Madame Renard leányai

Fantasy / Novellák (776 katt) R. Harbinger
  2022.09.05.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/9 számában.

A lépcső tetejéről szemléltem a mindenféle szerzetekkel megpakolt ivót és dolgukat kifogástalanul végző leányaimat. Észrevettem a pult végénél rám váró, arcát kámzsa alá rejtő kuncsaftot, aki rejtőzködésével csak még feltűnőbbnek tűnt.

– Anyám! – szólt hátulról Maerel, és vállamra tette kezét. Őszinte mosolya az ártatlanság látszatával ruházta fel, miközben szemében buja tettvágy lángolt. – Ma mi akad horogra?
– Szólok, ha lesz valami érdekes, rendben? – mosolyogtam vissza, miközben kurta, törpe lábammal lekísértem a földszintre. – Most pedig menj, tedd a dolgod! – Rácsaptam formás fenekére, majd az idegen felé vettem az irányt.

Elég hozzá hasonlót láttam megfordulni nálunk, hogy tudjam, alkalmasabb helyet kell kerítenem a beszélgetésünkre.

– Üdvözlöm az Aranytőkében! Ha jól tudom, rám vár, tisztelt uram – szólítottam meg negédesen, és az árnyékos sarok irányába intettem. – Kövessen az irodámba, kérem!

Átsétáltunk a táncparketten, ahol Kayla és Alwen egymásba fonódva riszálták magukat, és lágy ölelkezésüktől a férfivendégek ujjongásban törtek ki. Utóbbiak kurjantásai és tapsviharuk által kísérve foglaltunk helyet a sarki asztalnál, amire felkönyököltem felpolcolt székemről.

– Ez az irodája? – kérdezte lágy hang az álca alól.
– Azoknak igen, akik nem kívánják közszemlére tenni arcukat.

Féloldalas mosoly villant a kámzsa árnyékából, azt követően két kecses kéz húzta hátra az emberi arcot és aranysörényt rejtő csuklyát. A lány alig volt több tizenöt évesnél, de szépsége és testi adottságai vetekedtek leányaim legtöbbjével.

– Miben lehetek szolgálatára, ifjú hölgy? – Intettem Martinnak, hozzon két korsó sört, amik hamar megérkeztek; hiszen a főnök számított a legfontosabb vendégnek. – Nem éppen megszokott nálunk az ilyen magasztos látogató.
– Ezek szerint tudja, ki vagyok, Madame Renard – mosolygott mindentudóan.
– Valóban tudom. Ön Kalafi helytartó egy szem leánya, Jola, akit hamarosan férjhez adnak a szomszéd város legnagyobb kereskedőjéhez, ami azt jelenti, elég anyagi háttérrel rendelkezik ahhoz, hogy az itt jelenlévő összes lányt kibérelje.
– Azt mondták, Önök igen diszkrétek tudnak lenni. Azt hiszem, megérti, mennyire fontos helyzetemben a névtelenség. Egyetlen lányra lenne szükségem az esküvőm éjszakájára. Szeretném meglepni újdonsült férjemet valami különlegessel. Kit tudna ajánlani?
– Mit szólna Maerelhez? Az ügyfelek igen elégedettek vele, csak pozitív visszajelzést kaptam eddig. Mesterien tudja használni a kezét, kiválóan ért a keleti fogásokhoz, és a kitartása... Mondjuk úgy, bármelyik férfit két vállra fekteti.

A lány kíváncsi tekintettel mustrálta a szobán átsétáló Maerelt, szinte levetkőztette smaragd szemével.

– És még? Olyanra lenne szükségem, aki minden parancsomat követi, és mindenre nyitott. Tudja, vannak ábrándjaim.
– Ábrándok, hm? – bólintottam, majd egyetlen törpe leányom felé mutattam. – Ő Cadadra. Ha már ábrándokról van szó… Ő hamar ráérez, mi kell az ügyfélnek. Ne becsülje őt alá méretei miatt; ő az egyik legodaadóbb a leányaim közül.
– Nagyon szimpatikus – mosolygott rám a kisasszony. Tetszett, hogy egy magafajta nem nézte le a hozzám hasonlókat. – És még?

