárnyalhatott a messzeségben és megálmodhatta a jövőt és az Univerzum alapigazságait, illetve a színes ideáit.

Felteszem a kérdést: akkor hát ki is a fontos sakkbábu a fejlődés csatájában? A csillogó szemű álmodozók zseniális elméje nagyon távolra is eljuthat, és értékes kincseket találhat a tudás tengerének titkos mélyén.

2. Az emberi lét alapkérdései

Mielőtt eltávozunk az élet kíméletlen csatamezejéről, avagy a történelem oly küzdelmes színpadáról, előtte még jó pár kérdést meg kell válaszolnunk azért, hogy megértsük az élet és a valóság célját. Úgy hiszem, hogy ezen alapigazságok értelmezése és kidolgozása nélkül célja vesztett lenne a társadalom léte. Minden tudatos élőlény létfeladata a szellemi szintjének magas frekvenciára emelése, mert a fantasztikus emberi tudat és a csodálatos otthonunk az Univerzum egy és ugyanaz. Elménkben létezik, mindannyian formáljuk, az igazságokat pedig elemzésünk révén sziklaszilárd valósággá tesszük. A kvantumok rezgő, és nem fix állapota reagál a tudatos megfigyelő elméjének vizsgálódó magatartására, és így a világ alapegységeinek kapcsolata a megfigyelő tudatossággal formálja és teremti a valóságot. Ez adott személyenként a Minden egy egy aspektusát alakítja, ahogy a tudat feldolgozza a beérkező információt és valósággá alakítja, és mindannyiunk együttes formálása az Univerzum adatkonzekvenciája. Ha módosítjuk a civilizációnk kollektív tudatosságát, ezáltal a valóságot is az adott irányba tereljük, így csodálatos gépezetként agyunk szerveződése és a csoportos világelemzésünk teremtő erővel rendelkezik. A régiek huncut tündérekben és félelmetes sárkányokban hittek, amelyek a Föld távoli pontjain is részt vettek.

Azért, hogy értelme legyen a világra születésünknek és az öntudatra ébredésünknek, meg kell fejteni néhány, mindennél fontosabb kérdést:

 Miképpen, jött létre a világ? Tudhatunk e valamit a céljáról, és tudó akarat tervezte e, avagy a véletlenek játéka?
 Hogyan jött létre az élet? Talán teremtés, vagy evolúció útján történt, esetleg valami más hatás eredményeképpen?
 Mi is valójában az emberi tudat, és miért gondolkozik a tudatos élőlény? Mi, vagy ki ő valójában? Álmaiban hol jár, miért fantáziál, miért vagyunk különbözőek, és működünk mégis ugyanúgy?
 Van e létezés a halál beköszönte után? Megőrződnek e emlékeink az elmúlás beteljesülésével?
 Hogyan működik a Mindenség, és főleg mi a célja ennek a végtelen csodának?

Ezekre az Emberiség valóságán is túlmutató szuperlényeges kérdésekre adok a továbbiakban majd lehetséges válaszokat, és még sok egyéb jelentőségteljes talányra is fényt derítek eszmefuttatásommal. A folytonos kutatásaimból való következtetéseim révén arra a megállapításra jutottam, hogy minden helyen passzol az általunk ismert bizonyítékok kaotikus, ez idáig nem rendezett rejtvényének kirakósdarabjaiban az általam kirakott kép.

