"Boldog csirke" ízű hajnal

A jövő útjai / Novellák (806 katt) kosakati
  2022.04.15.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/4 számában.

„Boldog csirke” ízű hajnal…

Márta egy ideje már csak forgolódott az ágyban. Felkelni még nem volt kedve, de aludni már nem tudott. Nem tudta, hogy mennyit alhatott, de kipihentnek és ébernek érezte magát. Előző este korán lepihent, de még sokáig nézte a tévét az ágyból. A sokadszor ismételt filmek elálmosították, de tartósan mégsem altatták el. Bele-belealudt a filmekbe. Sokszor nem is tudta, hogy egy-egy filmnek mikor látta az elejét, a végét, a közepét, de rutinosan összerakta az egymáshoz nagyon is hasonló történeteket.

– Sötét éjszaka van, messze még a reggel… – gondolta. Végre rászánta magát, hogy megnézze, hány óra is van. A szokásos automatikus mozdulattal nyomott egyet az ágya melletti asztalkán lévő mobilján.

– Négy óra tizenkilenc perc – állapította meg.

Kiment a mosdóba, ivott egy kávét, felöltözött, kiengedte a kutyát a kertbe, aztán leült a számítógép elé. A tévét is bekapcsolta, hogy a háttérben had’ fusson a hírműsor. Elolvasott néhány e-mailt, megnézte az időjárás előrejelzést, a közösségi oldalon lájkolgatta az ismerősök jobban sikerült fotóit, aztán belépett a Net bankba, hogy átutaljon egy esedékes számlát. Mivel a belépési kódja a kiskutya neve volt, eszébe jutott, hogy beengedje kis kedvencét a kertből. A kiskutya boldogan berohant, felugrott a kanapéra és összekuporodott a kedvenc plédjén. Márta visszaült a géphez. Már éppen az utaláshoz szükséges adatokat akarta bezongorázni, amikor elkerekedett a szeme, keze megállt a billentyűzet fölött, a levegőben.

A számlája üres volt. Nem volt rajta egy fillér sem…

– Ez nem lehet! – kiáltott fel.
– Kora hajnalban még telefonálni sem tudok a bankba, ilyenkor nem találok még ott senkit – tűnődött. – Nyolc előtt reménytelen… Hány óra is lehet?

A számítógép szerint öt óra tizenkét perc volt, a tévéképernyő alsó sarkában viszont öt óra huszonnyolc perc.

– Mi van itt ma? – háborgott.

Rányomott a mobiljára, hogy az majd eldönti a kérdést. A mobil viszont nem mutatott semmit. Se pontos időt, se térerőt, se töltöttséget, csak az üres kijelző világított. Aztán minden elsötétült és elhallgatott. Márta kétségbeesetten ült a süket sötétségben, mobilja pislákoló fényébe kapaszkodva.

– November végén az nem csoda, ha öt óra tizenkét, vagy huszonnyolc perckor sötét van, de ez nem a novemberi hajnal sötétsége.

Az addig békésen szundikáló kiskutya ijedt nyüszítésbe kezdett. Márta magához ölelte az apró kutyát és mobilja fényénél elbotorkált a villanykapcsolóig, de nem is igazán lepődött meg, mikor nem sikerült felkapcsolnia a világítást.

– Áramszünet… – sóhajtotta. – Remélem, nem tart sokáig – próbálta nyugtatgatni magát.

Kinézett az ablakon, de ameddig ellátott, mindenhol csak a sötétség. Se utcai világítás, se az ablakok fényei. Semmi, csak a sötétség. Kiment a teraszra, hogy legalább a csillagok fényét lássa, de az eget sűrű felhőzet takarta. Autók sem jártak a közeli úton, csak a fák suhogtak a szélben. Fázott, visszament a házba, ott még meleg volt, villany híján ugyan a fűtés is leállt, de a falak még nem hűltek le. Szívesen ivott volna még egy kávét, de arról hamar letett, hiszen villanyos kávéfőzője volt.

