Karavánkísérők / Újabb kalandok Vindgardiában – fantasy játékkönyv ismertető

Fantasy / Könyvajánló (526 katt) Jimmy Cartwright
  2022.02.03.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/12 számában.

Februárban számoltunk be itt, az AKF hasábjain egy új fantasy játékkönyvről, A végzet prófétáiról. (Ott azt is elolvashatjátok, mi is az a játékkönyv, vagy lapozgatós könyv.) A kötet olyan sikeres lett, hogy utánnyomásra is szükség volt. Már akkor is élt egy pályázati lehetőség a fantasyt, játékkönyveket kedvelő, írói vénával rendelkező, játékos kedvű alkotók részére, hogy írjanak Vindgardia világán játszódó új kalandokat. Manninger Barnabás Karavánkísérők című pályamunkája a pályázat egyik nyertes műve, melyet ez esetben is Juhász Ernő grafikái tesznek igazán hangulatossá. Ez a kötet a Szlobodnik Gábor által szerkesztett, Vindgardia hősei című játékkönyv-sorozat második része, és már a harmadik is előkészületben van. Az eddigiek alapján drukkolok, hogy a Karavánkísérők, és a további kötetek is sikeresek legyenek. Ám foglalkozzunk most a címben megjelölt könyvvel, mit is lehet erről tudni?

A történet mondhatni folytatása A végzet prófétáinak, és az egyik volt törpe kísérő, Aradin bőrébe bújhatunk, hogy újra megpróbáljuk elvinni a karavánt Khalebornból Nordhernbe, ahová eredetileg is el kellett volna jutnia, ám a világ megmentése közbeszólt. Újabb kalandos út vár tehát a karavánra és kísérőire.

A játékkönyv kipróbálása után ez esetben is elmondhatom, hogy remekül visszahozza a korabeli, Kaland, Játék, Kockázat könyvek hangulatát. A világ igazi klasszikus fantasy, ahol a hagyományos ember-ork-törpe-elf fajokon kívül számos más érdekes lénnyel is találkozhatunk. Némelyik esélyt sem ad arra, hogy ne harc által ismerkedjünk meg vele, mások azonban intelligensek, és beszédbe elegyedhetünk. De vigyázni kell, mert számos fondorlatos személlyel találkozhatunk! Természetesen a klasszikus, középkori fegyvereket, pajzsokat és vérteket felvonultató világban megtalálható a mágia is, így még változatosabb, egyúttal még veszélyesebb lesz itt kalandozni, bár mi is vihetünk magunkkal mágiához értő kísérőket.

A történet maga, és az átélhető kalandok sorozata igényes fogalmazású, már-már irodalmi jellegű, kellemesen olvasható. A leírások jó hangulatteremtők, és sokszor tartalmaznak fontos, apró információkat, így érdemes figyelmesen elolvasni.

A játék fordulatokban gazdag, számos érdekes lehetőség vár felfedezésre. Bevallom a kipróbálása során nem ragaszkodtam mindig a szabályok betartásához, és inkább mint egy afféle tesztelő játszottam vele. Többször az „egy ujj, tíz ujj, huszonegy ujj” :-) technikát alkalmazva vetettem bele magam a történetbe. Ha a kimenetel nem volt ínyemre való, visszatértem az előző fejezetponthoz, és másik lehetőséget választottam. Persze ezt nem ajánlom senkinek, tessék becsületesen játszani, mert úgy ad igazi élményt.

Hiszen már a karavánkísérő csapat összeverbuválása is felér egy kisebb kalanddal. Ugyan a mostani megbízónk, Morik is csatlakozik hozzánk négy markos verőlegényével, ám ők öten természetesen kevesek ahhoz, hogy adott esetben velünk együtt elbánjanak a karavánra támadó ellenfelekkel. Így a konkrét indulás előtt is már több helyszínre el kell mennünk, hogy felbérelhessük a számunkra megfelelő csapatot, valamint beszerezzük a szükséges felszerelést. Igazán egyedi, de mindenképpen érdekes megoldás. Nekem tetszik, de magam is bő egy órát molyoltam, míg felderítettem a lehetőségeket, és a magam számára optimalizáltam a kiadást, a bevételt, a vásárolandó felszerelést, valamint a csapat összeállítását. Persze csak utólag tűnt fel, hogy ennyi időt töltöttem vele. Mint az előző kötetnél, itt is érdemes többször, más-más csapat-összeállítással nekivágni a kalandoknak, hiszen több olyan fejezetpont is van, amely felteszi a kérdést, hogy veled van-e ez vagy az a kísérő. Ráadásul itt is előfordulnak olyan helyzetek a toborzás során, hogy az aktuálisan rendelkezésre álló lehetséges csapattagokból csak az egyiket vihetjük magunkkal.