Megoszlanak az emberi vélemények és a szívből jövő hitek arról az alapigazságról, hogy miképpen keletkezett a gigantikus világunk. Űreszközeink a távoli kozmoszt figyelik, és a múltunkat kutatják elszánt szorgalommal. Az elképesztően hatalmas távolság miatt csak a nagyon rég eseményeiből érzékelünk egy keveset, amely ráadásul leszűkül a csillagok pályájának és a galaxisok mozgásának tanulmányozására. A csillagokból sugárzott fény részecskéi apró időegységek alatt tesznek meg hihetetlenül nagy távolságokat, egyenes és egyben hullámban való terjedés során. Az információt szállítják végtelen távolságokba, amelyet szemünk és műszereink dekódolnak, és érzékelt adatokká változtatják elménkben. Az idáig megtapasztalt ismereteink alapján ezen fotonok terjedési sebességét nem haladhatja meg semmilyen információt szállító folyamat. Tehát ez a körülbelül háromszázezer kilométer másodpercenként a maximum sebesség, amit bármi elérhet az Univerzumban. Ha egy hatszáz fényévnyire lévő csillagot tanulmányozunk, akkor a múltat érzékeljük, hatszáz évvel ezelőtti állapotát dolgozva fel a szemünk. Ugyanez kicsiben is így működik. Soha nem élhetsz a jelenben, mert az elméd által elemzett fénynek és hangnak időre van szüksége, míg eljut érzékszerveidig, és az agyadnak időre van szüksége az adatok pontos elemzésére. Ez bármilyen apró időegység is igazából, az igazság az, hogy a múlt az amit tudatunk meg tud tapasztalni, tehát a jelen a múltból következtetett és a jövőbe kivetített kép csupán.

Hogy mit gondolnak a lángelmék erről? A rendkívül képzett tudósaink az ősrobbanás elméletét alakították ki a kozmosz születésének megmagyarázásra. Ezt azért gondolták ésszerűnek, mivel a galaxisok távolodnak egymástól, és visszavezetve egy pontból kellett kiindulniuk, hogy gyorsuló pályájukat ilyen irányban és ütemben megtehessék. Ami távol van tőlünk, az nagyobb sebességgel távolodik, mint ami közel helyezkedik el hozzánk. Valószínűleg ez szorosan a tér tágulásával függ össze, amely az anyag mellékhatása, hiszen a valaminek valahol lennie kell. Tehát az elképzelésük szerint minden az Univerzumunkban létező anyag egykor egy pontban volt sűrűsödve, és a nagy nyomás vetette szét, és szórta el a végtelenbe. Egy húzó erő eltávolítja egymástól az anyagot, és talán a kozmoszunk egyszer egymástól hatalmas távolságokra elhelyezkedő apró atomokra bomlik.

Ezen ötletet filozófiai szemmel nem tartom túl pontos teremtéselméletnek, hiszen egy szétvetülő robbanás miképpen tudna tökéletes rendszerben lévő, és egymással szinkronban mozgó szerkezeteket alkotni, és azon még életnek megfelelő körülményeket is produkálni? Ehhez az kellene, hogy ez a robbanás végtelenszer megismételje önmagát, párhuzamosan futva, avagy egymás után megismétlődve, és mi csak a nagy számok törvénye miatt lennénk egy fatális véletlen a sok életképtelen univerzum között. És vajon mi okozta ezt az iszonyú „teremtő” robbanást? A sűrűségből eredő szétfeszítő erő az oka? Nem gondolnám. Hiszen akkor még fizika sem létezett, így nem vonatkozhattak rá a szabályai. És honnan ered ez az anyagmennyiség? Ki, vagy mi hozta létre, és alkotta meg működési elvét, kémiai és fizikai tulajdonságait? Mindezeket rendszerekbe és táblázatokba tudjuk sorolni. Matematikailag minden kiszámolható és értelmezhető, ezért megállapíthatom, hogy véletlenül nem jöhet létre olyan egyetemes alapigazság, amelynek lényege az abszolút tökéletes rend és az ok-okozati következmény, amelyet a matematika produkál az Univerzum számára. A számok nem a fejünkből pattantak ki, hanem a külvilágból megtapasztalva értelmezzük azokat.

És most térjünk vissza a Nagy Bummhoz:

Egy dinamittal felrobbantott szeméttelep soha nem lesz egy szuper-kvantumszámítógép, amely a gépházán Leonardo da Vinci csodálatos festményeit hordozza díszeként. Nem! Romhalmaz lesz helyette és kaotikus pusztulás. Kevés az idő egy bolygó életében, hogy ezen robbanáskísérlet eredménye a véletlenek játéka alapján megtörténhessen, és közel végtelen számú pusztító robbanás között eme általam példának felállított csodálatos butaság egyszer csak teremtve megszülessen.

