Kölyök

Szépirodalom / Novellák (595 katt) Tumicz Krisztina
  2023.05.15.

Lassan ereszkedik az este, készül a színpad.

Betolják a hangfalakat. Helyére kerülnek a fényhidak, a reflektorok, effekt és mozgófejes robotlámpák. A színpad mögötti folyosón a stáb még megbeszélést tart, de már koncertmámorban a hangulatuk. De hátra van még a színpadfestés, erősítők és a kifutó.

A városban este általában nagy a csend, de ma nem. Ma a levegőben tűz van. Egy pillanatra eltűnődőm ezen, aztán figyelem ahogy a magasban meggyújtott cigaretták és dallamos szavak röpködnek. Túl veszélyesnek tartom, hogy velük egyedül maradjak.

A sötét utcára nézek. Futva közeledő emberek. Elmerülök a látványában, akár egy álmos macska. Mielőtt végleg a mélyére süppednék, sikerül kirángatnom magam a mámor fogaskerekei közül.

Irány a bejárati kapu, az őrök és a jegyellenőrzés. Beengedés, aztán induljon a lavina! A koncertre beözönlik a városi tömeg. Megtelik a küzdőtér. Átlendülök a palánk fölött a színpadra.

Sikítás.
Úgy látszik, valaki nekünk készítette ide ezt a koncertet.

A dobok vad őrjöngésbe fognak. Rázkódik a biztonsági korlát. Kihajolok rajta. Az imbolygó tömegre nézek. A magasba ide-oda röpködnek a kezek.

– Segítségetekre lesz szükségem – kiabálom a mikrofonba.

A tömeg hullámzik és a dalt együtt kezdjük el:

– Kölyök – tőled az ész megáll
Hiába álmodsz magadnak szárnyat
Hogyha ébren elveszíted a szíved
És hiába üvöltesz teli torokból
Jobbra senkit nem kényszeríthetsz

– Kölyök – valaki felgyújt egy szalmát
A másik a földre teremt egy fajtát
Egyre megy, ki festi az égre azt a szikrát
Amitől beléd csap a villám

A második versszak után veszek egy nagy levegőt. Addig zúzzon a gitár meg a dob. A bejárat felé fordítom a fejem. Új emberek érkeznek. Mint a vaj, olyan könnyedén csúsznak be a kapukon, és a tüzes hangulat újból belövi a termet.

– Gyerünk, folytassuk a dalt! – kiabálom.

– Kölyök – csak kérdések vannak
Jó válaszok nincsenek
Hogy miért jó rossznak lenni
Senki nem tudja megfejteni
– Kölyök – senki nem érti a tervet
Nem kap ok nélkül túl nagy terhet
Hogy ne az élet mellett szaladj el
Add a kezed, hadd húzzalak fel

– Kár ugye, hogy nem vagyunk talpig vasban? De szamarak sem vagyunk már a padban – ordibálom az embereknek torkom szakadtából.
A nyüzsgéstől, és attól, hogy mindenki helyesel, különösen erősek bennem az érzések. És valahogy olyan megnyugtató ilyenkor a színpadról lenézve az egyetértő arcokat böngészni.

– Kölyök – csipp-csupp dilemmák városában
Lépted kopog az éjszakában

Hátul a dobos a dobbőrre ver. A légáramlat megüt.

– Szóval ezt akarom tőled kölyök. Gyerünk, hadd húzzalak fel! – kiáltom mégegyszer mielőtt a tömegbe visszaugrom, és a füttyszóra felébredek.

Előző oldal Tumicz Krisztina