Itt említem meg, hogy a játékrendszer az előző könyvhöz képest valamelyest más. Az alap ugyanaz, a harci szabályok nem változtak. A fő értékek itt is a Harckészség és az Erőnlét. Az előbbi a nevéből is kitalálhatóan azt jelzi, milyen hatékony a csapat a harcban, míg az utóbbi azt határozza meg, meddig bírják a küzdelmet. Bekerült viszont a tulajdonságok közé a Becsület érték, amely bizonyos cselekedeteink által nőhet, vagy csökkenhet, és egyes szituációkban fontos szerepe van. A Sorsszimbólum megmaradt, de másképpen kell használni. Az út öt napig tart Nordhernbe, így a kaland is ennyi ideig tart. Minden nap reggelén dobókockával kell „kiválasztani” az adott napi szimbólumot, ami aztán néhány esemény során meghatározza, hogy a történések milyen irányt vesznek.

A kötet különlegessége, hogy tartalmaz egy másik, rövidebb történetet is, amelyet Szlobodnik Gábor írt. A kötet végén található, A Háromszemű visszatérése című mellékkalandot azonban nem külön kell játszani, hanem bizony a fő kaland egyik fejezetpontjából juthatunk el ide. Igazán érdekes megoldás!

A könyv 300+25 fejezetpontból áll, amelyek általában pörgősek, akciódúsak. Szükséges mértékben tartalmaznak személy-, helyszín-, és tájleírásokat. Végigjátszási időben nem marad el régi játékkönyvektől, sok-sok órányi kellemes kikapcsolódást képes nyújtani.

Nehézségét közepesnek mondanám, mindenesetre tapasztalatom szerint könnyebb, mint A Végzet Prófétái, de nyugodt szívvel ajánlom kezdő játékosoknak is. Igaz, ez esetben kicsit több türelem és kitartás szükséges, de, ha valaki elér a történet befejezéséhez, biztos lehet benne, hogy megérte minden megpróbáltatás.

A kötet a szokásos módon tartalmaz egy két oldalas Zsoldoslapot, melyen a csapatainkat, harci értékeinket, tárgyainkat és pénzünket tarthatjuk nyilván. A játék során többször kapunk kifejezetten olyan utasítást, hogy ezt vagy azt írjunk le a Jegyzetek rovatba. Persze más, általunk fontosnak, lényegesnek gondolt információkat is feljegyezhetünk ide, mert sok információmorzsára lelhetünk, ami utunk során nem csak a döntéseinket, de bizony a történet alakulását is befolyásolhatja.

Pro tipp: a könyv hivatalos weboldaláról letölthető mind a Zsoldoslap, mind pedig a csaták levezetésére szolgáló lap, amelyeket érdemes néhány példányban kinyomtatni, hogy ne a könyvben lévőket firkáljuk össze, és radírozzuk ki folyton a beírtakat – ezzel előbb-utóbb tönkretéve a könyv ezen lapjait.

A kötet végén egy különlegesség is található: egy Észak-Vindgardia térkép, amely kalandozásaink során segítségünkre lehet. Ez a megoldás az ilyen könyvekben elég ritka, viszont minden esetben hozzáadott a hangulathoz, akárcsak ebben az esetben.

Összességében most is ugyanazt tudom elmondani, mint az első kötet esetében: a könyv remek szórakozás, kikapcsolódás mindazoknak, akik kedvelik a klasszikus fantasy történeteket, és nem csak olvasni akarják, de részt is szeretnének azokban venni.

A könyv hivatalos honlapja: http://www.vindgardia.hu
A könyv hivatalos árusítója Mr. Sci-fi és Fantasy, őt keressétek, ha szeretnétek egy, vagy több példányt.

Előző oldal Jimmy Cartwright