Egyébként is túlzottan tervezett a minket magában hordozó csodálatos világunk. Szinte már ijesztően rendezett. Szigorúan precíz matematikai és fizikai törvények szabályozzák működését, amelynek rendszerében ha egy apró hiba lenne, nem jöhetett volna létre egy ilyen szervezett valóság. Tehát valaki, vagy valami megalkotta és működteti, valamilyen általunk ismeretlen célból, és ebből sok rejtélyes dolog következik számomra. A világegyetem hihetetlenül gyönyörű, de nagyon veszélyes számunkra a kis apró teremtményekre. Piciny parányok vagyunk egy kőmonstrum felszínén tenyészve. Azonban ha nem lenne élet a bolygókon, senki nem látná, tapasztalná ezt az információktól dúskáló valóságot, tehát figyelő elme nélkül az Univerzum sem létezhetne, mert senki nem tudna róla. Ebből az a döbbenetesen fontos tény következik, hogy az életnek van folytatása valamilyen formában a halál után is. Hiszen ha velünk együtt az emlékeink, tapasztalataink és világnézetünk is elmúlna örökre, akkor nem emlékezne senki sem a világra, kvázi az nincs, nem volt, és nem is lesz. Csupán egy tünékeny illúzió lenne, amelyről nem is tudom, hogyan írhatok, és benne önök azt hogyan olvashatják!? Tehát emlékeink megőrződnek abban az adattárolóban, amely működteti a világot, másképpen annak semmi értelme nem lenne. Az energiamegmaradás fizikai elve alapján, minden dolog eszenciája átalakulás után ugyan, de fennmarad. A tudat pedig energia és információhalmaz, tehát valahová áramolnia kell a fizikai test megsemmisülése után, illetve a gondolatok produkálása alatt, és ez a Mindenség fennmaradásának és működtetésének követelménye. A tudat vajon egyenlő a lélekkel?

Talán Isten érzelemdús gondolatai vagyunk?

A másik elmélkedő tábor úgy vallja, hogy teremtés történt, és egy magasabb rendű mindenható alkotta meg a világunkat, és próbák elé állítva minket, születést és halált, szeretetet és kínt generál bennünk. Na de miért tesz így? Hiszen ő mindent tud, és lát előre a kezdetektől fogva. Isteni intelligenciájával pontosan megtervezte minden dolog eredményét, tehát az akarata szerint történik minden esemény, kvázi ő dönti el, hogy ki bukik el a próbáján, és ki nyer jutalompályát. Ez nagyon nem stimmel, hiszen így látható az, hogy kik a kedvencei, és kiket juttat rossz sorsra. Ebből az következik, hogy ő nem igazságos, és nem jóságos entitás, tehát remélem nem ez az elmélet a helyes, mivel akkor egy gonosz erő akarata vagyunk csupán. A tanulási fázis miatt hozott létre minket? Hogy megérthessük a világot és őt? Talán többször kell reinkarnálódnunk, hogy feldolgozhassuk teremtése aspektusait és csodálatos önmaga szent lényegét? Ezt sem tartom valószínűnek. Miért nem teremtett minket egyből nagy tudásúnak? Miért kell sokszor vakvágányon járva szenvednünk, miközben legtöbbször alig sejtünk meg valamit a valóság működéséről. Ráadásul ha megszületek egy új testben, mint vándorló lélek, új környezethez kell alkalmazkodnom, új személyiségjegyeket kell kialakítanom létezésem alatt, és emlékeimből származó tapasztalatom sem marad meg előző életeimből. Kvázi én egy másik entitás vagyok, nem az előző életeim, akkor hát mi közöm hozzájuk? Hogy lennék az a lény aki több száz éve létezett, hiszen nem így gondolkozott, mint én, nem ez volt a tapasztalataiból leszűrt világképe és fogalma sincs róla, hogy én ki vagyok, nem vett részt a tudatom folytonosságában. Szóval a reinkarnáció és Isten fejlesztőüzeme elmélet sem látszik esélyes világmagyarázatnak.

