Teleport nélkül

A jövő útjai / Novellák (1135 katt) Craz
  2010.08.20.

Unalmas lenne az életem teleport nélkül.

A vezérlőteremben ücsörögtem, egy réges-régi filmet néztem a főmonitoron. Igaz, még az előző évezredben forgatták, s egy-két elavult technikai megoldáson a homlokom ráncoltam, de szerettem ezeket a filmeket, valamint szimpatikus volt a főszereplő is. A stáblista lefutása után a film zenéjét dúdolva meginterjúvoltam a fedélzeti számítógépet, s a tudás birtokába jutottam, miszerint még úgy két órám van a találkozóig.

Hogy ne hagyjam kihasználatlanul az időt, elővetem a kézi teleport gépemet. Gyors szemrevételezés után tudatosult bennem, még két ugrásra elegendő az energiája.

Rövid gondolkodási idő elfogyasztása után elhatároztam, benézek egyik kedvenc kocsmámba. A műintézmény neve Nyakonöntött Próbagoblin volt - hajazva egy réges-régi fantasy regény vendégfogadójára. Itt volt nem messze, a szomszéd bolygón. Nagy szerepet játszott abban, hogy e naprendszer az egyik kedvenc pihenőhelyem legyen.

Ellenőriztem a robotpilótát, a környező űrszektort, majd mivel mindent rendben találtam, visszatértem a teleport készülékemhez. Megadtam a célkoordinátákat, s gyors fejszámolás elkövetése után 15000 karny-i automatikus visszatérésre állítottam be.

A szokásos módon materializálódtam a fogadófülkében, majd kiléptem az eléggé légszennyezett nagyterembe. Egyszer egy malkári a szülőbolygója naplementés tájához hasonlította a helyiséget. Szerinte ugyanolyan sötét van, és a levegő is oly torokkaparó, mint odahaza, még a benzinmotor betiltása előtt, este, egy forgalmi dugóban araszolva.

Hát én is megkapartam torkomat. Borostám megnyugtató sercegése kísért, midőn a legközelebbi szabad asztalhoz araszoltam.

Közepesen kényelmesen nyújtózva hátradőltem a széken, intettem kedvenc pincérnőmnek, s a szememmel követtem, miközben odagurul. Az apró kerekek a talpába voltak beépítve, több mint megfelelő manőverezést biztosítva számára a zsúfolt helyiségben.

Rámosolyogtam, és rendeltem egy italt, nevezetesen egy solo-koktélt. Az elnevezés amúgy gin tonikot takart, bár errefelé ginn to nick-nack hívták.

- Az extra szervírozással parancsolja? - búgta felém, én bólintottam.

Két perc elteltével érkezett vissza, kezében egy tálca, rajta üres pohár. Egy tőlem pár méterre italát szürcsölgető ravneki behemót értetlenül húzta össze szemöldökét három szeme felett, melyekkel a pincérnőt mustrálta. Láttam rajta, hogy új fiú, hát barátságosan intettem neki, ezzel is elősegítve kíváncsisága fenntartását.

A pincérnő a tálcát letette elém, majd jobb lábát is felrakta mellé, az asztalomra. Ezek után megfogta a poharat, s szemet gyönyörködtetően rövid szoknyája alá rejtette. Rövidesen halk csobogás hallatszott, s miközben a felszolgáló droidlány rám kacsintott, átnyújtotta kedvenc italomat.

Belekortyoltam a kellemesen hűs szénsavas italba, s érdeklődve figyeltem a szomszéd asztalnál a behemótot, amint éppen köhögő rohamot kap. Érdekes látvány volt, ahogy itókája java orrain át távozik.

- Helló kapitány, leülhetek? - a kérdést egy fiatal lány tette fel, aki magabiztosan közeledett felém. Első ránézésre huszonöt évesnek tippeltem, a válláról pislogó menyétszerű állatot pedig nyolcnak. Persze lehet, hogy tévedtem a korát illetően. Ellenben az övén lógó ostor vadonatújnak látszott.
- Miben lehetek a szolgálatára? - néztem csillogó zöld szemébe, miután leült velem szembe, majd meglepetten konstatáltam, hogy kis testű ragadozója rövid felderítő tevékenység után becserkészi gin tonikom maradékát, megszaglássza, s határozottan belelefetyel.
- Ó, egy üzleti ajánlattal érkeztem - felelte kérdésemre. - Fel szeretném hívni a figyelmét egy, hogy is nevezzem, házőrző állatra. Bár ez nem pontos megfogalmazás. De talán, ha megtekinti ezt a felvételt... - tett elém az asztalra egy lejátszót.

