A kolónia
Több ezer éves mélyűri utazás után a kolónia belépett egy naprendszerbe. A sárga közepes méretű nap sugárzása lassan ismét kezdte életre kelteni a kolónia tagjait hibernációban töltött hosszú utazásuk után. A kolónia tagjai az élet határán mozgó szerveződésekből állt szinte csak szubmikroszkopikus biológiai organizmusok voltak, de a szaporodás kényszere éltette őket.
Több ezer évvel ezelőtt el kellett hagyni otthonukat, új életteret keresve. Felélték az otthonukat, mert a szaporodásukhoz gazdatestekre volt szükségük, de mind elpusztult a bolygójukon.
– Húsz perc múlva itt vagyok – szólt oda Kate-nek John és a lifthez sétált.
– Rendben! – válaszolta Kate, aki megszokta már, hogy a kollégája nem az irodában költi el az ebédjét.
John a követségen dolgozott, mint adatrögzítő. Nem szerette a munkáját, de a várost, ahol a munkája miatt tartózkodott, imádta. Most is, mint minden nap ebédidőben, inkább lement az irodaházból a városi piacra, megkóstolni a helyi ételeket, ami minden nap újdonsággal szolgált számára. Már két éve élte itt agglegény életét, de minden nap egy varázslat volt a számára. Az ország kultúrája, és kulináris különlegességei teljesen elbűvölték.
Mikor a lifttel leért az épületből a helyi piac felé vette az útját, ami csak két perc volt gyalogszerrel a munkahelyétől. Egy kis kifőzdében vásárolt egy tál levest és leült egy közeli padra enni.
Mikor a kolónia a naprendszer közepe felé közelített elkezdett olvadni a burok körülöttük. A burkot az egységes akaratuk hozta létre mikor a bolygójukat elhagyták. Egy tagjuk sem tudott semmit sem tenni egyedül a nagy cél érdekében, de összefogva olyan erőket mozgattak meg, ami lehetővé tette az utazásukat. Egy bolygó gravitációs vonzásába egyre közelítettek a felszín felé. A légköri súrlódás heve tovább olvasztotta a burkot, és a szaporodás lehetőségével kecsegtette a kolónia tagjait.
John felnézve az égre egy hatalmas tűzgömböt látott. Még a szája is tátva maradt evés közben úgy lenyűgözte a látvány. Félelemmel telve nézte, ahogy szinte felrobban a feje felett a magasban. Hatalmas dörrenés hallatszott, majd egy léglökés a földre döntötte. Meglepett arcú emberek porolták a ruhájukat körülötte, akiket szintén a földre döntött a robbanás szele.
Rendbe szedte magát és visszaindult az irodába, hogy megtudjon valamit arról, mi is történhetett. Sajnos a helyi nyelvet még nem beszélte olyan jól, hogy bármiféle információhoz jusson itt a piacon. Ahogy visszaért, Kate már várta az újsággal, hogy egy kisebb meteor robbant fel, de senki sem sérült meg súlyosan.
Két nap múlva John erősen köhögött, és már lázas is volt, ezért otthon maradt pár napra, hogy összeszedje magát kicsit. Olvasott, tévézett és gyakorolta a nyelvet is kicsit. Erős volt a fiatal szervezete, ezért egy kis megfázás nem akadályozta meg abban, hogy azért minden nap kimenjen a piacra ebédelni. Erősen köhögött, mikor a lakásából kiment az utcára, és egy kis légszomj is gyötörte, ezért néha-néha megállt egy kicsit pihenni út közben. A piacon, mint mindig, most is rengetegen voltak, csak furcsa volt John-nak, hogy sokan köhögtek, és tüsszögtek. Ezt pár nappal ezelőtt észre sem vette. Persze az ember azt veszi észre, ami őt is foglalkoztatja. Ennek ellenére úgy érezte, szereti Vuhant, a várost és az itt élő embereket.