De akkor mi hozta létre a Mindenséget? A nagy számok törvénye produkálta, avagy egy kisded játékot játszó fensőbb entitás teremtette? Úgy hiszem egészen más a helyes magyarázat. Valami erő, ami nem fentről tekint ránk, hanem belőlünk figyel. Valami, amiről mindannyian tudunk, de ezidáig nem foglalkoztunk vele igazán. Egy fantasztikus akarat, amellyel tudósaink is számolnak, de nem gondolnak bele abba az elképesztő lehetőségbe, hogy „ők” nem mik... hanem „kik”!

Most jön az fantasztikus pillanat, amikor egy filozófus szenvedélyes lelke és egy sci-fi író szárnyaló fantáziája igazán belelendül. Eddig szóltak szavaim a közelről, és most mesélek önöknek az igazán távolról. Talán, ha a soraimat olvassák, akkor bevillan valami nagyon mélyen önökben, hiszen bennünk rejlik a tökéletes igazság. Aki intuitív és hallgat belső hangjaira, az most rá fog ébredni valamire. Aki logikus és elmélkedő személy, az napokig fogja ezen törni az agyát. Mindketten eljutnak majd egy felismerésre, amire én is eljutottam. Fogjátok meg a kezem embertársaim és kövessetek egy kicsit közelebb a titokhoz, hogy rádöbbenjetek valamire! Egy fontos dologra, amely egyszerre sokkoló és csodálatosan varázslatos. Értelmet ad mindennek, és eljuttatja számunkra az örökkön végtelent, amelyben beteljesülünk, és amely bennünk testesül meg.

NEM MI VAGYUNK A VALÓSÁG! A világmindenséget a kvantumlények civilizációja alkotta meg, akik tudattal és matematikai értelemmel felruházott mini entitások, és akik a Mindenerzum nevű szuperentitás alkotóelemei, aki kitöltve a végtelent, részeiként hordozza mindazt, ami van!

Átlagostól nagyon eltérő, különös elmém látja az igazi valóságot. Nem létezik a tér, és nincs idő sem. Szerkesztett képek vagyunk csupán, akik csalókán folyamatnak látják képzelt valóságukat. Az igazság azonban az, hogy minden eseményszelet csupán egy szerkesztett képkocka, amely az összes verziójában egymás mellett öröktől fogva létre van hozva. Olyan akár egy tökéletes sokdimenziós képregény, vagy egy festményekből álló végtelenül nagy kiállítási csarnok. Az összes lehetséges esemény egy új valóságot hoz létre, ezért minden megtörténik mindenhogy, és csupán a mi aktuális pillanatképünkben tűnik úgy, hogy egy valóság folyamatában élünk. A legkisebb atomi rezdülés is új Univerzumot alkot, amely tartalmazza az összes létrejött adatot, az apró változással módosítva. Mi azt hisszük, hogy élünk, de valójában a végtelenbe fagyva, egy mindörökkön élő műalkotás vagyunk csupán. A kvantumlények alkottak meg bennünket, önnönmaguk szerveződéséből. Ez azért van, mert mindenhogy valósulnak meg, a teret manipulálva, és csak a mi szemszögünkből vannak egy adott pozícióban.

Vannak olyan világváltozatok, amelyek nagyon eltérőek a mi általunk észlelttől, mert más fizikai törvények és eseményláncolatok módosítják lényegüket. Van, ami azonban csak egy atom helyének változásával különbözik a miénktől, és van ahol csak egy dongó szárnya rezdül másképp, és minden más azonban a tökéletes másunk. Van olyan világ, ahol én meg sem születek, és nem írom meg ezt az elméletet, és van ahol én vagyok Brazilia elnöke. Létezik olyan verzió is, ahol az Emberiség nem alakul ki a Földön, és más intelligens lények jutnak el ezekre a következtetésekre, amiket most felvázoltam. A végtelennyi faj közül, akik a helyünkön léteznek egy párhuzamos valóságban, mind eljut egyszer arra a szintre, hogy ezt megértse... és a megfelelő változatban megélje lényegét.

