Álcaháló
Még zsenge gyermekkoromban olvastam egy könyvet az álcázás nagymestereiről. Ezek a különleges emberek képesek akár egy eperföldön is krumplinak maszkírozni magukat ám sohasem gondoltam volna, hogy egyszer hasznát veszem ennek a hihetetlenül fontos tudásnak. Tizenöt éve dolgozom a Kozmológiai intézet külső értelemmel rendelkező didaktikai elemző zárt tanács elemzőirodájának, röviden „K.I.K.É.R.D.E.Z.T.E.” roppant fontos projektjében. Ez az intézet, valamint a projekt, egy lehetséges Földön kívüli intelligencia kutatását és lokalizálását tűzte ki céljául.
Sajnos sokáig nem sikerült előrelépést elérnie az intézetnek, viszont a mai nap döntő jelentőséggel bírt a tanács és a saját életemben is idegen, intelligens létforma képviselői látogattak meg a naprendszerünket, és nemsokára valósággá válik az emberiség régi álma, a közvetlen kapcsolat más, a tőlünk különböző civilizációk képviselőivel. A reggeli órákban értesítettek az intézetből, hogy egy ismeretlen objektum közelítette meg a Földet. Az első elemzések szerint szerves létformák találhatóak a járműben, és a kapcsolatfelvétel érdekes módját választva fényjelekkel szeretnének kommunikálni velünk. Miután a kölcsönös jó baráti viszony ígéretét tolmácsoltuk egymás felé, egy, a Föld bolygón létrehozandó személyes találkozóban állapodtunk meg.
A találkozóra érdekes módon engem jelölt ki a tanács, viszont egy nagyon fontos, mondhatni sorsfordító dologra nem hívták fel a figyelmemet, miszerint a látogatók egy dolgot nem szeretnek és szinte azonnal támadóan lépnek fel, és ez a barna szín. Itt jön képbe a gyerekkori olvasmányom tanmeséje.
A szürke, szinte idegesítő fény egyre erősödött, ahogy az idegenek űrhajója leszállt, én idegesen toporogva vártam a kapcsolatfelvételt, és a szövegemen gondolkodtam, amivel készültem. Furcsa, számomra madárszerű alkotmány ereszkedett a rét füvére, ahová a találkozó helye ki lett jelölve. Furcsa, szerintem egy kutyakakára hasonlító lény lépett ki az űrhajó ajtaján, csápját nyújtva felém barátsága jeléül, amit elfogadtam volna, ha…
Most jön a történet hiperventillációja.
...a gyomrom nem kezdett volna forogni, no nem a gyönyörtől és nem az undortól, hanem egyszerűen csak rám jött a szapora. Ha képletes akarok lenni, akkor szó szerint befostam. Nem volt bennem félelem, vagy ijedelem, hanem a tegnapi tejfölös paprikás volt a bűnös, amire bort ittam.
Már tudtam, hogy az idegenek a barna színt nem szeretik, ezért megpróbáltam éllel állni velük szemben hogy a hátsóm ne látsszon. Sikerült eme próbálkozásom, de azért egy zsebkendővel a nyomokat megpróbáltam eltüntetni, sikerrel.
Örömömben a zsebkendőt lobogtatva üdvözöltem az idegent, aki azonnal a hajóhoz rohant, ami fel is szállt. Egy álom elszállt velük, és a kezemben tartott barna zsepi is a feltámadó déli szélben.
Beszarás…