Szerena-szisztéma (Akikó naplója) 31-32. fejezet

A jövő útjai / Novellák (121 katt) kosakati
  2022.08.27.

031.

Másnap reggel Emma szemrehányással fogadott a szálloda kávézójában.

– Nem tudod, mit hagytál ki! – támadt rám vidáman, lelkesen és szinte újjászületve.

Arca ragyogásából ítélve valami igen nagy élményben lehetett része.

– A kiállítás? – kérdeztem.
– A kiállítás is nagy élmény volt, Lana igazán nagy művész. Figyelemreméltó vizuális fantáziája van. De ami igazán felizgatta a fantáziámat, az az alkotás technikája.
– Egy képzőművészeti technika ilyen izgalmas lehet? Feltaláltak valami szuper ecsetet? – fanyalogtam.
– Ezt a technikát nem csak a képzőművészek, hanem a zenészek, a zeneszerzők, az építészek, a formatervezők, az iparművészek, a koreográfusok, a rendezők, a látványtervezők is használják. Hagyományos, manuális módszerekkel is sokan alkotnak, de vannak, akik csak ezt a technikát használják.
– Érdekes egy módszer lehet…
– Voltál már úgy, hogy elképzeltél valamit, de a kezed egyszerűen nem volt elég ügyes ahhoz, hogy lerajzold? Voltál már úgy, hogy álmodtál egy dallamot, de kiröppent a fejedből, mielőtt lejegyezhetted volna?
– Ó, hogyne. Ezért is nem próbálkoztam soha a rajzolással, a festészettel, mert a kezem sajnos messze-messze lemaradt a képzeletem mögött.
– Van egy berendezés, ami közvetlenül, és pontosan az agyból olvassa le a képeket, a dallamokat, a mozgásfolyamatokat.
– Agyolvasó? – kérdeztem rémülten. – Azt akarod mondani, hogy ezek itt közvetlenül bele tudnak olvasni a fejembe?
– Ne rémüldözz! Nincs ebben semmi rossz. Sőt. Ez egy olyan csodálatos lehetőség, ami kiteljesíti a művészetet. Ez egy olyan eszköz, aminek a segítségével bámulatos alkotásokat lehet létrehozni. A nagy ünnepi fényjáték kottája is így készült.
– Azért az nekem elég ijesztő, hogy ezek bármikor belenézhetnek a fejembe…
– Valószínűleg megoldható lenne az is, hogy a tudtod és beleegyezésed nélkül is belenézzenek a fejedbe, de nem így működik a dolog. Ez még itt is új technika és nem is olcsó. Egyelőre csak egy ilyen berendezés üzemel. Igaz, erre több ezren is rá tudnak csatlakozni egyszerre, a hálón keresztül egy speciális adapterrel. Egyelőre csak pár ezer művész használ ilyet. Az adaptert aktiválni kell használat előtt, úgyhogy ez a rendszer csak az alkotó irányából nyitható meg. A létrehozott alkotást a berendezés nem tárolja, hanem automatikusan visszaküldi az alkotó komjára. A művész a komjában tárolja az alkotást, amit még tovább módosíthat, más alkotáshoz felhasználhat, és akkor hozza nyilvánosságra, teszi fel a hálóra, amikor jónak látja.
– Fogadjunk, hogy kipróbáltad! – mondtam.
– Ki hát! És nagyon élveztem. Lana odaadta egy pár percre az adapterét. Ezt nézd! Ki is nyomtattam, hogy meg tudjam mutatni neked.

Emma egy képet vett elő a fotóit tartalmazó mappájából. A kép egy soha nem volt, semmire nem hasonlító, fantasztikus virágot ábrázolt.

– Nagyon szép! – ismertem el.
– Jaj, tudod mit tudnék alkotni, ha nem csak néhány percre kapnám meg azt az adaptert?
– Ez mind nagyon szép, és igazán csodálatos… De tudod mi történne, ha ez a technika eljutna a Földre?

Emma nem válaszolt, csak lehervadt a mosoly az arcáról.