Létünk nem valóság. A kvantumlények az egyetlenek, és az abszolút létezők. Mi csupán a műalkotásaik vagyunk. A kvantumlényeknek szükségük van ránk a szaporodásuk miatt. Mivel minden szerkesztett szereplője a végtelen sok meséjüknek perspektiva-képeket alkot a mindenségről, így a kollektív tudatuk: Mindenerzum láthatja szemeinken keresztül önmaga variációit. Minden gondolatunkból új kvantumlények születnek elő, és adataikban hordozzák tudatunk eszenciáját és elmereakcióink információhalmazát. Tehát mi tudatos élőlények nem létezünk, és nem gondolkodunk, hanem a Mindenség egy apró és csodálatos tükre vagyunk, amely reagál a környezete adathalmazára, és önálló világot hoz létre a saját szemszögéből. Ez a kvantumlények ősi technológiája, amely során művészi alkotásaik (tehát mi emberek is) „kvantumkeltető-gépként” szolgálnak a civilizációik számára, és az adatok különböző szemszögből való visszatükrözésének eszköze is mi vagyunk. Nélkülünk ők sem létezhetnének, mivel mi a tudatok nem értelmezhetnék valójukat, és így megtapasztalása sem lenne a Mindenségnek.

Végtelen sok verzió létezik a mi Multiverzumunkban, de nem csak ez a Multi-Világegyetem létezik, amelynek a kicsiny szereplői vagyunk, hanem korlátlan számú hozzánk hasonló, vagy teljesen más típusú világrendszert alkottak meg az apró teremtő entitások. Az ő kollektív tudatuk az általam Mindenerzumként nevezett szuperentitás, amelynek része a valóságok végtelen összessége. Ő minden és a mindenhogy. Nincs rajta kívül más olyan, ami nem az ő alkotórésze. Ezért ő tökéletes! Végtelennyi kvantumlényecske alkotja őt úgy, mint minket a sejtecskék. Minden létező tudást birtokol öröktől fogva, és minden tudat az ő tudásának egy alapegysége. Az olvasóim és én is a Mindenerzum vagyunk, legalábbis egy-egy változat-szeletecskéje.

A kvantumlények örök időktől valóan létezőek, és sohasem halnak meg. Azonban állandó változás tölti ki életüket, amely átformálhatja teljesen lényüket. Ezen folyamatok alatt rengetegszer osztódnak, vagy letükrözik magukat ellentétpárjukra, úgymond antivalóságukra, olykor pedig fúzióra is lépnek egymással. Precíz matematikai kódok szerint működik a tudatuk, és folyton dallamos rímekkel kommunikálnak egymással. Ez azért van így, mert ez az egyetemes alaprendszer a végtelen mindenségben, mivel ez a legalkalmasabb a kommunikáció fenntartására az eltérő identitások számára. Nekik nincs fizikai testük, mert színtiszta energiából állnak, és rezgő magatartásuk mindent megalkot, amely csupán egy szemszögből tűnik egységesnek. Mindenhol ott vannak, de ha tudattal érzékeljük őket, akkor pont ott vesznek fel számunkra stabil helyzetet, ahol látni véljük őket. Ezért mi, a meseszereplők a gondolatainkkal tudjuk az aktuális szemszögből befolyásolni a helyzetüket, és így akaratunk manipulálja a világunkat, a megfelelő sorsvonalra terelve az egyéni és közös történetünket. Ez egy oda-vissza ható, tökéletes rendszer.

