A bohóc átka, avagy Darmstain város végzetének legendája

Fantasy / Novellák (536 katt) Mortelhun
  2022.08.09.

Ismeritek Darmstain egykori német városka elnéptelenedésének legendáját? Minden egy bohóccal és egy cirkuszi előadással kezdődött, hogy aztán végérvényesen megpecsételje a város sorsát az emberi kirekesztés és megbélyegzés. Lássuk hát mi is történt egy távoli kora őszi esten. Mindenesetre kezdjük az elején.

Demeter soha nem volt egy igazán vidám bohóc. A mindennapjaiban semmiképpen nem volt az. Ha más családba születik, meglehet a vidámságot nem csak meg kellett volna játszania a porondon, de ő egy bántalmazó családba született, ahol naponta verték, kínozták, megesett, hogy szexuálisan is kihasználták. Amikor a családnak éppen nem volt pénze, olyankor vagy napszámba adták, vagy pár órára meg lehetett venni a kisfiú „szolgáltatásait”. Így aztán Demeter, a Rukkola Cirkusz bohóca, a múltból fakadó ezernyi sebből vérző lélekkel kellett, hogy minden este mosolyt csaljon a közönség arcára. Ám nem csak a lelke volt sebes. Egy alkalommal, amikor is Demetert eladták pár órára egy öreg perverznek, aki nem mellesleg a falu egyik elismert elöljárója is volt, még az aberrált aktus előtt sikeresen megszökött, és elbújt az erdőben. Ám hamar megtalálták a fiúcskát, és büntetésből savval locsolták meg az arcát. Ettől Demeter, ha nem volt rajta smink, úgy nézett ki, mint egy félig elrohadt arcú élőhalott. Így aztán nem csak a lelki sebekkel kellett nap mint nap megküzdenie a szomorú bohócnak, hanem az arcán ejtett borzalommal is, amit mindig vastag sminkkel igyekezett eltakarni, viszont a tükör, melybe reggelente bele kellett néznie, nem hazudott. A közönség soha nem látta a valódia arcát, ám a cirkuszban jól ismerték a meggyötört torz ábrázatot. Viszont el is fogadták, hiszen rajta kívül szinte mindenki a civilizált világ elől menekülő ember volt. Testi és lelki elváltozásokkal éltek a munkatársai is. Viszont a közönség és a gyerekek mindenhol igen szerették, hiszen a valódi arcát nem látván nekik ő egy bohókás ember volt, vastag sminkkel és hatalmas krumpliorral, aki hol vicceket mesélt, hol mókásan csetlett botlott, hol pedig apró ajándékokkal kedveskedett a nagyérdeműnek és a lurkóknak.

Megesett aztán, hogy az egyik előadás után kisebb vacsorát rendezett Baltazár úr, a cirkusz vezetője. Összeült mindenki, hogy együtt falatozzanak, lezárják az esztendőt, hogy aztán rövid pihenés után egy újabb szezon kezdődjék és ismét elkezdjék a világjárást. Bár az egybegyűltek mind jól érezték magukat, Demeter szomorú volt. Nyomta a lelkét, hogy megannyi gyötrelmes gyermek és ifjonti év után nem lehet önmaga az emberek előtt, hogy csúfként el kell bújnia egy olyan lény bőrébe, aki nem ő, aki nem önmaga, akivel nem tud azonosulni.

Azon az estén pazar ételek egész sorát ehették a cirkusz dolgozói, és bizony megannyi remek bor és erős párlat is társult mellé. A rengeteg sörről nem is beszélve. Demeter csendben eszegetett, ám miközben hallgatta a társulat beszélgetését és emelkedett hangulatát, annál többet ivott. Éjfél körül magához vett egy pálinkás butykost és félrevonult az öltözőkocsik mögé. Az akkorra részeg társaság nem is vette észre, hogy eltűnt közülük. A szomorú bohóc, miután az amúgy is kótyagos fejébe beküldte a nála lévő butella tartalmának a felét, bedühödött. Arcát az égre emelve beleüvöltött az éjszakába. Eljött a pillanat amikor nem akart többé bujkálva élni. Az egyik esővízgyűjtő hordó tetejét feltépve lemosta arcáról a sminket, ami még a kora esti záróelőadásról maradt rajta, és megindult a városba. Elhatározta, hogy végre ez egyszer önmagaként, Achilleus Demeterként és nem Demeter bohócként megy az emberek közé. Rögtön az első pubba betért ami az útjába esett. Amint a pult felé lépkedett, vagyis inkább támolygott, úgy halkult el az emberek beszélgetése, és bámulták őt undorral vegyes csodálkozással. Amikor a pultban lévő lány felnézett kifutott annak az arcából a vér.

– Egy korsó sört kérnék – suttogta neki Achilleus Benedek.