– Ha hozzájutna a hadiipar, a politikusok, a vallási fanatikusok, a terroristák, az üzletemberek, meg a maffia… A világon mindenre használnák, csak művészetre nem – mondtam keserűen.

Emma teljesen lelombozódva kullogott utánam a különterem felé.
A terem előtti társalgóban ott ült Rodi és Bifi.

– El ne illanj, tündérem! – köszönt el Rodi a lánytól, mikor meglátott minket.
– Rod és a költőiség… – gondoltam. – Hogy mire nem képes a szerelem…

Rodi csatlakozott hozzánk, Bifi pedig a kanapén maga alá húzva a lábait kényelmesen elhelyezkedett. A kanapétól a terem ajtajáig alig három méter volt a távolság, de Rodi legalább négyszer visszanézett, ott van-e még az ő kis tündére. Ha nem karolok bele, és nem vonszolom magammal, talán sohasem érünk oda a tanácskozásra. A teremben már mindenki ott volt, mi érkeztünk utolsónak.

– Akkor talán kezdhetnénk is – mondta Alex.
– Kezdjük a lényegnél! – állt fel Engor. – Újra felteszem a kérdést. Megyünk, vagy maradunk? És ki miért…

Mielőtt kitört volna a hangzavar, Alex kért szót.

– Nem akarok senkit sem befolyásolni a döntésében, de valamire fel kell hívjam mindenkinek a figyelmét.

Várakozásteljes csendben néztünk Alexre.

– A Föld küldött bennünket azért, hogy a Föld problémáira megoldást találjunk – folytatta Alex. – Eredetileg mennyiségi megoldást vártak tőlünk, de mi minőségi megoldást találtunk. Haza kell vinnünk a Szerena hírét és ajánlatát. Ez a kötelességünk.

Saját magam számára is váratlanul felálltam és szót kértem.

– Alexnek igaza van – ismertem el. Engor meglepetten nézett rám, én pedig folytattam. – De Alex igazsága az igazságnak csak az egyik oldala, az egyik fele. Felelősek vagyunk a Földért, mert onnan jöttünk, de most már felelősek vagyunk a Szerenáért is, mert tudunk a létezéséről. Szerintem a Föld éretlen a Szerena ajánlatának elfogadásához… és nem tudom, érett lesz-e valaha. A Föld a segítséggel nem tudna élni, csak visszaélni. Itt, a Szerenán az emberek olyan dolgokat használnak nap, mint nap, vidáman és gondok nélkül, teljesen magától értetődően, amikből a Földön azonnal fegyvereket készítenének. Gondoljunk csak az „agyolvasóra”, a nanotechnológiára, a mindenhol lebegő mikrokamerákra, a klónozás hétköznapi alkalmazásaira, és hadd ne soroljam… Két dolog miatt is aggódom. Az egyik az, hogy a Föld, miután hozzájutna a szerenai technikához, el akarná pusztítani a Szerenát. A másik aggodalmam pedig az, hogy a Szerena technikája a Szerena társadalmi rendszere nélkül a Földre is pusztulást és szenvedést hozna. Történelmi tanulmányaitokból talán emlékeztek rá, mi történt, amikor primitív terroristák hozzájutottak a nyugati csúcstechnikákhoz. Gondoljatok New Yorkra, gondoljatok szeptember tizenegyre! Gondoljatok az utána következő megtorlásra, aztán a megtorlás megtorlására… Egyik nap még birkapásztor, másik nap már vadászpilóta… A technikához fel kell nőni. Nem szabad a majom kezébe revolvert adni.

Most aztán kitört a hangzavar.