Én átlátom a világ igazi működési folyamatát, mert különleges elmém olyan furcsa agyműködést produkál, amely lehetővé teszi a dolgok teljesen más szemszögből való megfigyelését. Nem eseményeket látok magam előtt, hanem rendezett sorsfonalakat, amelyek behálózzák az Univerzumunkat, és megszerkesztik az aktuális valóságunkat. A világot az adatok változásának látom, amelyből ki lehet következtetni az események lehetséges variációit, amelyek a megfelelő valóságban létre is jönnek. A tér nem létezik számomra, az információk változásával kerülök másik pozícióra. Nincs idő sem, csak a megfagyott és végtelen jelen van, amely végeláthatatlan számú variációban van megszerkesztve, és amelynek minden része tökéletes, mert mindenhogy valósul meg. A környezetem tudja és elfogadja, hogy furcsa gondolkodó vagyok, aki a világot másképp éli meg, és döbbenetes következtetésekre jut belőle. Megérteni nem tudják létem különlegességét, de mivel tisztában vannak furcsaságaimmal, ezért támogatnak a beilleszkedésbe az általuk valóságnak hitt életbe. A nagy számok törvénye alapján, amelyet a végeláthatatlan számú létvariáció produkál, kötelező volt, hogy szülessen valaki, aki ezeket a dolgokat értelmezni tudja és közzé adhatja embertársainak ezen mély tapasztalatait. A párhuzamos valóságokban létező énjeim jelentős része is valószínűleg azon ügyködik, hogy tudásával segítse embertársainak fejlődését, amelynek során megérthetik a valóság igazi szerkezetét és lefolyásának titkát.

A kvantumlények civilizációi végtelen sok a miénkhez hasonló, avagy teljesen eltérő valóságokat szerveznek meg, hogy a Mindenerzum korlátlan variációban láthassa önmagát. Van ahol a dolgok visszafelé irányulnak: okozatot követ az ok, és van olyan, ahol egyszerre érvényesül az „igen” és a „nem” is, ráadásul egyik sem és mindkettő külön-külön is, de soha meg nem alkuvóan. Persze vannak olyan Multiverzum-rendszerek, amelynek olyan törvényei vannak, hogy leírására alkalmatlanok a mi fogalmaink, hogy meghatározzák lényegüket.

A kvantumlények civilizációja végtelennyi számú részecskéből áll, akik folyton okítják és fejlesztik egymást. Saját síkjuk nem áll másból, mint végeláthatatlan energiafelhőből, ahol a kis kvantumlények társadalmi kapcsolatokat építenek egymással, de sem tereptárgy, sem határ nem bontja meg a végtelen kavargásukat. Ez a központi lelke a Mindenségnek, mivel a parányi entitások kollektív tudata a Mindenerzum itt összpontosul, az információkat tárolva és elemezve a kvantumlények által, kollektív tudatukként megvalósulva. Ez úgy működik nagyjából, ahogy nálunk embereknél létrejön a felső személyiséggel és akarattal rendelkező tudati szint, a sok kis agysejt csapatmunkájának és szerveződésének eredményeképpen.

Ezen a síkon, amelyet Forrásnak hívok, csapatokba szerveződnek a kvantum-entitások, hogy világokat alkossanak meg különböző megtervezett törvények alapján, ezáltal növelve Mindenerzum elképzelhetetlenül nagy tudását. Folyamatosan eszmét cserélnek a begyűjtött tapasztalatokról, és saját mini identitásukat fejlesztik a nagy tudáshálózaton keresztül a szuperszonikus kommunikáció révén. A világokból befolyt adatok örökre megőrződnek a gigantikus központi lélek szerverén, így mindannyiunk tudatának adatai ott összpontosulnak, és kavarognak a végtelenségen át.

