Van nekem árnyékom…
Filozofálok a saját árnyékomról…
Igen nagy felfedezést tettem, nem vagyok már egyedül,
Mindenhol velem van az árnyékom, tőlem nem menekül.
Jön velem mindenhová, de nem tudom, hogy minek?!
Van-e olyan ember, akinek nincsen? De kinek?
Van nekem árnyékom napsütésben,
Van a közvilágítás fényében…
És van temetői gyertyafényben.
Van, hogy súlyos viharfelhők bántón lógnak felettem,
Akkor úgy láttam, nem jön már velem, nem volt mellettem…
Mégis… mit kezdhetnénk, ha akkor is ott volna velem.
Nyár közepén volt már ici-picike az árnyékom,
Meg volt már óriási a gyertyámtól a falamon…
Láttam, hogy több lámpa fényében az árnyékom elmosódott,
Megfigyeltem többször, hogy este meg csak eltűnt, elkallódott.
Hah! Volt már, hogy hőségben a kutyám az árnyékomba feküdt,
Árnyékom a társam, nekem úgy tűnik, erre ő felesküdt.
Volt már persze olyan harcos a kedvem, hogy becsaptam,
Ha várnom kellett, egy épület mellett várakoztam…
Jól esett nekem, hogy nincsen belül a táboromban.
Nyáron álltam az udvaron és a hátamat napoztattam.
Fölfedeztem valamit és majdnem, hogy legott elájultam!
Bambán, unalomból néztem árnyékomat és egyszer csak megjelent,
Árnyékom körül az aurám! Tehát én látom a lényegtelent!
Láttam, hogy vakítóan fehér, éles fény vesz körbe,
Éles kontúrral, másfél centiméter szélességbe.
Próbáltam a bambát újra meg újra megcsinálni,
És láttam, előjött! Rájöttem, ez már nem akármi.
Azután eltévesztettem és megláttam a bővítettet,
Közepes fényburok volt, ez már talán tíz centi lehetett.
Aztán ezt próbálgattam többször, de már bizony ez nehezebb volt,
Meg tudtam csinálni, de eltévesztettem, és akkor kirukkolt!
Kb. ötven-hatvancentis, elég halvány, elég kontúrtalan... jól látszott.
Árnyékom a vakító napfényben csak ott maradt, nagyon éles volt.
Próbáltam, gyakoroltam még máskor is és sikerült…
Ezek szerint ez a tudás a repertoáromba bekerült.
Árnyékomnak köszönhető, hogy ez mára kiderült!
Este, ha lefekszem, az árnyékom, csak csendben megy, elandalog,
Én meg kinézek és látom, hogy a sok csillag halványan csillog…
Reggel, majd ha világos lesz, ragaszkodásból vissza kujtorog…
Vecsés, 2015. augusztus 31. – Kustra Ferenc József