Ünnep
A Hold adta hozzá a fonalat,
a Nap szőtte-fonta naphossz alatt,
a Szél csitítgatta, dajkálta szépen,
a Tűz felemelte s ringatta eképpen:
Jól figyelj rám, kicsi lélek,
az, amit valóságnak hiszel, s a képek,
amelyek keresztülfutnak fejeden,
torz tükrök csupán testeden.
Azt hiszed, erős vagy és gyáva,
pedig a Létet mindkettő szolgálja.
Ugyanúgy kell szépnek és rútnak lenni,
mint gonosznak és jónak ölre menni.
Ha hatalmas vagy és van elég pénzed,
a világot megváltod, szíved nem érzed,
eltaposod azt, aki felemel s aki gyáva,
az okosat, bölcset beteszed föld-sírjába.
Azzal élsz, akit nem szeretsz,
vágyódol az után, aki nem lehetsz,
életed műeszmék és erkölcsök töltik be,
ezért azokat a sötétben álló tabuk döntik le.
Mégis úgy érzed, ez igazi éned,
álomképnek látod csupán valódi Léted.
Csapdába kerülsz, s forogsz körbe-körbe,
mígnem egy szép napon bele nem látsz a torz Tükörbe.
S ha ez megtörténik, ne sajnálj semmit,
élj úgy, ahogy szeretnél, betöltve a Semmit,
amely ugyanaz, mint a Minden,
hát fogd meg jól, s legyen tiéd minden,
hiszen az Élet minden pillanata varázs,
éld meg, s ne légy gyáva, ostoba darázs,
aki fullánkját vesztve halálos ágyán várja,
hogy végre boldog legyen, s vele élete párja,
akivel békében és örömben élhet,
nyugodt lélekkel nyughat, kelhet,
hiszen tudja, élete egy Csoda,
s ünnepelve éli azt, mi természetes joga.
