Karcolások és mélyebb sebek

Szépirodalom / Novellák (123 katt) R. Harbinger
  2022.02.13.

Enikő feltolta szemüvegét az orrára, majd Tomira nézett. A fiú fészkelődött, szinte elsüllyedt a fotelben, és kerülte a nő tekintetét.

– Gyakran verekszel, Tomi? – kérdezte Enikő, de nem kapott választ. – Szerinted megérdemelte Jancsi, hogy bántsd?
Tomi megrázta fejét, tekintetét a padlóra szegezte.
– Akkor miért tetted? – folytatta Enikő, de Tomi még mindig nem felelt, így tovább kérdezett. – Csúnya szavakat használt, és nem akarod kimondani őket? – Enikő elégedetten bólintott, amikor Tomi is bólogatott. – Miért mondott ilyeneket?
Tomi vállat vont.
– Nem tudom. Nem érzem jól magam. Nem mehetnék haza?
– Anyukád már úton van, pár perc és itt lesz érted. Nincs kedved beszélgetni addig?
A fiú megrázta fejét.
– Rendben – tette jegyzetét az asztalra Enikő. – Hosszú pár percnek nézünk elébe.

Azonban hasznosan kitöltötte az időt: alaposan megfigyelte Tomi viselkedését. Feltűnt neki a fiú pulóverje, amit a kellemes időhöz képest már-már melegnek lehetett mondani. Tomi arca kipirult, de ez árulkodhatott az irodában lévő melegről vagy zavaráról is.

Ahogy a fiú mocorgott, felcsúszott ruhája ujja, és Enikő figyelmét megragadta az alóla előkerült elszíneződés. Azon kezdett gondolkodni, vajon a Jancsival történt verekedésben szerezte-e a sérülést vagy korábban.

Kopogás hallatszott, mire Enikő feleszmélt. Kivette szájából szemüvege szárát, amit mindig rágcsált gondolkodás közben, és letette az asztalra. Ajtót nyitott, és az ott várakozó, sötét hajú nőre pillantott.

– Jó napot kívánok – kezdte látogatója, és kezét nyújtotta –, Nagyné Víg Edit vagyok, Tomi anyukája.

Tomi odarohant édesanyjához, és átölelte, a nő pedig magához szorította csemetéjét.

– Dr. Tóth Enikő – rázta meg Tomi anyukájának kezét. Erős szorítást tapasztalt a nőnél, ami határozottságról árulkodott. Védelmező anyukával volt dolga abból ítélve, hogy a munkáját is otthagyta, és azonnal iderohant.

Enikő elengedte a nő kezét, és felszisszent a tenyerébe hasító fájdalomtól. Éles érzés, majd gyors tompulás követte a tenyerére került karcolást.

– Sajnálom – szabadkozott Tomi anyukája –, a gyűrűm. Van rajta valami, de nincs időm elvinni megcsiszoltatni.
– Semmi baj. Nem kell aggódnia Tomi miatt, csak összebunyózott egy másik fiúval, és beküldték hozzám kis beszélgetésre, míg Ön megérkezik. Megkérdezhetem, vannak-e Tominak dühkitörései? Szokott bármi baj lenni a viselkedésével?
– Dehogyis! Sosem volt vele semmi baj, mindig jól viselkedik.

Enikő összeszűkítette szemét, és próbálta visszafogni üvöltő ösztöneit, majd kezet nyújtott a nőnek.

– Örülök, hogy megismerhettem. Vigyázzon Tomira!
– Úgy lesz – bólogatott a nő túlságosan széles mosollyal. – Gyere, fiam, menjünk! Ma hamarabb végzel a suliban.

Enikő követte őket tekintetével, míg be nem fordultak a sarkon, csak ezután tért vissza irodájába. Hátát a zárt ajtónak vetette, és elgondolkodott a látottakon. Tomi rejtegetett valamit a pulcsija alatt, talán még több zúzódást. Az anyja túlságosan nyitottnak tűnt, mint aki terelni akar.

Többet kell tudnom a családról – gondolta Enikő, és átadta magát balsejtelmeinek.

***

– Hol vagy, kiscicám? – kérdezte Enikő nevelőapja az ajtón túlról.