A pultos lány remegő kézzel nyúlt a korsó felé miközben a torz arcot nézte.

– Nem vagy itt szívesen látott vendég, te szörnyszülött! – az üvöltés valahonnan a kocsma hátuljából jött.

Benedek megfordult. Hunyorogva megpróbálta meglátni, ki is kiabált vele. Ám ahogy hunyorgott, az még inkább torzított az ábrázatán.

– Kifelé innen te bánat! – artikulátlanul kiabált felé a mellette lévő asztaltól egy szakállas fickó.
– Nem – válaszolta a bohóc dacosan – nem megyek sehová, belefáradtam a bujkálásba… – Ezzel visszafordult a pult felé.

Ott már ki volt készítve neki a sör, amit meg is emelt és belekortyolt. Ekkor elszabadultak az indulatok. Az emberek fütyülni kezdték, és mellé még dobálni is. Korsók és üvegek repkedtek körülötte. Az egyik el is találta a tarkóját. Felkiáltott fájdalmában. Megfordult ismét, hogy lássa ki lehetett az, aki megdobta, de oldalról már kapott is egy öklöst. Ráesett a pultra, amiről lerángatták, és a földre dobták. Egy tucat ember ütötte őt egyszerre, miközben Demeter összehúzta magát a földön és igyekezett a fejét védeni az ütésektől – rúgásoktól. Eltört a kézfejében több csont, berepedt a koponyája, füléből ömlött a vér. Az emberek most kaptak igazán vérszemet. Asztalokat dobáltak rá és székekkel verték az ekkora védekezésképtelen szerencsétlent. Miután már nem mozgott, kihúzták a kocsma elé, és páran elmentek benzinért.

Máglyaként lángolt Achilleus Demeter az éjszakában. Azok az emberek, akik még előző este kacagva tapsolták őt, most gyakorlatilag kivégezték, elpusztították mint egy patkányt, egy kártevőt. Fogalmuk sem volt, kit is öltek meg.

Hiánya másnap reggel tűnt fel a társulatnak amikor megpróbálták a kocsija ajtaján kopogva felébreszteni őt, de nem válaszolt. Először azt hitték, hogy csak a részeg álmát alussza, ám amikor rájöttek, hogy senki sincs odabent, a keresésére indultak. A városka főterén találták meg összeégve, kitekeredett végtagokkal, kitördelt kezekkel, lábakkal. Még füstölt a test. Csendben szedték össze a földről, senkire nem nézve, majd egy furgon hátuljába tették Demetert. A városka lakói ekkor jöttek rá, hogy vélhetőleg a cirkusz egyik tagjával sikerült végezniük. Miután a társulat a meggyalázott testet behelyezte az autóba, az egyikük, akit ugyancsak nem ismertek fel, ő volt a porondmester, elővett egy darab papírt, amelyre ráírt valamit, majd a terecske szökőkútjára erősítette.

Már rég nem volt ott a társulat amikor előmerészkedtek az első emberek, és mindannyian a szökőkúthoz mentek. Egy darab megsárgult ideje múlt pergamen volt a rácsra rátűzve. Régi ónémet írással ez állt rajta: „Demeter napján emlékezzetek ránk! A bohóc átka visszaszáll rátok!”

Senki nem értette az üzenetet, nem tudták mit is akar jelenteni. Egy darabig még beszéltek az emberek a történtekről, aztán idővel minden feledésbe merült.

A következő évben Demeter napján aztán megszületett az első eltorzult arcú gyermek, hogy idővel egyre több és több ilyen kisded szülessen. Ekkor nyert értelmet a városka lakói számára a papíron lévő írás melyről már szinte meg is feledkeztek.

A városlakók igyekeztek segítséget kérni, ám az orvosok tehetetlenül álltak a jelenség előtt, de mellettük az egyház, a kuruzslók és füvesemberek is csak széttárták a kezeiket. Segíteni senki nem tudott. Egészséges gyermek nem is született eztán. A városka lakói felhagytak a gyermeknemzéssel a polgármester utasítására, s mivel más lehetőségük nem volt a fennmaradásra, lassan kiürült és elnéptelenedett a település, hiszen az emberek elöregedtek, utánpótlás pedig nem volt.

Az emberek nagy része meghalt, a maradék pedig elvándorolt. A bohóc átka visszaszállt Darmstain városára és annak lakóira. Ez hát a legendája annak, hogy egy német kisvárosból miként is lett szellemváros, amelyet a kíváncsiskodók mind a mai napig szívesen látogatnak. Rebesgetik, ha valaki figyelmesen hallgatja az éj zajait, egy bohóc kacagása, és hozzá valami cirkuszi zene mindig hallatszik a kavargó sötétben.

Előző oldal Mortelhun