Először nem vettem komolyan a lányt. Mióta hivatalosan is a Galaktikus Unió alkalmazásában álltam, ugrásszerűen megnőtt azoknak a személyeknek a száma, akik ismertek. Vagyis pontosan fogalmazva, akik ha láttak, felismertek engem.

Az utóbbi egy évben többször is előfordult, hogy botor módon egy-két önjelölt kalandor azt képzelte, én egy pénzes zsák vagyok. Nem átalltak arra vetemedni, hogy kihasítsanak belőlem egy kis darabot, hátha aranyeső hullik ölükbe.

Egy alacsony, kopasz "befektetési tanácsadót" a Venztor-rendszer harmadik bolygólyán felejtettem ott, egy rezervátum kis falucskájában. Az ott élő őslakosok megrekedtek a fejlődés azon fokán, mikor még nem létezik kamatláb, maximum cserekereskedelem. De legutoljára azt a két űrlakberendezés menedzsert egyszerűen csak kiraktam egy kisebb sivatagba, tíznapi ivóvíz készlettel, s egy majdnem működő segélykérő készülékkel.

Rövid szemrevételezés után - ami kiterjedt asztaltársam önbizalomhiánytól mentes várakozó mosolyára, valamint a kis testű ragadozó a maradék italom elfogyasztása utáni elégedett ásítására is - kézbe vettem az ultrakönnyű, legújabb generációs elektronikus bigyót, s elindítottam a felvételt.

- De hiszen ez egy mantikor! - azonosítottam meglepetten a kis, ám annál nagyobb felbontású monitoron megjelenő fenevadat. Szavaim elhangzása után a lány elégedetten bólintott.
- A hivatalos rendszertani neve tulajdonképpen másképp hangzik, igaz, azt a felfedezője adta neki, két évvel ezelőtt. Teljes valójában jobban hasonlít az ön szülőbolygóján a XX-XXII. században, a fantasy irodalom által leírt lényre, mint a régebbi, mitológiai ábrázolásokra, de azért akad pár eltérés. Ismereteim szerint kevésbé vad, mindazonáltal nem az a szobacica-féle állat. Természetesen ragadozó, de érdekes módon elfogyaszt növényi eredetű táplálékot is. Vagy talán untatom ezekkel a részletekkel?
- Nem, nem. Csak elgondolkodtam. Megpróbáltam elképzelni a zászlóshajómon. Tervezem egy labirintus kialakítását, mint a belső biztonsági rendszer egy tekintélyt sugárzó alkotóelemét. Egy-két bonyolultabb csapdával, egyirányú teleport rendszerrel.
- Érdekesen hangzik.
- Rendben - bólintottam. - Szállítási nehézségek, vagy egyéb felmerülhető problémák? - tértem rá gyakorlatiasabb kérdésekre.
- A teleportálás idegessé teszi, ezért azt nem ajánlanám. Jelenleg innen kétórai útra van, a kastélyom egy nagytestű állatok számára elszeparált részében. Bármikor megtekintheti, ha gondolja...
- Ma még van egy elintézésre váró ügyem, de holnapután szívesen megnézném. Magammal is vinném, ha lehetséges. Egy D típusú szállítóhajó megfelel a célra?
- Úgy gondolom, igen.
- Nagyszerű. Szerintem... - éles bip-bip vágott szavamba, s tudatosult bennem, két perc múlva itt se vagyok. - Sajnos mennem kell. Meghívhatom egy italra?
- Köszönöm, de nem élek alkohollal - felelte.
- Akkor, ha szabad, a menyétjének még egy fél gin tonikot? - intettem a picérdroidnak.
- Rendben, de akkor fogadja el tőlem ezt az ostort, leendő üzletkötésünk szimbólumaként - nyújtotta felém, övéről lecsatolva.
- Holnapután ugyanekkor ugyanitt - búcsúztam el, s a következő pillanatban... Köddé váltam, pontosabban füstköddé.

Nem sokkal később kényelmesen elhelyezkedtem a pilótaülésben. Végeztem még egy gyors ellenőrzést, majd támadó állásba állítottam a sólyomszárnyakat, s aktivizáltam hajóm felett a halálfejes zászló hologramot.

Előző oldal Craz
Vélemények a műről (eddig 4 db)