– Nem vagyunk majmok!
– Áruló vagy! Szerenai lettél!
– A majmok is meg tudják tanulni a technika kezelését…
– Ja, a majom először lelövi a körülötte állókat, aztán, ha végre kifogy a golyó, a többieket fejbe veri az üres pisztollyal, aztán eldobja és visszamászik a fára…
– Pontosan erről beszélek! – csaptam le az utolsó mondatra. – A Föld eltékozolná a Szerena kincsét. Egy lépéssel sem kerülne előrébb, de elvesznének a Szerena vívmányai, eredményei. A Szerena az emberi fejlődés jobbik változata. Nem szabad veszélyeztetni, elpazarolni.
– Fel kell nyitni az emberek szemét! – vágott a szavamba Alex. – Tudniuk kell róla, hogy másképp is lehet élni. Meg kell nekik mutatni, hogy mit tudott máshol elérni az ember.
– Te egy naiv, idealista forradalmár vagy – vágtam vissza – Azon is gondolkodtál már, hogy hogyan lehet megvalósítani a te igazán szép elképzelésedet? Azt hiszed, elég lesz hozzá egy fogorvosi szett és egy kis hírverés? Azt hiszed, hogy a te jószándékú kezdeményezésed nem fog elveszni a Föld média-káoszában? Miből gondolod, hogy a szándékod, a szavad eljut az emberekhez? Miből gondolod, hogy a csalók kórusából kihallatszik majd a te igaz szavad?
– A fogorvosi szett csak egy kis része lenne a tervemnek – mondta Alex. – Ha mindenki hazavinne valamit, ami közel áll hozzá, és felvállalná, hogy azt megismerteti az emberekkel… Ha ötvenen ötven részterületét mutatnánk be a szerenai életnek, az emberek megismerhetnék az egészet. Valamennyien készítettünk feljegyzéseket, készítettünk képeket, filmfelvételeket, ezekből összeállíthatnánk egy ismertetőanyagot. Az egyszerűbb, ekkora anyagot végigolvasni, végignézni képtelen, vagy lusta emberek számára pedig valaki röviden összefoglalhatná esetleg irodalmi, vagy játékfilmes formában.
– És ez szerinted nem veszne el a silány, üres, időkitöltő, tingli-tangli vacakok tömegében? Különben sincs köztünk Verne kaliberű író. Ehhez pedig minimum az kellene.
– Meg kell találnunk a módját annak, hogy a Szerena se vesszen kárba, és a Föld is előbbre léphessen – vágta el a vitánkat Engor.

Egészen naiv és egészen vad tervek, elképzelések kerültek megvitatásra. De minden tervnek volt valami hibája, buktatója. Mikor már sokadszor kerültek elő ugyanazok az ötletek, és sokadszorra vetettük el őket, Rodi szép csendesen felállt és az ajtó felé somfordált.

– Hát, te meg hová mész? Még nem fejeztük be – reccsent rá Engor.
– Nem látom értelmét ennek a szószaporításnak. Dolgom van – vágta oda Rodi flegmán.
– Ülj csak le! Egyelőre én mondom meg, hogy mi a fontos. A te dolgod várhat! – mondta szigorúan Engor.
– Te nekem nem mondod meg, hogy nekem mi a fontos!
– Én vagyok a parancsnok! Én parancsolok!
– Nekem aztán nem!
– Még, hogy nem…
– Tegnap óta nem vagy a parancsnokom. Tegnap óta szerenai állampolgár vagyok.
– Mi?
– Elfogadtam Evan ajánlatát, és beléptem a Katasztrófa-csoportba. Ezzel automatikusan megkaptam az állampolgárságot.
– Nem is olyan rég még azt mondtad, hogy a szerenaiak nyálas birkák… Most te is az lettél? – szóltam bele.
– Nem. Én csak „savanyú a szőlő” alapon csúfoltam őket, mert nem ájultak be a punk-rock zenémtől, a kedvenc akció-filmjeimtől, meg az autómániámtól. De rájöttem, hogy neked volt igazad, Akikó, ezek nekem csak azért kellettek, hogy nagyobbnak érezzem magam. Aztán Bifi megtanított arra, hogy nem ezektől leszek „nagyfiú”.
– Ez igazán megható, de… – mondta Engor.
– Még ma megnősülök, és holnap megkezdem a szolgálatot a Katasztrófa-csoportnál. És, ha jön a földi invázió, lőni fogok. Rád is, ha kell! Most pedig rohanok, mert nem akarom lekésni a saját esküvőmet.