– Akkor talán egy teát… – gondolta. De a teáról is le kellett mondania, mivel a gáztűzhely sem működött és víz sem folyt a csapból.

– Ki van kapcsolva az egész kóceráj? – döbbent meg. – Persze elég a villanyt kikapcsolni, hogy semmi más se működjön… A víz és a gázszolgáltatás is villannyal működik. Jó, persze vannak generátoraik, de azoknak a vezérlését is ki lehet lőni.


Márta fejében ezer kérdés kavargott. Ez most egy átmeneti üzemzavar, vagy szándékosan csinálta valaki? Ki tudja ezt megtenni és minek? Vajon globális a totális leállás, vagy regionális? …Mondjuk, amíg az ablakból ellátni… Vagy ez a város… Vagy…

Mi ez? Talán egy kísérlet? Talán egy főpróba? De minek a főpróbája? Kinek állhat az érdekében? Talán valami őrült hackerek? Esetleg terroristák? Talán a „zöldek”? A sötétzöld fajtából… Esetleg valami őrült szekta, akik meg akarják tisztítani a Földet a kártékony emberiségtől? Akkor viszont ez valami figyelemfelhívás lesz és remélhetőleg nem tart sokáig. Esetleg be akarnak olvasni valami kiáltványt a tévében, hogy visszakapcsolják a villanyt.

Sokat lehet hallani egy globalista összeesküvésről. Egyesek szerint bizonyos körök 500 millióra akarják csökkenteni a Föld mostani nyolcmilliárdos lakosságát. De a sokat emlegetett globális pénzügyi elitnek ez a csökkenés nem érdeke, hiszen ha nincs tömeges fogyasztás, nincs hatalmas profit. Nekik ez csak profitkiesés. Amúgy ők remekül átvészelik ezt az időt a generátoraikkal, napelemeikkel, felhalmozott tartalékaikkal az erődszerű házaikban. Nekik csak zsebileg kellemetlen egy kicsit.

Vagy ez a sokat emlegetett harmadik világháború lenne? Egy teljesen újfajta háború… Így kezdődik?

Ha lekapcsolják a villanyt, megszűnik az információáramlás, a közüzemi szolgáltatások, a tömegközlekedés, a termelés, a kereskedelem, minden, minden… Dől minden, mint a dominó…

Ha van napelemed és élelmiszertartalékod, esetleg tudsz esővizet gyűjteni, kicsit tovább húzod, de nem sokkal. Ha van autód, próbálkozhatsz meneküléssel, de csak addig jutsz, amíg el nem fogy a benzined. Nem jutsz üzemanyaghoz se a kocsidhoz, se az generátorodhoz, mert a benzinkutak is villannyal működnek.

Ezzel a totális leállással megbénítanak egy területet.

Megvárják, amíg a lakosság szépen éhen hal, vagy leöldösi egymást, aztán visszakapcsolják a villanyt és birtokba veszik mindazt, amit évszázadok alatt építettünk magunknak.



Aztán eszébe jutottak mindenféle katasztrófa filmek, amikben a valamilyen csapás után még hetekig, évekig vegetáltak a túlélők. Ezek a történetek persze mind csak mesék. Mesék, amik sok mindenről szóltak, épp csak a realitásról nem.

Akaratlanul is elkezdte felmérni a lehetőségeket. Ha ez tartósan így marad, akkor a teljesen kiszolgáltatott városi lakosság napokon belül elpusztul. Kifosztják majd az üzleteket, de miután rájönnek, hogy se főzni, se melegedni nem tudnak, elindulnak majd a falvak felé. Messzire nem jutnak, csak addig, ameddig a benzinjük tart. Aztán az elszántabbak gyalogolnak tovább.

Akiknek van kihez mennie egy közeli faluban, azt talán befogadják, akinek nincs rokona, ismerőse, az majd erőszakosan betelepszik valahová, ahol talál élelmiszertartalékot, vizet, tűzifát, kályhát. A rablás és a gyilkosság mindennapos lesz. De bármilyen szorgalmasan gyilkolásszák is egymást egy falat ételért, előbb utóbb minden tartalék elfogy. Mivel megszűnne a termelés, a kereskedelem, a készletek felélése után egyre kevesebben lennének a túlélők.


