Linktár

Alig vártam

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/5 számában.

Az nap reggel, amikor felébredtem, kinéztem az ablakon, és napsütéses idő látképe tárult a szemem elé. A fák fürdették törzsüket és leveleiket egyaránt a nap sugaraiban, amiktől boldognak látszottak, mert fényfürdőt vettek egy olyan napon, amikor minden tökéletesnek látszott, és csak az öröm volt az élet színterén, mint halhatatlan boldogság.

Lekászálódtam az ágyról, álmos lépteimet hallottam a régi padlón és felöltöztem. Lementem a konyhába, és akkor ő már ott volt széles mosollyal az arcán, amikor meglátott. Az asztalon egy csokor vörös rózsa volt egy gyönyörű, antik darabban és mellette, vagyis inkább elé támasztva egy kis boríték, mögéje gondosan elrejtve meg egy kis doboz.

Odalépett hozzám, és gyengéden odavezetett az asztalhoz. Ahogy megfogtam a borítékot, hevesen kezdett verni a szívem, mert elképzelésem sem volt, mi lapulhatott benne. Az izgalomtól már lassan kezdtek potyogni a könnyeim is, amikor végre kinyitottam és ez állt benne. Az élet egy szempillantás alatt tovaszáll, mint madarak az égen, és szeretném, hogy ha ezt az életed velem osztanád meg, amíg kérem. Hogy meddig? Azt hiszem, míg világ a világ, mert nekem te vagy a mindenem egy életen át. Boldog születésnapot, Szerelmem!

Elolvastam, és azt éreztem, hogyha megszólalnék, elcsuklana a hangom, mert a torkomban egy nagy gombóc keletkezett, és a szemeim vízeséssé váltak a könnyzuhatagtól. Odafordultam hozzá, ahhoz az emberhez, aki mellett megtaláltam önmagam, aki mellett boldog vagyok, és akire mindig számíthatok. Az életben, tudtam, nem kellenek nagy dolgok, hogy az ember boldog legyen, elég ahhoz az is, hogy másoknak örömet szerezzen valaki vagy valami. Nekem épp ő volt az, aki örömet szerzett azzal, hogy az életem része lett, és azt hiszem, addig, amíg el nem távozok.

Ennek már jó pár éve, hogy megláttam őt, és elkezdtünk beszélgetni az egyetem udvarán, miközben, mint mindig, ő akkor is a könyveit szorongatta egyfolytában. Nem tudom miért, de már akkor azt éreztem, hogy sokkal jobban örülnék annak, hogy ha a könyvek helyében lennék, és engem ölelne, szorítana úgy magához, mint azokkal teszi. Nem igazán nevezném ezt női megérzésnek, csak egyszerűen vágytam arra, hogy a karjaival körülfonjon, és csak öleljen szótlan.

Egy napon aztán elhívott az egyetem mellett lévő kávézóba, és eltöltöttünk egy kellemes délután egymás társaságában. Sokat nevettünk, és legfőképpen azon, ami a kávézó ajtajában várta az egyetemi hallgatókat, így minket is. „Ha az egyetemből eleged van, gyere és töltsd el nálunk az idődet!" Belegondoltunk, hogy a tanároknak, akik arra jártak, milyen polgárpukkasztó is lehetett olvasni ezt a kis invitáló szöveget a táblájukon.

Aztán a kávézásokból még sok követte egymást, és már csak azt vettük észre, nem tudunk egymás nélkül sem létezni, sem élni. Amikor megláttuk egymást, öröm és hirtelen heves szívverés érzése támadt bennünk, és egyszer egy ilyen érzés közepette, ahogy üdvözölt, magához húzott és megcsókolt. Én a meglepettségtől nem tudtam szólni, de legfőképpen azért, mert a szám a szájához tapadt, mint ha mézes csupor lenne, olyan édes volt a csókja. Nem akartam, hogy véget érjen, örökké akartam érezni a közelségét és az illatát, ami azóta is beleivódott az orromba. Érintésén lehetett érezni, hogy fontos vagyok számára, mert, ahogy magához húzott, szabályosan szikrázott körülöttünk a levegő. Remélem, nem vette észre rajtam, hogy mennyire izgultam. De most már így visszagondolva nem is nagyon érdekel, mert tudom, hogy ő volt életem legjobb döntése, és azóta is itt van velem minden nap, és tudom, hogy neki én vagyok a legfontosabb.

A válaszom a szülinapi köszöntőre a borítékban, igen, megosztom vele az életemet, amíg kéri, mert ez volt az, amit egész eddigi életemben alig vártam. A továbbiakban is, miután elvégeztük az egyetemet, be-betértünk a kávézóba a kellemes emlékek nosztalgikus hangulata miatt és ugyanúgy, mint akkor, a kávé mellett hangos nevetéssel töltöttük az időt, miközben beszélgettünk.

Azóta eltelt jó pár év, és végre beteljesedett a kapcsolatunk egy szépséges baba képében, amit mind a ketten annyira vártunk. Öröm volt minden pillanata annak a kilenc hónapnak, és egyáltalán nem féltem a szüléstől, mint azt nagyon sok nő teszi. Én nem, mert tudtam, hogy ő ott lesz velem és fogja a kezem. Láttam az arcán az izgatottságot és az aggodalmat a szülés alatt, de a legszebb ezután következet, amikor meghallotta a pici sírását, örömkönnyek szöktek a szemébe a boldogságtól. Amikor először foghatta meg a kislányát, láttam rajta, hogy fél, de egyben várja is már a nagy pillanatot.

Azóta a kislány már csicsergő hercegnővé változott, ahogy ő szokta nevezni, és édes hangjával még több boldogságot hozott a házba betöltve azt. Ez életem legszebb ajándéka ő mellette a hang, amit alig vártam.

Sümeg, 2021. december 17-20.