Minden most kezdődik el

Fantasy / Novellák (523 katt) bombahoppa
  2023.03.18.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/4 számában.

Apámtól mindig azt hallgatom, hogy csak akkor leszek igazi férfi, ha már én is megfogtam a saját sárkányomat. Egyedül, segítség nélkül. Erről jobbára kapatosan beszél, általában a kuplerájból hazafelé, de tudom, hogy ilyenkor teljesen őszinte, és olyan dolgokat is elmond, amiket egyébként büszkeségből sosem hallanék tőle. Ennek ellenére nem hihetek el neki se mindent, hiszen a mi házisárkányunk girhes is, öreg is, ráadásul szinte egyfolytában alszik. Biztos tüdőbajos, mert sípolva veszi a levegőt, és tüzet okádva még egy süldő patkányt sem tud élve megsütni. Az etetése az én feladatom, minden péntek éjszaka irány a külvárosi csatorna, hogy begyűjtsem a jövő heti patkányadagot. Miután hazaviszem a zsákmányt, nem rakhatom be a jégverembe, mert előtte érlelnem kell az alagsorban. Annyira feleslegesnek érzem, hogy patkányvadászatra kell pazarolnom a péntek estéimet, hiszen a mi sárkányunk leginkább a konzervet szereti, az élő eleséget nem éri utol, a száraz kajára meg rá se néz. Sokat köhög, kormot köp, de nem jut elegendő szikrához, minden etetésnél csak magában füstölög, hogy döglött patkányt nem égetünk, kár a tűzért. És az a szag odabent! Rettenetes bűz terjeng az érett tetemek miatt a keleti szárnyban, ahol több napos „pihentetés” után mindig nyersen eszi a már nem friss, de cserébe porhanyós patkányokat. A régi családi fotográfiákat nézegetve egy igazi éhenkórász menhelyszökevényt látok, aki úgy csapódhatott fater mellé. Csak fekete-fehér képeink vannak róla az albumban, amiken olyan, mint a rút kiskacsa, számomra hihetetlen, hogy be kellett volna fogni, még a menhelyre sem vitték volna be két hét karantén nélkül. Biztos ő választotta az apámat, és nem az apám őt. Örülhetett, hogy talált végre magának valakit. Valami varázslat is lehetett a dologban, mert apám semmilyen hibát nem lát benne. Szerinte ő fogta magának. Hiszi a piszi. Viszont büszkék egymásra, ez tény.

Kora este a bulinegyed még csak ébredezik, és kifele a kupiból az öreg megint belekezd a szokásos hétvégi lelkifröccsbe, hogy az igazi sárkányt nem lehet megvenni, azt bizony mindenki magának kell fogja. Ilyenkor végre férfinak érzem magam, erre ezzel csesztet. Tizenhárom éves voltam, amikor a keresztapám először elvitt a bordélyba. Nálunk a családban az első, ünnepi alkalom mindig a keresztszülő feladata. Aztán jött a vacsora a teljes rokonsággal. Mindenki eljött, nagy volt a dínomdánom, én voltam a középpontban. Egy napig tartott a csoda, másnap büszkén meséltem a haveroknak a kalandjaimat, ők meg irigyen hallgattak. Kicsit kiszíneztem, naná. Azóta minden szombat délután elmegyünk faterral a nyilvánosba, ahogy mások cirkuszba járnak. Törzsvendégek vagyunk, mindenki ismer minket, mégis unalmas, ahogy ugyanazokat a köröket tesszük újra meg újra. Lelkem mélyén igazából másra vágyom, valami valódi kalandra, érzem, hogy nem csak ennyi az élet, ettől még nem vagyok igazi felnőtt. Odafele menet általában némán ülünk a kocsin és iszunk, de kifele menet mindig megered apám nyelve. A sárkánytartás a téma, mi más, egy igazi közhelyparádé, mégis valami megmarad bennem belőle, hétről-hétre egyre jobban ismerem a sárkánylelket. A sárkány egy életre szól, jól csak a szívével lát az ember, örökre felelős leszek a sárkányomért, amit én szelídítek meg. Blabla, blabla, blabla.