Kezdtem azt hinni, nagy fába vágtam fejszémet, de mint ahogy a déli bércek favágói, bármilyen fát felaprítok, majd forgáccsá rágom, és kiköpöm.

– Nálunk főként elfek dolgoznak, kivéve Cadadrát, és Erikát. Erika ember, és noha azt suttogják, egy ember gyér fantáziával bír egy több száz éves törpével vagy elffel szemben, biztosíthatom, Erika tárháza kifogyhatatlan. Ráadásul nem ismerek senki mást, aki hasonló gyönyörnek élné meg a munkáját.

Csörömpölés hallatszott oldalról, majd férfi basszus csattant.

– Te mocskos, elf lotyó! – pattant fel helyéről Karl, és eldöntöttem, utoljára tette be hozzánk a lábát. Ha csak hozzá ért volna bármelyik leányomhoz, nem lett volna mivel korsó után nyúlnia a mocskos disznónak.

Meg akarta lökni Maerelt, mire ő elkapta kézfejét, és olyan tökéletesen alkalmazta rajta a Torcha papok bénító fogását, hogy Karl pár másodpercen belül a padlón hevert, magatehetetlenül nyáladzott, és összevizelte magát. Örülhetett, hogy egyáltalán ki tudta nyitni kovácsműhelyét a rá következő napon.

– Mint mondottam – fordultam Jola felé –, Maerel keze páratlan. Ezt a fogást a Himalája mellett tanulta néhány visszavonult paptól. Megsúgom, ezek a férfiak olyan zárkózottan élnek, hogy nőként egyedül ő nyert csak bebocsátást hozzájuk. Elképzelheti hát, mennyire meggyőző tud lenni, és milyen odaadóan végzi munkáját.
– Lenyűgöző – suttogta a lány, majd belekortyolt sörébe, és meglepett, hogy még csak el sem fintorodott kaparó utóízétől.

Maerel hegyes füle mögé fésülte hosszú, vörös haját, majd csilingelő hangon felkacagott.

– Akad még valaki, aki engedély nélkül szeretne hozzám érni?! Nem, senki?! Akkor erre igyunk!

Felkapta a kovács korsóját, és férfiakat megszégyenítő módon hatalmasat kortyolt belőle. Az utolját Karlra csorgatta, majd földhöz vágta az agyagkancsót, amelynek árát utólagosan levontam tőle.

Éles pillantást vetett felénk, és tudtam, tekintete összefonódott Joláéval. Nem akartam megzavarni a pillanatot, amikor két lélek sorsa összefonódik. Csendben vártam, és noha a helytartó lánya még nem tudta, az üzlet már megköttetett.

– Nos, mit szól hozzá? Maerel a személyes kedvencem.
– Tetszik – egy pillanatra megnyalta élénk vörös ajkát, tekintetében különös, kéjes fény villant. – Arra az esetre, ha esetleg egy ember kevésnek bizonyulna… vágyaim kiszolgálásához, Maerel hajlandó... csapatban dolgozni?

Nem tetszett, ahogy a lány ízlelgette a kérdést.

– Kedvesem, az én leányaim fejenként felérnek három férfivel, és nincs senki, akit ne juttatnának a mennyekbe. Ha Maerelt választja, higgye el, úgy tesz majd kedvére, hogy nem is lesz már szüksége senki másra.

Figyeltem Jola minden rezdülését, és megértettem, miért vélik a helytartó kiváló örökösének. Arcizma sem rándult, ahogy megfontolta ajánlatomat, csak az asztal göcsörtös lapját simogatta ápolt körmével.

– Maerelt kérem.
– Nagyszerű üzletet kötött, higgye el – nyugtáztam elégedetten. – És a célpont?
– Természetesen az újdonsült férjem és az apám. Mindketten imádják a fiatal lányokat, így Maerelnek könnyebb lesz a közelükbe jutnia a fogadáson, amikor lefoglalják őket a vendégek, azok gratulációi és a rengeteg szesz. Mire rádöbbennek életük utolsó hibájára, már nem lesz alkalmuk megbánni a hatvan éves aggastyánnal erőltetett frigyemet, így a be nem teljesült nászéjszakát követően mindent én öröklök természetesen.

Előző oldal R. Harbinger