Reveláció, avagy az élet nem egy habos torta
Örökké éhesen, a kenyér az isten.
„A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.”
„A múlt halott, a jövő elképzelhetetlen.”
A világ olyan, amilyennek látni akarjuk.
A vallás nem ad semmit, csak elvesz.
A macska tisztább és igényesebb állat az embernél.
Nincs szükség megoldásra, ha nincsen megoldandó probléma sem.
Az egyházi dogmák bűnnek nevezik azt, ami emberré tesz minket, gúzsba köt, miközben az örök kárhozattal fenyeget. Megadóztatja a szegényt, akinek a segítésére esküdött fel. Több mint ezer éves pompában díszeleg, miközben a világ több mint fele mind a mai napig a létminimum alatt él.
A jogszabály egy olyan eszköz, amely intézményesíti a kizsákmányolás és rablás metódusát.
Féltjük a gyermekek elkorcsosulását, miközben a társadalom legitimizálja bizonyos szociopaták fétiseit és aberrációit.
A társadalmi rendszer és fasiszta intézményei egyértelműen az élet ellen valók.
Mindenki mindent jobban tud, de az egyéniség mégis erősebb és vakon mindig ugyanabba a csapdába gyalogol.
Az ember annyira álszent, hogy még az ózonlyukat is a tehénfingra fogja.
„Itt valami nem stimmel.” Pedig mi mindent úgy csinálunk, ahogy azt elvárják tőlünk.
Valójában mi sem tudjuk mit akarunk, de az ösztönök segítenek tájékozódni ebben a társadalomnak nevezett állatkertben, ahol a rácsok védelmezik a mindennapi élet illúzióját a szabadság veszélyeitől.
Az igazság mindenkinek mást jelent, ezért talán igazság sincsen.
A közvélemény egy olyan befolyásoló tényező, ami az ártatlanból is bűnöst kreál.
A virtuális térben próbálunk azokká válni, akik a valóságban nem lehetünk.
A munkásosztály kellőképpen fáradt és elnyomott ahhoz, hogy érdekei érvényesítéseképpen fellázadjon. Mert aki a megélhetésért dolgozik, annak nem adatik meg az a luxus, hogy a család és a munka mellett közélettel is foglalkozzon és forrongjon ellene.
Az oligarcha olyan, mint a keresztapa a maffiában, csak legitim a kapitalista társadalmi normák értelmében, még ha a háttérben ugyanúgy is működteti a cégeit, mint a keresztapa a maffiát.
A háború egy olyan színjáték, mellyel drasztikus módon átformálható, vagy áthangolható egy társadalom. Legitimmé tesz jogtalan követeléseket és felülírja az élet morális kérdéseit.
A globális felmelegedés, a környezet és az élővilág pusztulása; az éhezés, a létbizonytalanság és egyéb szociális problémák másodlagosak, ha egy bizonyos társadalmi réteg piaci érdekei azt kívánják.
Az élet olyan kiszámíthatatlan és bizonytalan, sokszor nem azt kapjuk amire számítunk, és mégis megkíséreljük tudományosan igazolni a téziseinket vele kapcsolatban.
A klaviatúra előtt ülök, és azon töprengek, mit írhatnék, de semmi nem jut az eszembe, csak egy dalszöveg refrénje lappang a fejemben: „Beszél, aki keres, hallgat, aki talált, senki nem ért semmit.”
Nem tudunk tanulni a hibáinkból még akkor sem, ha ismerjük őket.
Objektívek vagyunk, ha pénzről van szó és szubjektívek, ha szexről. Ha a kettő együtt jár, akkor házasságról beszélünk.
A valóság olyan, amit meg kell tapasztalni, mert a valóság soha nem olyan, mint amilyennek elképzeljük. „Valamennyi ismeretünk csak közelítés – még ha egyre javuló is – a szubjektumon kívüli valósághoz, aminek a megismerésére törekszünk.”