Márta önkéntelenül felmérte a saját esélyeit. A csapból ugyan nem folyik a víz, de esővizet tud felfogni. Amíg lesz eső, szomjan halni legalább nem fog. Talán a fűtés is megoldható. A gázkazán ugyan gáz és áram híján nem működik, de fával be tud gyújtani a régi, használaton kívüli kandallóba. Sajnos a tüzelője legfeljebb napokra elegendő, legfeljebb egy-két hétre.

Az élelmiszerrel viszont gond lesz. Soha sem halmozott fel nagyobb készleteket, szeretett friss dolgokat venni. A romlandó tejet, húst, tojást hamar el kell fogyasztani a hűtőből, amíg még ehető. Odakint hideg van ugyan, de nem érdemes a házon kívül tárolni semmit sem, mert a madarak és egerek rájárnának. Van valamennyi lisztje, cukra, zsírja, babja, krumplija, tésztája, pár üveg lekvárja… Ha jól beosztja, talán egy-két hétre is elég.

Ha sikerül a régi kandallót begyújtania, azon még főzhet is. Ha nem boldogul a kandallóval, akkor akár tábortüzet is rakhat a kertben… De ez életveszélyes ötlet, hiszen a füstre, az ételszagra megjelennének az éhes szomszédok. Szóval tovább húzom, mint a panellakók, de hamarabb kifogyok mindenből, mint a falusiak.

Szép kilátások…



Eszébe jutott néhány hihetetlen elmélet, amik most valahogy egészen hihetőnek, sőt logikusnak tűntek.

Miután kizárta a globalista összeesküvést, az őrült hackereket és szektákat, a sötétzöldeket, maradt a „ketrec” elmélet. A „ketrec” elmélet szerint a Föld egy tenyésztő-telep, ahol haszonállatokat szaporítanak étkezési célokra. Valami idegenek jószágokat telepítettek a Földre, és amikor már elég nagy az állomány, akkor jön a lehalászás, a betakarítás…

Talán a dínók voltak az első szüret, most meg mi emlősök következünk, talán már nem is először. A totális leállás jó eszköz arra, hogy az állományt megbénítsák, és könnyedén összeszedjék addig, amíg még friss. Még a világjárvány is hirtelen értelmet nyer. Begyűjtés előtt selejtezik az állományt. Ha viszont igaz a „ketrec” elmélet, akkor nem lesz itt semmi éhenhalás, meg gyilkolászás, menekülés, vergődés, hanem még addig összeszednek minket, amíg frissek és egészségesek vagyunk.

– Szóval kellőképpen lesokkolva, de még frissen és üdén kellünk nekik – nevetett fel Márta keserűen.

Így ér véget egy gombnyomással a sok ezer éves fejlődés, küszködés, a harc a semmiért… Mártát szíven ütötte az a gondolat, hogy egész csodálatos világunk, a művészet, a tudomány vívmányai, a felépített civilizáció kényelme mind csak a „megfelelő tartási körülmények” érdekében valósult meg. Összefacsarodott a szíve, ha az emberekre gondolt, akik abban a hitben élnek, hogy szép jövő előtt állnak, hogy előttük az élet. Nem magát sajnálta, hanem azokat, akiknek most már nincs lehetőségük végigélni egy olyan színes és értékes életet, ami neki megadatott. És mindez csak azért, mert valakik valahol éhesek…


Márta azon morfondírozott, hogy a begyűjtés hogyan fog megtörténni és mikor… Talán elkábítanak majd, vagy élve harapják le a fejünket? Lefagyasztva, vagy konzervdobozban utazunk majd a csillagok közé? Talán hagynak majd túlélőket olyan helyeken, ahol nem gazdaságos összeszedni a zsákmányt. A túlélők, miután kiheverik a sokkot, talán újra kezdenek mindent. Először felélik civilizációnk romjait, egy darabig talán próbálják megőrizni a tudást, de a puszta túlélésért folytatott harcban hamar elfelejtik még az írást, olvasást is. Sötét évszázadok után talán újra felfedezik, feltalálják az egyszer már birtokolt dolgokat. Mesélnek majd Atlantiszról és a meséiket hiszik is, meg nem is.


