Tiszta törés
Utoljára járok ebben a szobában,
Mely annyi szép emléket zárva tart magában.
Csak mi ketten tudjuk, hogy itt mik történetek,
De gyorsan, el innen. Fájnak az emlékek.
Nem merengni jöttem utoljára ide,
Csak összeszedni mindazt, mi még ide kötne.
Minden apró dolgot, mit Te kaptál tőlem,
Csak azt nem akarom, hogy rám emlékeztessen.
Nem akarom, hogy miattam bánd a múltat,
Nem akarom, hogy bármiről eszedbe jussak.
Nem akarom, hogy valaha emlékezz rám.
Nem akarom, hogy miattam rab maradjál.
Elviszek mindent, semmi nem maradhat.
Egyetlen tárgy sem, ami hozzám láncolhat.
Szabad vagy, engedlek, nem köt hozzám semmi.
Nem akarom az életed rabsággá tenni.
De elvinni innen én semmit nem tudok.
Csak amit Tőled kaptam én, mindent itt hagyok.
Így talán majd nem fáj annyira az emlék,
Mintha mindenütt valami közöset látnék.
De soha többé ide vissza nem jövök,
Többé e szobába egy percet el nem töltök.
Örökre itt hagyom én ezt a világot,
Az összes emléket, vágyat és nagy álmot.
Így hát, Isten veled, és többé ne keress.
Fájdalmas az élet, s így még fájdalmasabb lesz.
De Te csak egy dolgot tarts mindig szem előtt:
Mögötted a múltad, és előtted a jövőd.