A környezettudatos fogyasztásról: „Itt valami nem stimmel.” Régen a Coca Colás palackok visszaválthatók voltak, most már olcsóbb új műanyagflakonokat gyártatni Kínában, mint a használtat regenerálni.
A nép ugyanúgy felelős diktátoráért, akit demokratikus úton megszavazott, mint a diktátor a nemzete érdekében elkövetett tetteiért.
A demokrácia kudarca, hogy az egyén érdekei érvényesülnek és nem a közösségé.
Néha csak ülök a kertben a padon, és nézem a színeket, hallgatom, ahogy zsong körülöttem az élet, belélegzem a friss levegőt és érzem, ahogy kimos mindent.
Hogy akarjuk megoldani a globális problémákat, ha a saját gondjainkat sem vagyunk képesek felismerni és orvosolni?
Én vagyok cinikus? Te nem érted, amit mondok neked.
A végeredmény ugyanaz, csak nem mindegy, hogy jutunk el odáig. „A cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.”
Azt hiszem, idővel mindnyájan belefáradunk abba, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, és akkor válaszút elé kényszerülünk.
A társadalmi konvenció által elvárt sokéves kondicionálásának egyetlen feladata van, hogy megtörje a jellemet és az akaratot. „Tele vagyunk mindannyian jó tulajdonságokkal, és nem élhetünk szerintük, mert az élet lehetetlen rendje arra kényszerít, hogy nap mint nap, óráról órára feledkezzünk meg a jó tulajdonságainkról, vagyis arról, hogy milyenek is tudnánk lenni valójában és milyenek is szeretnénk lenni valójában.”
Az ember sokszor nehezen érti meg azt, ami nem az ő ismeretei, vagy elképzelései szerint működik.
Minden szavazó állampolgárnak megvan az ára. A társadalom ugyanolyan korrupt, mint az általa megválasztott politikusok.
„Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.”**
A nemzeti nacionalizmus tökéletes ideológia azok számára, akik háborút akarnak kezdeményezni, ezért nincs is validabb indok egy háború kirobbantására, mint a nemzet és állampolgárainak védelme valamilyen ellenségképtől. Ez minden diktatúra legfőbb ideológiája.
A megfelelő propagandával, akár önmagunkból is ellenség kreálható.
Nem kizárt, hogy a világban több országot megalomán pszichopaták és szociopaták irányítanak.
Elég szomorú, hogy a XXI. században még mindig szégyenkezniük kell a nőknek a szellentés természetes folyamata miatt. Hát hol van itt az egyenlőség kérem? Az emancipáció is csak egy hangzatos lózung.
Eláraszt a temérdek hirdetés és reklám, a világot komfortosabbá és még jobbá varázsoló termékekről, mely produktumok felmentenek minket a környezet pusztításának felelőssége alól, felelősségteljes és környezettudatos fogyasztóvá avanzsálva minket. Mi ez, ha nem színtiszta irónia a marketing díszes eszközeivel csomagolva?
Pusztítás nélkül nincs megújulás. Elvégre „amikor rombolást viszünk végbe, semmi egyebet nem teszünk, mint hogy egyik alakot a másikra változtatjuk.”
A bűnbocsánatnak is ára van, s általában a gyártó szabja meg a tarifát.
Jézus Krisztus minden idők legsikeresebb marketing terméke, de mára jelentősen visszaesett a kereslet iránta.
A válság olyan találmány, ami emlékeztet arra, hogy még mindig a hatalom kezében van a gyeplő.
A létbizonytalanság állapotában az egyén könnyen manipulálható.
A túlzott érzelmi frusztráltság komoly emésztési gondokat okozhat, vagy még rosszabbat.
„A család szent és sérthetetlen.” Csupán a családon belüli erőszak írja felül ezt a dogmát.
Az emberi elme olyan, mint egy kehely, amit a tudás vízével töltöttek fel. Kinek több, kinek kevesebb jutott, valakinél megposhad a víz, valakinél elpárolog.