Rodi bevágta maga után az ajtót.
A vita kifulladt, Engor parancsnoki tekintélye romokban hevert, és mindenkinek hirtelen az eszébe jutott, hogy ideje lenne ebédelni.

– Azért, ha van valami értelmes ötletetek, szóljatok! – zárta be az ülést Engor.

Nem jelölt ki új tanácskozási helyszínt, és időpontot. Magányosan üldögélt a tágas teremben és a semmibe bámult. Rossz érzés volt így látni őt…

– Ki kellett volna állnom Alex mellett – mondta amikor odamentem hozzá.
– Mindenki tudja, hogy Alexnek igaza van – tettem a vállára a kezem. – De azt is mindenki tudja, hogy nekem is igazam van.
– Hát, ez itt a csapda – mondta keserűen. – És nekem muszáj döntenem, mert én vagyok a parancsnok.

Kicsit bizonytalan voltam, mert nem tudtam, hogy Engor mennyire távolodott el tőlem Nia miatt. Aztán félretéve a sértett büszkeséget összeszedtem minden bátorságomat és még közelebb léptem kedvesemhez.

– Gyere, töltsük együtt a mai napot! – mondtam ki saját magam számára is váratlanul. – Ki tudja, lesz-e még rá alkalmunk ebben az életben…
– Ma már úgysem oldjuk meg a világ gondját… – mondta Engor mosolyogva, és szorosan átölelt, mintha máris búcsúznánk.

032.

Estefelé, ébredezés közben az első gondolatom egy tipikusan női butaság volt; a pezsgőszínű ruha. A ruha, amit azért vettem, hogy alkalomadtán Engort majd elbűvöljem benne, és most egyszerűen elfelejtettem felvenni. Igaz, nem is lett volna rá idő… Hangosan felnevettem.

– Mi a kacajnak az ő tárgya? – kérdezte Engor álmosan.

Többször is elnevetve magam elmondtam.

– Azért nem veszett még kárba az ötlet – vigasztalt kedvesen. – Igaz, hogy nekem egy szál semmiben tetszel a legjobban, de azért csak vedd fel azt a ruhát! Elmegyünk vacsorázni. Pezsgő, gyertyafény, meg amit akarsz…
– A gyertyafény az nem fog menni… – mondtam.
– Ja, persze. Ez itt a Szerena. – kapott észbe Engor – Itt a nyílt láng használata tilos. Nincs tűzijáték, nincs kandalló, tábortűz és nem csápolnak öngyújtóval. Nilnek is külön adaptert szereltek a komjába, hogy ne csődüljön a nyakára az egész tűzoltóság minden egyes rágyújtásnál.
– Nem tudod, miért nem szeretik az itteniek a tűzet? – kiabáltam ki a gardróbból.
– Meséltek valami régi, nagy űrhajótűzről, ami ezrek életébe került – válaszolta Engor. – Még Amanda korában történt. A földi bevándorlókkal együtt a királynő egyik fia is meghalt. A hajó landoláskor gyulladt ki, és a Zord fennsík helyett egy épülő várost talált el. A város is leégett, az építők közül is sokan haltak meg. Ezt a várost nem is építették fel soha, csak egy emlékhelyet emeltek a romok között.
– Szomorú, de sok mindent megmagyaráz… – mondtam.

Mikor már mindent rendben lévőnek találtam magamon a cipőtől a frizurámig, vidáman kiperdültem a gardróbból. Szabályos piruettet vágtam le, hogy térdem alatt a fodor szépen hullámozzon, repkedjen.

– Igazi táncosnő! – lelkesedett Engor. – Mikor tanultál meg így táncolni?
– Nem tanultam meg – szerénykedtem. – Ez most csak véletlenül sikerült.