Enikő még jobban összehúzta magát, akárha láthatatlanná válhatna ezáltal. Szívét gyorsan záruló vasmarokban érezte a közeledő léptek zajától. Pál meg fogja találni, mindig megtalálja, akárhová bújik.

– Itt vagy? – dörmögte a férfi, hangja viszont eltorzult, démonivá vált.

Pál feltépte a szekrényajtót, és szem nélkül meredt a lányra. Szemgödrében végtelen sötétség uralkodott, és mintha el akarta volna nyelni a lányt. Pál Enikő felé kapott, és röhögött.

Enikő felriadt álmából, és levegő után kapott. Rémülten nézett körbe, hogy megbizonyosodjon, csak rosszat álmodott. Mellette fekvő férjére, Sándorra tekintett, és hallgatta halk szuszogását. Megnyugtatta magát, és a Sándor sugározta biztonságra gondolt, amibe évek óta kapaszkodott a hasonló rémálmok után.

Felkelt, és kiment a fürdőszobába. Pár másodpercig bámulta nyúzott ábrázatát a tükörben, majd hideg víz alá tartotta kezét, és megmosta arcát, tarkóját.

Önkéntelenül is végigsimított a csuklóján éktelenkedő vágáson, az ő segélykiáltásán. Sosem tudta megérteni, hogyan próbálkozhatott ilyen ostobasággal. Szégyellte magát azért, amiket Pál művelt vele, és véget akart vetni a gyermeki lelkét szaggató gyötrelemnek. Nem sokon múlt, hogy kövesse szüleit a túlvilágra.

Sebhelyei azonban győzelméről is tanúskodtak, hiszen megszabadították Páltól. A gyermekvédelem feltette a megfelelő kérdéseket, Pált börtönbe zárták, őt pedig elhelyezték egy tisztességes családnál.

Talán ez lenne Tomi segélykiáltása? A verekedés? – kérdezte magától.

Elzárta a csapot, és visszatért Sándorhoz, aki átölelte félálomban.

– Rosszat álmodtál? – nyögte halkan a férfi.
– Igen, most pedig Tomin jár az eszem. Ő az a kisfiú, akiről meséltem. Furán viselkedett.
– Hogy érted azt, hogy furán? – Sándor próbálta felvenni a fonalat, de nem bírta teljesen felrázni magát.
– Vastag pulóver volt rajta.
– Ez még nem bűn.
– Nem, nem az, viszont, amikor beszélgettünk, feltűntek dolgok. Zárkózott volt, a tekintete ide-oda cikázott, mint aki támadásra számít. A tanárom mindig azt mondta, figyeljük meg ezeket a jeleket, és tegyük próbára őket. Hallgattam a belső hangomra, és felcsavartam az iroda fűtését. Tomi arca teljesen kipirult, izzadtságcseppek jelentek meg a homlokán, mindezek ellenére mégsem vette le a pulóvert. Igazgatta magán, hogy jobban el tudja viselni, és ekkor megláttam. Vagyis azt hiszem, megláttam, amit meg akartam látni. Zúzódás húzódott a kisfiú csuklóján.
– Nem a verekedésben szerezte?
– Nem, a színe alapján több naposnak tűnt. Ez valami más. Érdeklődtem a tanári testületnél, Tomi osztályfőnökénél első sorban, mit tud Tomiról és a családjáról. Az anyja irodista, az apja kamionsofőr, és csak hetente egy-két napot tölt otthon.
– Rá gyanakszol?
– Még nem tudom. Nem ő lenne az első munkahelyen felhúzott apuka, aki hazatér, és levezeti dühét a családján. Csak kósza gondolat, hogy talán Tomi a tányér rossz oldalára tette a kanalat terítéskor, és az apuka keze eljárt. Sajnos nincs konkrét bizonyítékom, de... Így is jelentenem kell, azt hiszem. Ha Tomi bajban van, akkor nem várhatunk addig, míg komolyabbá fajul az ügy.

Megsimította csuklóját, és elgondolkodott a "komoly" szó erején.

– Tedd, amit a szíved diktál! – tanácsolta Sándor. – Ha úgy érzed, a kisfiú segítségre szorul, akkor ne várj, hívd fel Imrét, és ő segít mihamarabb rendezni az ügyet.
– Rendben.

Másik oldalára fordult, és magára húzta Sándor karját, hogy érezze ölelését. Sok idejébe telt, mire elaludt, de már tudta, mit tegyen másnap.

