113800 óra V. rész
Már éjfél felé járt az idő, amikor megszólalt Géza:
– Ideje megleckéztetnünk a kis köcsögöt, amiért leprimitívezett engem a kubikosnál!
– Mit akarsz csinálni?
– Hallottál már a lidércnyomásról? Most megnézheted, hogyan működik a gyakorlatban!
Ekkor odamentünk Egon ágyához, aki mélyen aludt. Géza ráült a mellkasára, miközben mereven nézte. Egonon látszott, hogy egyre nyugtalanabb az álma és szaporábban veszi a levegőt. Végül rémületében kinyitotta a szemét, ezzel egy időben pedig úgy tűnt, mintha lebénult volna, képtelen volt megmozdulni. Ekkor megszólalt Géza:
– Engem merészeltél primitív, buta embernek nevezni? Hát a jó édesanyádat sértegesd! Most kiszívom az életenergiádat az utolsó cseppig! Eljött az ideje, hogy megtanuld a leckét!
Ebben a pillanatban hosszú, artikulátlan üvöltés hagyta el Egon torkát, mire Géza leszállt róla:
– Hé, mi van? – riadt föl Gerzson, aki rögtön át is jött a másik szobából. – Úgy üvöltesz, mint akit elevenen nyúznak! És még te parázol a szomszédok miatt, mert hangosan hallgattuk a Jethro Tull-t?
– Itt van a koponya szelleme!
– Mit zagyválsz itt össze?
– Jól hallottad. Mélyen aludtam, amikor egyszerre csak azt álmodtam, hogy az ágyam süllyed lefelé. Mikor kinyitottam a szememet, egy sírgödör mélyén feküdtem, a sírásó meg ott ült a mellkasomon és olyan iszonyú nyomást éreztem, hogy mozdulni sem tudtam. Aztán a sírásó rám szegezte borzalmas tekintetét és nehezményezte, hogy primitív, buta embernek tituláltam őt a kubikos lakásán! Meg akart ölni! Közben meg áradt a szájából az émelyítő hullaszag!
– OK – sóhajtott fel Gerzson. – Kapsz egy féldecit abból a gönci barackból, amit a nehéz időkre tettem félre.
– Nem érted, Gerzson? A koponya szelleme meg akart ölni! Ráadásul ketten voltak! A vénember, aki a mellkasomon ült, meg egy középkorú fickó, aki távolabbról nézte az eseményeket.
– Elég ebből a zagyvaságból! Egy koponyában két szellem is van? Osztódással szaporodnak, mint a papucsállatkák?
– Ne gúnyolódj, légy szíves, ez komoly dolog!
– Érdekes, az én koponyámban egy szellem sincs, pedig már két hónapja vettem. Csak neked vannak ilyen hagymázas álmaid!
– Nem álom volt, teljesen ébren voltam, közben mozdulni sem tudtam, teljesen lebénított a szellem ereje! Erre is van magyarázatod?
– Persze! Közönséges alvásparalízis. Lidérces álom esetén elég gyakori jelenség. Itt van a pálinkád, idd meg, attól majd lenyugszol!
Amíg a pálinkát felhajtotta, Géza gyorsan visszaugrott Egon aurájába, hogy letesztelje az ízét. Szemmel láthatóan tetszett neki az eredmény. Gerzson visszament a szobájába aludni, Egon pedig újra lefeküdt az ágyába. Most nehezebben aludt vissza és az olvasólámpáját is égve hagyta az éjjeliszekrényén. Géza elégedetten vigyorgott.
– Debrecen városképe sokat romlott, de Göncön még mindig tudnak barackpálinkát csinálni!
Másnap reggel Gerzson és Egon elment az egyetemre, így ismét kettesben maradtunk Gézával.
– Mondd, Géza! – kérdeztem. – Már tegnap este meg akartam kérdezni, hogy hogy tudtál kopogni a kubikos szekrényén a koponyád eladásakor? Én mióta halott vagyok, lószart sem tudok hatni a fizikai világra.
– Ez is olyan dolog, amit meg kell tanulnod. Kezdetben friss halottként nekem se ment. Idősebb, rutinosabb szellemektől kellett elsajátítanom. Az a lényege, hogy meg kell tanulnod koncentrálni az energiádat arra a pontra, amire hatni kívánsz. Kitartóan kell gyakorolni, akkor előbb-utóbb sikerülni fog a dolog. Most nincsenek itthon a srácok, ha gondolod, most zavartalanul tudunk gyakorolni a lakberendezési tárgyakon.
