113800 óra VI. rész
Másnap este 8-kor Gerzson és Egon lementek a Lilla bárba. Mi Gézával szorosan a nyomukban voltunk. Miután Egon beazonosította a telefonban megadott személyleírás alapján a barna hajú, szakállas fiatalembert, odamentek az asztalához:
– Sziasztok! – köszönt az idegen. – Melyikőtökkel beszéltem telefonon?
– Velem! – válaszolta Egon
– Te volnál Egon?
– Igen. Ő pedig a szobatársam és egyben csoporttársam az orvosi egyetemen, Gerzson.
– Nagyon örülök! Az én nevem Ágoston!
Miután kirendelték a söröket és visszaültek az asztalhoz, Ágoston rögtön a tárgyra tért:
– Tehát, Egon, ha jól értem, azért kerestél meg, mert paranormális jelenségeket észleltél a lakásodban.
– Igen. Emese adta meg a számodat, mivel tapasztalt asztaltáncoltató médium vagy, így talán van rálátásod a jelenségre.
– Hm! Meglepő, hogy Emese rám gondolt, én ugyanis nem spiritiszta vagyok, hanem ún. fizikai médium!
– Mi a különbség?
– Az, hogy a spiritisztákkal ellentétben az általam kiváltott jelenségeknek semmi köze a kísértetekhez. Az asztaltáncoltatáskor tapasztalt jelenségek véleményem szerint visszavezethetők elektromos és mágneses hatásokra. Általában jó megvilágítás mellett tartom a szeánszokat és Quija-táblát sem használok, hogy testetlen entitásokkal kommunikáljak.
– Elektromos és mágneses hatások? – kérdezte Gerzson. – Ez nekem új! Én csak Faraday tanulmányát olvastam a témával kapcsolatban, szerinte az asztaltáncoltatás csalások és ösztönös izommozgások eredménye!
– Ezt könnyen meg tudom cáfolni! A jelenség ugyanis akkor is létrejön, ha a jelenlévők közül senki sem ér hozzá az asztalhoz! Faraday nem vizsgálta sokáig a jelenséget és túl hamar vont le következtetéseket.
– Mik ezek a hatások pontosan?
– Az egyik mágneses jellegű, amely anyagszerkezeti változásokat produkál, például megváltoztatja a testek elektromos vezetőképességét. A jelenség második komponenese pedig elektromos hatásokra vezethető vissza. A médium testén ilyenkor töltésszeparáció következtében dipólus alakul ki, például a lábai negatív töltésűek lesznek, a kinyújtott karjai pedig pozitívak. A médium lábától a negatív töltések az asztal lábához vándorolnak, a pozitív töltések pedig az asztal lapján halmozódnak föl. Valahol félúton a padló és az asztallap között a lábakon kialakul egy neutrális zóna, ahol a töltések semlegesítik egymást. Ha az asztal lába és a padló közötti töltéssűrűség elér egy bizonyos küszöbértéket, az asztal lába a taszítás hatására megemelkedik először a médium felőli oldalon, majd amennyiben a töltéseloszlás kedvezően alakul, akkor az egész asztal átmegy lebegésbe.
– Tehát az asztal tulajdonképpen lebeg és nem táncol?
– Amit az imént elmondtam, az egy általános forgatókönyv, de hogy pontosan milyen jelenségek játszódnak le a szeánsz során, az mindig a szobában lévő bútorok, tárgyak elrendeződésétől függ. Az elektrosztatikus vonzások/taszítások hatására a környező tárgyak is mozgásba lendülhetnek. A klasszikus táncoló mozgás inkább olyan könnyű asztaloknál fordul elő, ahol a lábak nincsenek túl nagy távolságra egymástól. Valamint egylábú asztalok esetében, az asztal forgó mozgást végez, mindig abba az irányba, ahol az asztalláb és a padló közötti taszítóerő kisebb.
– Tudományos szakirodalomban lehet olvasni ezekről a jelenségekről?
– A töltésszeparáció jelenségéről Preszman írt egy cikket, miszerint a jelenség megfigyelhető minden élőlénynél normális állapotban is, persze csak nagyon kis mértékben. A médium ezt erősíti fel egyfajta önszuggesztióval. Az asztaltáncoltatás kísérőjelenségeivel kapcsolatban pedig Sir William Crookes tanulmányát javasolnám, amelyet az 1870-es években írt. Ebben azokat a kísérleteket foglalta össze, amit Daniel Doungles Home-mal folytatott az akkori kor közismert médiumával.
Ekkor ránéztem Gézára, akinek a szellemi arcán valami furcsa fintor jelent meg, és így szólt:
„Azt hiszem, itt feleslegesek vagyunk! Gyere, nézzünk más préda után!”
Csakhamar észrevettük Soroksári Béla segédmunkást, aki a pultot támasztva épp italt rendelt:
– Kocsmáros! – üvöltötte. – Egy deci kevertet!
– Nem lesz sok, Béla?
– Maaaaajd ééééén azt tudom!
„Ez a nekünk való ember! – szólt Géza, majd mindketten beleálltunk az aurájába, miközben felhajtotta a deci kevertet.
„Tűnés innen, ő az én energiadonorom!”
Hátranéztünk, és egy sötét hajú, durva arcú kísértet nézett velünk farkasszemet.
– Miért sajátítod ki magadnak? – kérdezte Géza. – Az energia mindenkié! Ehhez nincs jogod!
– De bizony jogom van hozzá! – vigyorgott az új ismerősünk. – Nézzétek!
Azzal belecsípett Soroksári Béla segédmunkás seggébe és ráparancsolt:
„Énekelj!”
Béla pedig elkezdte a „Jajj Cica” c. közismert operettslágert énekelni a Csárdáskirálynőből, mi pedig fejvesztve menekültünk a kísértet hangos kacagása kíséretében.
– Ennek a fele sem tréfa! – mondtam Gézának.
– Nem bizony!
Visszamenekültünk Egonék asztalához, így már biztonságos távolból figyeltük, amint Béla befejezi a nótát, majd egy Auerbach szaltóval kiugrik a mennyországból egyenest a szomszédos asztalra, ami felborult és a rajta lévő pohárból kifolyt a vörösbor egyenest Harcsa Emerenciának, a Magyar Gördülőcsapágy Művek titkárnőjének hófehér nadrágjára, aki erre velőtrázó sikoltásban tört ki.
„Nesze neked asztaltáncoltatás, itt az új mester! Egy igazi őstehetség!” – nevetett Gerzson, aki igen jól szórakozott a szituáción.
– Béééélaaaa! – üvöltötte Emerencia.
– Ha gondolja, Emerenciácska, a maga kedvéért is kiugrom a mennyországból! – ajánlkozott Béla.
– Menjen inkább a pokolba, Béla! A szép új nadrágom! Most hol találok olyan mosóport, ami ezt a hatalmas vörösborfoltot kiszedi? Most dobhatom ki a szemétbe maga miatt!
– Meghívom egy pohár borra! Rögtön hozom!
– A bulinak vége, Béla! Légy szíves menj haza! – felelte a kocsmáros.
– Micsoda? Már záróra van?
– Neked igen!
Béla ránézett Emerenciára, de a haragos tekintetéből látta, hogy tőle sem várhat támogatást. A kör bezárult. Így aztán fejébe húzta a svájci sapkáját, fölvette a kabátját és kitámolygott a kocsmából.