***

Idegesen dobolt lábával, miközben megálltak a kocsival. Idefelé addig tördelte ujjait, míg már nem kattogtak, és most öngyilkossági kísérlete csúf nyomát bámulta. Nem tudta, mi lesz Tomival, ha ezt meglépik, csak remélhette, hogy jobb sora lesz, mint neki volt.

– Jól vagy, Enikő? – kérdezte Imre, egykori mentora.
– Nem, nem mondhatnám – villantott ideges mosolyt. – Szerinted tévedek?
– A kérdés inkább az, szerinted tévedsz-e.
– Nem tudom. Mi van akkor, ha a zúzódás nem az apjától ered, hanem mert elesett a biciklivel, vagy leesett a fáról, és megzúzta? Sokféleképpen szerezhette a nyomokat, és nekem csak sejtelmeim vannak.
– Alapos sejtelmeid. Figyelj, amennyire én látom, helyén van a szíved és az eszed, ami ilyenkor nagyon nehéz. Engem a mai napig elönt a düh, hacsak arra gondolok, bántalmaznak egy gyereket. Ha tévedsz, akkor sűrű elnézések közepette adod vissza Tomit a szüleinek, és megpróbálod elkerülni őket az iskolában. Valószínűleg lesz egy kellemetlen beszélgetésed a főnököddel is. De mi van, ha nem tévedsz? Mi van akkor, ha ez a kisfiú évek óta szenved az apja miatt, és te megmentheted?

Enikő bólintott. Mindig nehéz meghozni egy ilyen döntést, de éreznie kellett, helyesen cselekszik. Nem akart tévedni, de tényleg Tomi érdekeit kellett szem előtt tartania.

– Indulhatunk? – kérdezte Imre, ahogy megfogta a nő kezét.

Enikő bólintott, majd kiszálltak, és elindultak a ház felé. Szép kertes háznak tűnt egy gyerek számára: nagy kert a játékhoz, fák a mászáshoz. Elöl homokozó húzódott, amit Tomi már bizonyára évek óta nem használt.

De mit számít ez a szép külső, ha odabent a pokol vár Tomira? – tette fel magában a jogos kérdést Enikő.

Nem kerülte el figyelmét a szomszédos ház előtt beszélgető két idős nő, a kertvárosok elengedhetetlen megfigyelőrendszerei, akik hamarosan elterjesztik, hogy Tomit elválasztották szüleitől. Délutánra az egész utca tudni fogja, mi történt, mint ahogy náluk is tudták, amikor Imre elhozta őt Páltól.

Imre megnyomta a csengőt, és nem sokkal később kisietett Tomi anyukája, mielőtt a dallamos csengés abbamaradt volna.

– Jó reggelt, segíthetek? – sétált az utcaajtóhoz Edit. – Miért jöttek?
– Jó reggelt, a nevem Széles Imre és a Gyermekvédelemtől jöttem. Láthatnánk Tomit?
– Gyermekvédelemtől? Mi ez az egész?

Szúrós pillantást vetett Enikőre, mintha tekintetével át akarná szúrni őt. Enikő remegni érezte térdét, de végül erőt vett magán, és megtörte hallgatását:

– Tegnap... – Nyelt egyet szárazon. – Tegnap észrevettem Tomi zúzódásait. Szeretnénk tudni, hogyan szerezte őket.
– Zúzódások?! – emelte meg hangját Edit. – Milyen zúzódások?! Tegnap verekedésbe keveredett, ezt maga is nagyon jól tudja!
– Ezek régebbi nyomok.

Edit szája tátva maradt, és mély lélegzetével új erőre kapott.

– Hogy merészeli?! Azt állítja... Azt mondja, bántottam a fiamat?!
– Bemehetnénk, asszonyom? – vágott a dolgok elébe Imre. – Jobb lenne, ha ezt nem idekint beszélnénk meg.
– Nem engedem be magukat. Azonnal tűnjenek innen! Hogy képzelik, hogy idejönnek, és azzal vádolnak minket, hogy bántalmazzuk Tomit?!
– Asszonyom – folytatta nyugodt hangon Imre, amitől Enikő összerezdült. Tudta, hogy ez nála amolyan "jobb lesz, ha azt teszi, amit mondok" jellegű hang volt. – Megbeszélhetjük odabent nyugodtan hat szem közt, vagy visszatérhetünk rendőri erősítéssel is, viszont akkor sokkal kellemetlenebb beszélgetés elé néz. Melyiket választja?