És így is tettünk. Így a napunk azzal telt, hogy szorgalmasan gyakoroltam a kopogást Géza instrukciói mellett. Délután 4 körül így szólt Géza:
– Kezdetnek nem rossz! Mára elég lesz ennyi, pihenjünk egyet!
Körülbelül félóra múlva hazajött Gerzson, majd egy órával később Egon is befutott.
– Jó sokáig odavoltál – mondta Gerzson. – Mi tartott ennyi ideig?
– Még Emesével megittam egy kávét a büfében.
– Na, melyik Emese?
– Tudod, az a végzős csaj az aneszteziológus szakon.
– Na, és sikerült elaltatnia? – nevetett Gerzson.
– Dehogyis! Csak látta rajtam, hogy mennyire kimerült vagyok, én meg elmeséltem neki, hogy hogy jártam a koponya szellemével.
– Öhm… és mit mondott?
– Megadta nekem egy médium ismerősének a telefonszámát, aki asztaltáncoltató szeánszokat szokott tartani. Időnként Emese is eljár az ilyen gyűlésekre.
– Na hiszen! Nem hiányzik annak a lánynak egy kereke?
– Miért mondod ezt?
– Hogy miért? Hát mi mást lehet mondani arra, aki egy múlt századi marhaságra pazarolja a drága idejét, ami kb. öt percig volt divatos bizonyos sznob körökben? És ez a csaj jövőre már rezidens lesz. Édes jó Istenem!
– Honnan veszed, hogy marhaság az asztaltáncoltatás?
– Faraday már megvizsgálta ezt az egész szélhámosságot, és megállapította, hogy az összes észlelt jelenség csalás, vagy akaratlan izommozgások eredménye. Részemről a téma lezárva. Te is jobban teszed, ha azt a telefonszámot a szemétbe dobod. Egyébként ez a futóbolond mágus tényleg annyira fontos ember, hogy már bekötötték hozzá a telefont? Megáll az eszem!
– Civilben állítólag építészmérnök. Három éve végzett itt az Ybl-ön.
– Na, ha házat fogok építeni, nem vele fogom megterveztetni, az tuti! A budim kivakolását nem bíznám rá.
Ebben a pillanatban csöngettek. Mikor kinyitották az ajtót, Ervin bácsi állt ott, az öreg szomszédjuk.
– Elnézést, hogy megzavarom a fiatalurakat, de szeretném megkérni önöket, hogy a lakásfelújításukat legyenek szívesek egy kicsit halkabban kivitelezni. Szétmegy az ember feje attól a fülsiketítő kopácsolástól, amit maguk napközben rendeztek!
– Mikor? – kérdezte Gerzson.
– Reggel 9 és délután 4 között. Én már öreg vagyok, szeretném békében eltölteni a nyugdíjas éveimet.
– De hát akkor itthon se voltunk!
– Bolondnak néz engem, fiatalember? Ha legközelebb hangos kopácsolást hallok, panaszt teszek magukra a házmesternél!
Ekkor Ervin bácsi sarkon fordult, és elviharzott a lakásába.
– Szar dolog a szenilitás – dünnyögte Gerzson az orra alatt. – Mit zagyvált ez itt össze?
– Jól hallottad! – felelte Egon. – Hangos kopácsolást hallott a lakásunkból, miközben egyikünk sem volt otthon! Na, én megyek!
– Most meg hová mégy?
– Csak ide a sarokra az utcai telefonfülkéhez. A végére akarok járni ennek az egész jelenségnek, beszélek ezzel a médiummal.
– Ha így látod jónak… – sóhajtott Gerzson. – Hát csak menj!
Azzal Egon fölvette a kabátját és lement az utcára telefonálni.
Mikor ránéztem Gézára, módfelett elégedettnek tűnt.
– Most meg mit vigyorogsz? – kérdeztem
– Megyünk asztalt táncoltatni, öregem! Hogy az milyen jó móka! Meglásd, imádni fogod!
Kb. félóra múlva visszajött Egon, és közölte, hogy holnap este 8-kor találkozik a Lilla bárban a médiummal. Gerzson is úgy döntött, vele tart, ha esetleg nem lesz eredményes a találkozó, legfeljebb röhög egy jót.
Ekkor odafordultam Gézához:
– Úgy látszik, egyelőre be kell érnünk a kocsmázással!