Ha valaminek a végére érünk, mindig valamiféle hiányérzet keletkezik bennünk.
Az elmúlás fájdalmas, a fájdalom borzalmas, az élet pedig egy elmúlási folyamat.
Az ember olyan ostoba, hogy mindent tudni, ismerni és uralni akar, közben elfelejt élni.
A radikális gondolkodás maximális elkötelezettséget kíván.
Nihilista lennék, mert semmiben sem hiszek és élem az életem? „Az én vezérem bensőmből vezérel!”
Sok dologban kritizáljuk Amerikát és részben jogosan, közben fenntartások nélkül a termékeiket fogyasztjuk és a fogyasztási szokásaikat importáljuk, és megpróbálunk olyanok lenni, mint ők.
Sokszor a könnyebb utat választjuk, így hajlamosak vagyunk másokon élősködni, akár egy kullancs.
Magyarnak lenni olyan, mintha az egész világ ellnünk lenne, főleg a saját honfitársaink.
A pragmatikus szemléletmód gyakorlásához csak arra van szükség, ami az élethez szükséges. Minden egyéb más pazarlás.
Ha az idősek nem tisztelik a fiatalokat, hogy várhatják el a fiataloktól, hogy tiszteljék az időseket?
Nincs valódi véleménynyilvánítás, ezért nincsen szabadság sem.
A szabad akarat a létezés feltételeitől független, tehát az, amikor belső indíttatásból azt tehetem amit akarok, és nem az ha a létezéshez kell akarnom azt, ami szükséges az életben maradáshoz, azok csupán ösztönös cselekedetek, vagy reflexek.
A vulgáris obszcenitás megkönnyíti a mindennapi frusztráltság elviselését.
Azt hiszem, az embereknek szükségük van valamilyen függőségre.
Mindenben hinni akarunk, ami elfeledteti, vagy csak kicsit is elfedi a valóságot.
A fejletlenebb országokban a munkásosztály, a nyugati modell követésére törekszik, ahol a befektetett munkamennyiség, illetve az elvégzett munka ellenértéke olyan mértékű életminőség javulást eredményezhetne, ahol a szociális különbségek elhanyagolhatóvá válnának a polgárság körében. Ellenben a burzsoázia a hatalom segítségével a keleti nyitást preferálja, aminek mintája Marx szavaival az alábbi módon írható le:
„Mértéktelen, vak törekvésében, a többletmunkára irányuló olthatatlan farkasétvágyában a tőke átgázol a munkanap maximális korlátain – nemcsak az erkölcsi, hanem a tisztán fizikai korlátain is. Bitorolja a test növekedésére, fejlődésére és egészségének fenntartására szolgáló időt. Elrabolja a szabad levegő és a napfény fogyasztásához szükséges időt. Lecsipeget az étkezési időből, s azt, hacsak lehet bekebelezi magába a termelési folyamatba; úgyhogy a munkásnak, mint puszta termelési eszköznek, úgy adják a táplálékot, mint a kazánnak a szenet, a gépnek a zsírt vagy az olajat. Az életerő gyűjtésére, megújítására és felfrissítésére szolgáló egészséges alvást annyi óráig tartó dermedtségre redukálja, amennyit egy abszolút kimerült szervezet újjáéledése nélkülözhetetlenné tesz. (…) A tőkét nem érdekli a munkaerő élettartama.”
A munka értékét mi szabja meg? Munka és munka között vajon miért van akkora differencia, hogy egyesek majd éhen halnak, mások pedig jómódúan élhetik életüket?
Bizonyos akadályokat kizárólag egységet alkotva, egymást támogatva tudunk csak legyűrni. Ezért „az embernek nincs joga meghalni mindaddig, amíg embertársai segítségére lehet.”
A piaci értéket általában a minőség szabja meg, olykor az adott termék mennyisége, de ha már minden szar minőségű, és mennyiségét tekintve eláraszt mindent, hova a drágulás?