Sokáig nem fogtam fel, hogy miről beszél, de aztán egyszer egy csinos, de unalmas sárkány mellett eszmélve rájöttem, hogy nem a mennyiségben, hanem a minőségben kell keresnem az örömet. És nem akartam ezen az örömön többé senkivel sem osztozni, hanem végre saját sárkányt akartam. Elméletben mindent, tényleg mindent tudtam már a sárkányvadászatról, a befogott sárkány megszelídítésének összes trükkjét ismertem, ezért a tizennegyedik születésnapomat követően megváltásként fogadtam, hogy apám az egyik szombaton a bordélyból kilépve más hangon szólt hozzám. Belekezdett, hogy ideje hagynom a francba ezt az olcsó helyet, fogjak inkább magamnak egy saját sárkányt. Hamarosan itt a Húsvét, folytatta, ilyenkor a legveszélytelenebb a vadászat, a háromhetes sárkányfiókák már ki-kiszöknek szülői felügyelet nélkül, de még igen tapasztalatlanok, ilyenkor viszonylag könnyű csapdát állítani nekik. A jövő keddi napéjegyenlőségkor már szinte teljesen elfogy a Hold, jó sötét lesz éjszaka, minden ideális a csali begyűjtéséhez. Ezzel zárva a mondandóját kérdően nézett rám. Higgadtan akartam válaszolni, de csak bólintani tudtam, mert hirtelen nem jött ki hang a torkomon. Fejben számolgattam, már csak három nap, aztán még három és fél hét... Kicsit inamba szállt a bátorság, bevallom, hiszen ez más lesz, mint az eddigi, tét nélküli biztonságos szórakozás a bordélyban, ami bár órákon keresztül le tud kötni, hamis élménypótlékot nyújt csupán. Itt és most csak egy lehetőségem lesz, nem tehetek még egy kört, nem választhatok többször is, ha éppen elunom magam.

Mindenki tudja, hogy a sárkányfiókák nagyon óvatosak és ha idegen szagot éreznek, akkor messzire elkerülik a csapdát. Szerintem meg csak nagyon félénkek, de kíváncsiak a szüleik nélküli világra, és nem akarnak úgy járni, mint a testvéreik. A csali sárkánytojáshéj, ehhez még nincs szükségünk mágiára. A sárkányok tojással szaporodnak, és a kikelő fióka kannibalizmussal biztosítja magának az egyetlen biztos helyet a fészekben. Csak egy maradhat! Ez a garancia arra, hogy a szülei fel tudják nevelni a csillapíthatatlan étvágyú fiókát. Az aequinoctiumot, vagyis a tavaszi napéjegyenlőséget követő éjszaka az „elsőszülött” fióka a szegény testvéreit még a kikelés előtt kirágja a tojásból, majd a héjat meg kilöki a fészekből. Na egy ilyen frissen hullott tojáshéj kupacot kell beszerezni a sziklaszirt alól, de ez egyáltalán nem veszélytelen. Amíg az anyasárkány a magasban körözve a légteret ellenőrzi, addig az apasárkány vadászik. Mindenre. A kősziklánál, a sárkányfészek alatt, egy kiszögellés árnyékában kell csendesen megbújni, és várni, hogy kikeljen az első kis sárkány, és nekilásson az étkezésnek. Nem kell sokat várni, csillapíthatatlan étvágya miatt éjfél után idegesen repeszti meg a testvérei tojásait. Módszeresen felfalja mindegyiket, miközben a magasból hullanak ránk a tojáshéjszilánkok. Évszázadonként egyszer sikerül valakinek ilyenkor az egyik testvérét begyűjteni, mert még élve kipottyan a fészekből pont az orrunk elé. Ritkán éli túl a zuhanást és még ritkább, hogy nem szenved maradandó károsodást, de ha megúszta és van nálunk élő bébipatkány (legyen, legalább négy-öt példány!), akkor csak be kell fogni, megetetni és hazavinni. Ilyen szerencséje csak a kiválasztottaknak van évezredenként egyszer. Nekünk valószínűleg a lehullott nedves és véres tojáshéjakból kell minél többet begyűjtenünk, de ha nagy szerencsénk van, egy-két húscafat is lehullik. Ha ilyenkor észrevesz minket bármelyik sárkányszülő, véget ér a kalandunk. Próbálkozhatunk persze a következő életünkben, de az csak a kapaszkodósáv, az már sosem lesz olyan diadalmenet, mint ahogy kiskamaszként elképzeltük. A tojáshéjakat nagyon figyelmesen mindet össze kell szedni, mert ha megtalálja az anyasárkány a maradékot, akkor ott megérzi a mi szagunkat is, és addig követi a nyomunkat, amíg el nem kap minket. Game over, kettes verzió. Tehát ha megvannak a tojáshéjak, akkor le kell lépni minél hamarabb a szajréval. A zsákmányt az előkészített, légmentesen zárható, patkányfészek-alommal töltött nejlonzsákba tesszük, így nem törik össze, nem veszi át a szagunkat, és ezzel ráadásul megóvjuk a kiszáradástól is. A pakkot bedobjuk egy Dragonfrost hűtőtarisznyába, így frissen tartjuk hazáig. Otthon az egész mehet a verembe, ez lesz bő három hét múlva a csali, mert a sárkányok sosem felejtik el a testvértojás ízét és illatát, és nem is tudnak neki ellenállni.

