Túl az Óperencián
Ha túl az Óperencián, magad maradsz majd,
ne tétovázz tovább okán, ha bánatod hajt,
fogadd a sorsodat, miként megélted egykor,
ha tetteid miatt az úr gyakorta korhol.
Hiszen te élted úgy, ahogy csak épp akartad,
te tékozoltad el, az éjszakákra múltad,
nem érdekelt, mi lesz balog jövőd zenéje,
mohó garattal öntve alkoholt a kéjre.
A balga, bűnös éjjelek halomra gyűltek,
lihegve kétes illatuk magadba gyűrted,
a poklod üstjeit saját magad kavartad,
köszönheted csupán a kínjait magadnak.
De lám, a lelkeden maradt megannyi ránca,
azóta bánat ült az élveteg románcra,
ma már találgatod, vajon mi lenne, hogyha
az ily botornak is lehetne dupla sorsa?