Nem tudok újat mondani csak ismételni önmagam.
Mindannyian kellékek vagyunk egy olyan tragédiában, ami akár komédia is lehetne.
A viccműfaj funkcióját tekintve egy olyan nélkülözhetetlen eszköze az életnek, melynek feladata az, hogy az embert kizökkentse a mindennapi frusztrációjából és elfeledtesse vele a problémáit, melyek a mindennapi élet nehézségeiből adódóan állandóan nyomasztják.
Miért hagyjuk, hogy mások uralkodjanak rajtunk? A lustaság az akarat halála.
A zene ősi energiákat szabadít fel, ezért olyan ösztönös az ember viselkedése, ha meghall egy dallamot vagy ütemet.
Úgy vélem, hogy nincs tökéletes megfogalmazás, ezért van az, hogy sokszor ugyanazt a gondolatot írom meg újra és újra a tökéletesség illúzióját hajkurászva.
Az emberek többsége igényli, hogy irányítsák, így mentesülhetnek a felelősség terhe alól.
A világbéke alapvető kritériuma, hogy az emberi faj kipusztuljon a Föld felszínéről. „Hajlandóak lennétek elfogadni saját pusztulásotokat?”*
Az életműködés fenntartásának nélkülözhetetlen folyamatai a táplálékbevitel, a kiválasztás, illetve a légzés. Az anyagcsere megvalósulásán kívül minden egyéb választható.
A komfortzóna egyben az individuum börtöne is.
Hogy lehet egy rendszerellenes, rebellis lázadóból, egy államilag kitüntetett művész? Vagy lehet a rendszerellenesség egy piaci rés, avagy egy jó biznisz, aminek idővel beérik a gyümölcse?
Nem az elismerés egy alkotás értékének a mércéje.
Amikor az ember már nem csak a saját életéért felelős és az új értékrendje lemondásokat, valamint valódi elkötelezettséget követel tőle, az már egy valódi életcélt eredményez.
A szerelem olyan méreg, ami a lelket egy skizofrén szimptóma varázsködjébe burkolja, mely olykor menny, olykor a pokol katartikus állapotába taszítja a szívet. A szerelem az érzés, ami szenvedéllyel táplál, hogy aztán kegyetlenül kizsigereljen.
A kötődés olyan, mint a rabszolgaság függőséggel kombinálva.
Az embert az érdekei motiválják, amit az erkölcstelensége határoz meg.
Megtapasztalt élményeink formálják jellemünket, s van, aki ebbe beleőrül.
A filozófia és annak kérdései is csak emberi találmány.
A természetben minden rendeltetésszerűen működik. A természet életet ad, táplálja azt, majd kioltja, így tartva fenn az örök körforgás rendszerét, mert semmi sem statikus. Az anyag folyamatosan alakul, így csak a változás az, ami állandó tényező. „A madarak irtózatos, pokoli dühvel sipítanak teli torokból minden hajnalban, hogy figyelmeztessenek minket az igazságra. Ők tudják az igazat. (...) De sajnos, mi nem beszélünk madárul.”
Felettébb elgondolkodtató, ahogy idővel az ember szembesül korlátaival és gyengeségeivel, majd megtanulja elengedni hiú ábrándjait és lezseren felülemelkedik minden problémán.
Onnan tudod, hogy már nem vagy fiatal, ha nem érdekelnek azok a dolgok, amik addig fontosak voltak a számodra.
Nem ismerjük a világunkat, sőt még saját magunkat sem.
Nem reális a változást figyelmen kívül hagyni.
Gátlásaink gúzsba kötnek, mert egy romlott társadalom, hamis erkölcseit nevelték belénk. Ebből adódóan „Hazudni tanít, aki tiltással nevel.”
A keresztény vallás a zsidó kultúra világi interpretációja, ami egy fasiszta egyházi intézményrendszerben ölt formát.
Minden vallás, ami a szenvedésre és a bűnökre épít, csupán egy dogmatikus merénylet a valódi morál ellen.