– Vajon téged is megesznek, vagy csak emberhúsra fáj a foguk? – ölelte magához a kicsi kutyát.

Megpróbálta elképzelni, hogy hogyan nézhetnek ki azok az éhes szörnyetegek, akik majd véget vetnek az emberi életnek. Igyekezett minél több undorító részletet elképzelni, hogy minél jobban tudja gyűlölni őket. Képzeletében mindenféle nyálkás, szúrós, bűzös kocsonya-csápok tekergőztek. Már a nyakán érezte az idegen szörnyek karmait, amikor hirtelen felcsipogott és villogni kezdett a kezében görcsösen szorongatott mobil. Ijedtében majdnem eldobta. A kiskutya is ijedten ugrott le az öléből és össze-vissza kezdett rohangálni. Minden egyszerre kezdett villogni és csipogni.

– Visszakapcsolta valaki a világot… – tért magához Márta az egész lényét betöltő apátiából.

Hét óra nulla perc – mutatta a kijelző.

A tévé képernyőjén újra futott a hírműsor, a számítógép monitorja is kivilágosodott. Lassan, de betöltődött a netes keresőoldal.

Márta először a híreket böngészte, de nyomát sem találta a hajnali áramszünetnek, a totális leállásnak. A közösségi oldalon sem talált semmit. Egy hirtelen ötlettel kiírt egy kérdést a saját idővonalára: „Nálatok is volt áramszünet?”

A poszt szinte azonnal eltűnt. Megpróbálta újra, meg újra, meg újra, de a valahányadik kísérletnél már be sem tudta írni a kérdést, a lap összeomlott.

– Szóval meg sem történt…

Ránézett a Netbankra is. Az oldal kicsit lassan, de betöltődött. Lassan jött az SMS kód is, de csak megnyílt végre a számla. Mártának elkerekedett a szeme, amikor ránézett a pár órával ezelőtt teljesen üres számlájára. Az egyenlege mintha egy nullával kövérebb lenne… Tízszer annyi pénz volt a számláján, mint amennyinek lennie kellett volna. Valahogy mégsem tudott örülni a potyapénznek. Rosszul érezte magát.

– Jó lenne tudni, hogy mindenkinél alkalmazták-e ezt a trükköt, vagy csak nálam volt ilyen kedvező hiba… Ha mindenkinél, akkor ez szándékos fizetőképes keresletnövelés… Ha csak nálam, akkor azt jelenti, hogy fogjam be… Persze ezt sem fogom megtudni… Hiába élünk az információk tengerében, ha soha sem biztos, hogy mi igaz és mi nem. Persze mindenki tudja, hogy a médiát manipulálják és a manipuláció legdurvább, legaljasabb eszköze a hallgatás.

Szeretett volna, de nem tudott hinni abban, hogy elmúlt az üzemzavar, hogy vége a veszélynek. Gyanús volt az a csend, ami körülvette a történteket.

– Kaptunk egy kis haladékot, de nem tudhatjuk, hogy mennyit. Talán megvárják, hogy a mostani nyolcmilliárdos állomány elérje a bolygó eltartó képességének a határát, ami nem tudjuk, mennyi is pontosan.

– Ha egyszer megtörtént, megtörténhet bármikor, máskor is és annak már nem lesz vége. Ez most csak egy főpróba lehetett, és nem tudhatjuk, mikor történik meg igazán és véglegesen – gondolta.

– Vágás előtt fel kell hizlalni a jószágot… A „boldog csirkének” jobb íze van… – nevette el magát keserűen.

Előző oldal kosakati
Vélemények a műről (eddig 4 db)