Enikő a csupa fül szomszédasszonyokra pillantott, majd az ajtót nyitó Editre. Színtiszta megvetést olvasott ki tekintetéből, majd lenyelte félelmét, és belépett az udvarra. Bementek a házba, ahol koránt sem uralkodott akkora rend, mint odakint. Felmerült a kérdés Enikőben, hogy a Nagy-család csak a külvilág felé mutat ekkora rendezettséget?

– Hol találjuk Tomit? – kérdezte Imre.

Edit útba igazította őket a fiú szobája felé, majd haragosan nézett Enikőre. Imre udvariasan megkérte, maradjon a küszöbön kívül, mert beszélni akarnak Tomival, és nem akarják, hogy ő befolyásolja a válaszait.

Amikor benyitottak a fiúhoz, Tomi az ágya szélén ült a besötétített szobában, és a tévét bámulta. Imre bemutatkozott neki, majd kérdéseket tett fel, míg Enikő végigjáratta szemét a szobán. A polcokon játékok sorakoztak katonás rendben: autók, G.I. Joe-k és legók. Nem szokatlan egy tizenkét éves fiútól, de Enikő olvasott a sorok között. Tomi ugyanúgy próbált kapaszkodni nyugodtabb éveibe, mint ahogy ő tette a Pálhoz költözés után.

– Felhúznád a pulcsid ujját? – kérdezte Imre, és Enikő odakapta tekintetét.

Tomi először anyukájára pillantott engedélyt kérően, majd engedelmeskedett. Több napos zúzódás éktelenkedett csuklóján, amely körül már sárgás foltok is megjelentek.

Enikő összerezdült a látványtól, és ahogy Imrét figyelte, látta megrándulni ádámcsutkáját, ahogy visszanyelte dühét.

– Meg tudja ezt magyarázni, asszonyom? – kérdezte Imre még mindig nyugodtan.

Edit hebegett valamit, de cseppet sem hihetően. Imre megkérte Tomit, szedjen össze pár ruhát, mert most velük kell mennie, majd kiterelte a szobából a tiltakozó Editet.

– Figyelj, Tomi! – lépett oda hozzá Enikő. – Tudom, hogy ez nem könnyű, de van, aki megért téged, és én közéjük tartozom. A nevelőapám nagyon rossz ember volt. – Összeszorulni érezte gyomrát, és erőt kellett vennie magán a folytatáshoz. – Imre mentett meg tőle, és utána egy szerető családhoz kerültem. Ha van valami baj, akkor nyugodtan elmondhatod nekem.

Tomi nem válaszolt, csak pakolt.

– Apukád tette ezt a csuklóddal? – folytatta Enikő.

A fiú ingatta fejét, és ő tudomásul vette, nem akarja elmondani. Védi az apját, természetes reakció. Idővel belátja majd, az apja helytelen dolgot tett.

Kézen fogta Tomit, és kivezette a szobából. Nem foglalkozott Edit szitkozódásával, ügyvéddel fenyegetőzésével. Hálát adott Imrének, amiért távol tartja tőle a nőt, mert viselkedése alapján akár a torkának is képes lenne nekiugrani.

Mégis, Edit nekilódult egy óvatlan pillanatban, és lekevert egyet Enikőnek. Imre közéjük ugrott, és ráparancsolt, még egy ilyen incidens, és a rendőrségen köt ki.

Enikő kivezette Tomit a házból, és beültette a kocsiba. Vetett egy gyors pillantást a modern megfigyelőrendszerek szerepét betöltő öregasszonyokra, majd maga is az autóba szállt. Imrét figyelte, aki még mindig Edittel vitatkozott az udvaron.

Közelebbről is szemügyre vette pirosodó arcát, és csak most vette észre a rajta húzódó, gyűrű okozta karcolást.

Amikor a fiúra nézett a visszapillantóban, két dolgot is megértett. Először is, helyesen cselekedett Tomi megmentésével. Másodszor, az apa ártatlan, és ezt világossá tette a gyerek arcán húzódó, Enikőéhez megszólalásig hasonlító karcolás.

Előző oldal R. Harbinger