A túlzott komolyság, a poénok rovására mehet, ami akár komoly depressziót is eredményezhet.
Az őrület olykor a valóság tökéletes leképződése.
A világ parányi részecskék és elemek halmazából áll, melyek egy energiaváltozáson alapuló, dinamikus rendszer struktúráját képezik. Az ember pedig egy rendszer ebben a rendszerben.
Életünk nagy részét az önámítás illúziójának ködébe burkolózva, téveszmék hatásainak sokasága közt éljük le.
Idővel megtanuljuk, hogy semmit sem tudunk.
A paraziták társadalmának gazdateste a munkásosztály.
Úgy vélem, ha egy kapcsolatban nincs valamilyen közös kapocs, akkor idővel tönkremegy.
A férfi kalandvágyából adódóan hajlamos ráunni a nőre.
Lehet téveszmékbe kapaszkodni és a tényeknek hátat fordítani, de idővel a valóság úgyis elszámoltat.
Az időt az értékes pillanatok megélésével kell eltöltetni.
Sokszor ismeretlen utakon járunk, melyek sehová sem vezetnek.
A morál úgy változik, ahogy azt a társadalom igényei megkövetelik.
A bűn is relatív fogalom.
„Számokkal azt bizonyítja be az ember, ami neki jólesik.”
A túl okos emberekből lesznek a megmondó elemzők és kritikusok, akik mindent tudnak és mindent ismernek, mégis a megoldások és a cselekvések terén tehetetlen impotensek.
Egy introvertált társadalomban nem léteznek globális problémák, csak temérdek elszeparált egzisztencia, akik a labirintus falainak védelmében keresnek valamit.
A türelmetlenség nem eredményez hosszabb és eredményesebb életet.
Az abszolút hipokrita, repülővel megy klímakonferenciára. Ott mindenféle dolgokról megállapodik, majd az ökológiai kinyilatkoztatásokat követően, repülővel hazamegy és tovább folytatja az ökonómiai stratégiáját.
Az árrés, a rablás validált formája.
A kommunikáció hibája az interpretációban rejlik.
A tény egy olyan adat, amit nem lehet félreérteni, csupán félremagyarázni, vagy meghamisítani.
„Mi, a nyugati kultúrák állítólag szabad polgárai egyáltalán nem vagyunk annak tudatában, hogy milyen nagy mértékben manipulálnak bennünket a nagyvállalkozók kereskedelmi döntései.” Aki a gazdaságot irányítja, uralja a társadalmat.
Szemetet gyártunk, szemetet használunk, szemetet eszünk, szemetet ürítünk, szemetet lélegzünk, és a szemétbe pusztulunk bele.
A XXI. század a hamis identitások kora, a mi tragédiánk pedig az, hogy nem bírjuk levedleni ezeket a szerepeket.
Miért akarja az ember mindig „jobbá” tenni a világot? Miért van szükség valakire, aki uralkodik rajtunk?
Magyarország az a hely, ahol annyira büszkék vagyunk a múltunkra, hogy elpusztítjuk a jövőnket.
Ha nincs értelmes kérdés, válasz sincsen.
Az ember a világot csak bizonyos szintig tudja értelmezni, azon túl minden más csak fantazmagória, de ha képesek vagyunk elvonatkoztatni, akár a lényeget is láthatjuk.
A társadalom deviánsnak tartja az egyediséget.
A felelősség gyakran áldozatot követel, a kivitelezés pedig rajtunk múlik.
Az elvtelenség fogalma értelmetlen egy olyan társadalomban, mely tolerálja, s egyben rutinszerűen gyakorolja azt.
Ha nagy a baj, a túlélése érdekében a jegesmedve felfalja a bocsát, de nekünk mi a mentségünk arra, amit magunkkal és környezetünkkel művelünk?
Összességében azt a konklúziót lehet levonni, hogy az élet valóban nem egy habos torta.