A befogáshoz kell egy bűvkör (ezt a családi pentagram sarkaira illesztjük rá), lehetőleg teljesen átlátszó legyen. Fontos, hogy fekete turmalint szórjunk szerteszét, az elnyomja a szagunkat, a csaliét meg kiemeli, így a kis sárkány nem tud majd ellenállni a kísértésnek. A bűvkört egy lapos, sima kőzettalapzaton kell elhelyezni, így nem tudja magát a sárkányunk kiásni a csapdából. Az „éppen, hogy beférjen rajta” méretű nyílás peremét álcázásul egy nemrég elhullott kerub üszkös szárkapocscsontjával kell megtámasztani, belül el kell helyezni a tábortűz hamujában felmelegített és vonzó záptojásszagot árasztó testvértojás héját és az esetleges sárkányhúscafatokat, utána egy búvóhely mögül a csontra kötött angyalhaj végével a kezünkben várhatjuk a sárkány felbukkanását. Kényelmesen helyezkedjünk el, ha mozgolódunk, könnyen elijeszthetjük. Óvatos lesz, minden kis zajra elmenekül, egy pisszenést se hallathatunk.

Üldögélek a sötétben, az árnyak játszanak velem, halk zörgést hallok mellettem, talán a száraz sziklakóró alatt motoszkál valami. Hirtelen mintha szárnyak suhogását hallanám, képzelődök talán? Érzem, hogy egyre inkább úrrá lesz rajtam az álmosság. Megriadok, lehet, hogy elbóbiskoltam? Ekkor megérzem a mélyből a rothadás szagát, a dögszagot, ebből tudom, hogy ragadozó közeledik, nem is akármilyen. Illat ez, nem is szag, édeskés és vonzó illat, egyáltalán nem gyomorforgató. Hogy el ne bóduljak, felhúzom a sárkányfüves arcmaszkomat és készenlétbe helyezkedek, eljött az én időm. A sárkány alulról száll a sziklapárkány fölé, majd rövid egy helyben lebegést és körbenézést követően közvetlenül előttem landol. Nem vesz észre, működik az álcaháló. Gyönyörű skarlátvörös példány, hosszirányban szexi, örökzöld csillámcsíkokkal. Tetszik. A farkán hétszínű pompom. Körbeszimatol, gyanakodik. Minden kicsi zajra összerezdül, egyszer csak hirtelen felszáll. Bizalmatlan, de mire lemondanék róla, újra itt van. Lassan legyez a szárnyaival és vágyakozón a bűvkörön belülre bámul. Gyanakvón szimatolgatja az angyalhajat. Egy lépés előre, kettő hátra. Hosszadalmas türelemjátékra készülök. Amikor végre odabent ül, tisztán látom leendő sárkányom igéző, borostyánsárga szemeit miközben semmit sem sejtve szimatolgatja az ismerős illatú tojáshéjat. Törékeny szárnyai mélybordó bőrredői hímportól csillognak, csudaszép példány. Egy pillanatra mindketten mozdulatlanná dermedünk, megáll az idő. Aztán lassan megkóstolja a csalétket, és én megrántom a zsinórt, mert végre teljesen becsukta a szárnyait is. Nagyon könnyen összetörhette volna a szárnyakat a lecsapódó bűvkör, ezt szerencsére elkerültük. A kör bezárul, riadtan próbál menekülni belőle. Idegesen topog ide-oda, de nem tud kitörni. Sikerült, megszereztem, mostantól az enyém, én fogom megszelídíteni. Lassan felállok, meglát. Ez az első pillantásunk szemtől szembe, sosem felejtem el. Egymásra találtunk és többet nem engedjük el a másikat. Az angyalhajat lassan feltekerem az ujjaimra és egy plusz hurkot is csinálok rá. Kicsit megemelem a bűvkört, előveszem a zsebnapot és kiélesítve begurítom. Ez elvakítja pár másodpercre, nem tud védekezni és ahogy kaparna kifele nem látja, hogy egy mozdulattal bedobom az angyalhajból előkészített hurkot. Szerencsére jól célzok, a hurok pont a gyűrűsujjára akad és meleg fénnyel izzani kezd. Egyből hat a mágia, micsoda mázli! Felnyitom a csapdát, és amikor tapogatózva kinyújtja a kezét, egy színpompás sárkányvirág csokrot nyújtok át neki, hunyorogva bámulja, elbűvölik a virágok. Már nem ellenkezik, nem menekül. A maradék angyalhajat a kezünkre tekerjük, és végtelen kettős spirálként fonódnak egymásba karjaink. A magasba nyúlunk, leszedünk egy fényesen ragyogó kettős csillagot az égről és egymás nyakába akasztjuk. Nagyot dobban a szívem, amikor a vállamra hajtja a fejét. De még nem lazázhatjuk el a dolgot, a szüleitől meg kell védenem őt is és magamat is. Mindkettőnket. Boldogan csevegni kezdene, de rá kell szólnom. Csitt, kicsim, még a végén meghallanak!

Hosszú út vár még ránk hazafelé, de nem tudom kiverni a fejemből az örömujjongást, igen, sikerült! Az apám el se fogja hinni, megcsináltam, már nekem is van saját sárkányom!

Előző oldal bombahoppa