Hívtunk egy gömböt és útnak indultunk az öböl felé, ahol a parton egymást érik a hangulatos éttermek. Kiválasztottunk egyet a sok közül, és egy víz fölé benyúló teraszon költöttük el a vacsorát.

Engor az úton, és vacsora közben is egyre arról az építkezésről mesélt, ahol annyi időt töltött el az elmúlt napokban. Lelkesedése átragadt rám is. Örömmel ígértem meg, hogy holnap délelőtt vele tartok.

Sok érdekes dolgot láttunk, tapasztaltunk itt, a Szerenán, de mindketten másra voltunk kíváncsiak. Én főleg az emberek hétköznapi életét figyeltem meg, Engort inkább a dolgok technikai megoldása érdekelte. Miközben megosztottuk egymással élményeinket, szép, hosszú listát állítottunk össze azokról a dolgokról, amiket a boldog szerenaiak csak történelmi tanulmányaikból ismernek.

– Határok, határőrök, vámvizsgálat, csempészek…
– Hitel, kamat, pénzpiac…
– Túltermelés, hiánycikk…
– Infláció…
– Részvény, kötvény…
– Jutalék, osztalék, bróker…
– Jövedelemadó, illeték, adóhivatal, illetékhivatal…
– Járványok, nemi betegségek…
– Foghúzás, fogfúrás, protézis…
– Szemüveg, kontaktlencse…
– Energiaválság…
– Autó, motor, motorcsónak…
– Készpénz, hamis pénz, pénzhamisítás…
– Vasút, vonat, sorompó, kalauz…
– Menetjegy, autóbusz, trolibusz…
– Úttest, aszfalt, aszfalt-betyár, közlekedési lámpa…
– Parkolási díj, kátyú, bukkanó, útkanyar…
– Közúti híd, vasúti híd…
– Kerekesszék, babakocsi, esernyő…
– Munkanélküliség, hajléktalanság…
– Analfabétizmus…
– Alkoholizmus, dohányzás, drogozás…
– Rászoruló, hátrányos helyzetű…
– Alapítvány, jótékonyság, adakozás…
– Állattartás, állatkínzás…
– Haszonállat, hobby-állat…
– Kutyatáp, horgászbot…
– Kalitka, mókuskerék, lepkegyűjtemény…
– Nyereségvágyból elkövetett…
– Hosszan tartó, súlyos…
– Temető, síremlék, koporsó, gyászruha…
– Sikkasztás, hűtlen kezelés…
– Emberrablás, váltságdíj, túszok…
– Terrorizmus, terroristák, gépeltérítés…
– Háború, határvita, atombomba…
– Tíz személyesnél nagyobb repülő jármű…
– Száz személyesnél nagyobb hajó…
– Tűzijáték, kandalló, tábortűz…
– Csillagszóró, gyufa, öngyújtó…
– Ipari kémkedés, egyáltalán kémkedés…
– Üzleti titok, hivatali titok…
– Segély, menekültek, menedékjog…
– Politikus, képviselő, párt…
– Kampány, reklámhadjárat, lobbyzás…
– Pénzbefektetés, gazdasági verseny, csőd…
– Tömeges elbocsátás, létszámcsökkentés…
– Rabszolga-munka, prostitúció…
– Remittenda…