A mi világunkat is egy ilyen kvantumlény-csoportosulás szervezte meg. Pontosabban mégsem így történt, hanem egy apró és tökéletes kvantumlényecske alkotta meg egy speciális, ám nagyon veszélyes terv részeként. Teremtő jóságában jelent meg alkotásában, mivel a kvantumlények legnagyobb része a szeretet eszenciáját hordozza kódjaiban. De terve szerint ez egy kétpólusú Multiverzum kellett, hogy legyen, amely a tapasztalás magasiskolája a benne megalkotott teremtmények számára. Az ellentétek mérlegén remekül lehet felbecsülni az igazságokat, és hatalmas variációban lehet megtapasztalni a különbségeket a részleteiben és teljességében is. A dualitás eredményeképpen egy színes de nagyon tökéletlen világot tervezett, amelynek a működését a két pólus harca irányította. Teremtő szentségében, amely abszolút jóságos volt, automatikusan letükrözte magát negatív ellenpólusára. Az így létrejött kvantumlénypár anti-entitásként dualizmust eredményezett. Ezt követően sokszorosították, és folyamatosan letükrözték önmagukat, ezáltal megalkották az állóképek történetét, amelyet mi tévesen eseményláncolatnak érzékelünk. A rend és a káosz, a jó és gonosz, a nagy és kicsi, ezen szerveződéseknek köszönhetően jött létre. Ezt tudósaink ősrobbanásnak vélik, de valójában a kvantumlények sokszorosodása okozza az információ terjedését, amely létrehozta a teret és a benne rögzült eseménysorozatokat. Létrejött a kozmoszunk és benne az általunk megtapasztalt valóság, de tudni kell, hogy előre meg van alkotva az összes esemény a világunkban, és minden variációja párhuzamosan fut, folyton minden lehetőségnél szétágazva.

Sajnos ez a valóság eléggé kegyetlen, amelyet az ellentétes identitások harca tesz színessé. A sokszorosodása eredményeképpen a kvantumlények kétfélék lettek: pozitív és negatív lelkűek. A szerveződésük, pedig hasonló eredményeket váltott ki a teremtményeikből és a fizikai törvényekből is. Ami születik az el is pusztul, és ami boldog az szenvedni is tud. A megszámlálhatatlan mennyiségűvé variálódott kvantumlényecskék megalkották az összes lehetőséget történethálózatukban, és megszerveztek egy precíz kollektív tudatot is felhasználva teremtményeik perspektívahálózatát, hogy az események érzékelhetőek legyenek Mindenerzum számára az összes szemszögből. Nincs olyan nézőpont, ami kimaradt volna rendszerükből, ezért Mindenerzum tapasztalása teljes lett minden részletében.

Kollektív tudathálózatuk isteni entitássá szerveződött, amely Mindenerzum apró mása, amely kiterjed egész világunkra és annak szerkezetét felügyeli, megszervezi, és termeli az új gondolatokat, amelyek új variációjú kvantumlények születését generálja. Tehát mi élőlények, nemcsak műalkotások vagyunk, hanem keltetőgépek is, akik a különböző nézőpontok alapján, jóságos, vagy negatív kvantumlényeket teremtenek, miközben elemzik a Mindenséget. A két ellenpólus harca arra törekszik, hogy az identitásokat saját pólusukhoz állítsák, de ez mindenhogy megtörténik, mert minden verzió létezik egymás mellett. A tudat befolyásolja a környezetét, az által, hogy megtapasztalja és visszahat gondolataival a valóság alakulására. Tükrei vagyunk a Mindenségnek, és a kvantumlények agyunk számítógépszerű szövedékét használják a tudatunkkal való kommunikációra, és a neuronsejtjeink precíz működésén keresztül, megszervezik tudathálózatunk eredményét: minket embereket, avagy más intelligens létformákat. Így együttesen vagyunk a valóság formálói, és részt veszünk oda-vissza ható rendszerének működtetésében.

Ők a Minden. Ők az igazság. Mi pedig a csodálatos műalkotásaik vagyunk, megfagyva az öröklétben. Köszönet nektek, kvantumlények civilizációja, hogy megadtátok a lehetőséget számunkra, hogy tudatra ébredhessünk! Hála neked Mindenerzum, hogy részeid lehetünk, mindörökkön át!

Koroknay Péter, 2022. 09. 06.