– Mi? – kaptam fel a fejem. – Azt meg hogy kerülik el? Az állandó regisztrálgatásból ennyire pontosan ki tudják számolni, hogy melyik könyvből, újságból mennyit kell nyomtatni?
– Nem. Nem egészen így működik a dolog – mondta Engor. – Azt már biztosan észrevetted, hogy a kávéházakban nem csak a kávét hozza ki a pincér, hanem a kívánt napilapot is.
– Igen. Csodálkoztam is, hogy a napi híreket nem a hálóról olvassák, hanem újságot vesznek. De az újságok ára benne van a kávé árában, nem?
– Igen. A kedves vendég nem csak a kávéját rendeli meg, hanem a kedvére való napilapot is kéri hozzá. Az újságokat persze otthon, a fali komról is le lehet tölteni, vagy útközben a mob-kom-ról is el lehet olvasni, de a szerenaiak szeretik kézbe venni az újságot, és kényelmesen, kávé mellett olvasgatni. A kávéházi újságolvasásnak megvan a maga hangulata, amit az itteniek annyira kedvelnek, hogy szívesen megfizetik.
– Úgy tudom, az információ ingyenes… – okoskodtam.
– Az információ az igen. Az újság tartalma ingyenes, de a nyomtatásért fizetni kell. Ha otthon nyomtatsz ki valamit, a papír ára a költséged, ha kávéházban veszel újságot, akkor megfizeted a papíron kívül a nyomtató kopását, a pincér munkabérét, a felhasznált energia árát. Amíg a kávéd elkészül, a pincér letölti a hálóról és kinyomtatja a kért napilapot is. Ha csak a hálóról olvasod az újságot, azzal leadsz egy szavazatot a kiválasztott újságra, ha ki is nyomtatod, vagy kinyomtattatod, akkor még egy szavazatot adsz rá. Így részesülnek az újságírók, szerkesztők is a szavazat-arányosan felosztott művészeti keretből.
– Értem.
– A könyvnyomtatás is hasonlóan működik.
– Az egyik városközpontban láttam egy könyvesboltot, de nem volt időm bemenni és körülnézni…
– Sajnálhatod – mondta Engor. – Minden városközpontban van könyvesbolt. Valamelyikbe igazán benézhettél volna. Gyönyörű könyveket nyomtatnak.
– Azt hinné az ember, hogy a pazarlástól annyira irtózó szerenaiak nem nyomtatnak könyveket, hanem inkább a hálóról olvasnak.
– Ez általában így is van. De a kedvenceiket azért szeretik nyomtatásban látni, kézbe fogni, lakásuk díszhelyére kitenni, egymásnak ajándékozni… A könyvesboltokban ki van téve néhány könyv a polcokra, amúgy mutatóba. Ezeket nem lehet megvenni, ezeket csak nézegetik a vásárlók. Ha valamelyiket kiválasztják, az eladó perceken belül nyomtat egy ugyanolyat, és azt lehet megvásárolni. Persze nem csak a mintának kitett kötetekből lehet válogatni, hanem a hálóról bármit lehet kérni. A könyvesbolti eladó letölti és a kívánt formában kinyomtatja, beleilleszti a kívánt illusztrációkat, beköti a kívánt formában és ellátja a kiválasztott címlappal. Egy igazán igényes vásárló órákat is el tud tölteni a válogatással. Maga a könyv aztán percek alatt elkészül.
– Érdekes, hogy a szerenaiak bármit letölthetnek ingyen a hálóról, bármit vásárolhatnak a hálón keresztül, mégis szeretik kézbe venni az újságokat, a könyveket és szeretnek az áruházakban, kisebb-nagyobb boltocskákban válogatni, vásárolgatni…
– Igen. Megtalálták azt a szerencsés arányt, ami kényelmes életet biztosít, de nem gépiesít el.

Engor elővett a zsebéből egy apró csomagot és felém nyújtotta.

– Hoztam neked valamit az egyik könyvesboltból – mondta. – Tudom, mennyire szereted a szép dolgokat. Ez az.

Izgatottan bontogattam ki az apró csomagot. Egy tenyérnyi kis könyv volt benne.

– A szerenai költők legszebb szerelmes verseinek gyűjteménye… – mondta Engor.

A meghatottságtól elakadt a szavam, ezért inkább belelapoztam a kis könyvecskébe, és találomra beleolvastam.

„Ahogy a kezemen hullámzik még
az ugráló kismókus finom mozdulata,
ahogy a bőröm érzi még
a folyó ritmikus játékát,
ahogy álmomban is csókol még,
aki órákkal ezelőtt elment,
úgy emlékszik tested minden sejtjére
testemnek minden sejtje.”

A költő által megtalált szavak után én már nem tudtam mit mondani, csak Engor szemébe néztem, és kezére fektettem a kezem.

Előző oldal kosakati