Szerintem

Neoprimitív / Írások (584 katt) Mortelhun
  2021.12.20.

Ma ahogy a metró felé tartottam, nem messze a lejárattól, egy furcsa, bizarr törpét láttam kéregetni. Bár lehet, csak ült ott, és bambult, nehéz volt eldöntenem. Néha csak némán kéregetnek. Olyan 55 és 70 között bárhol lehetett az életkora. Hófehér szakálla lehetett volna, ha nem koszolja be a rengeteg nikotin, ettől olyan gennysárga volt itt-ott. A felsőteste méretre egy egészséges felnőtt férfi teste volt, ám a lábai egy törpe lábait idézték. A karjai valahol a kettő között voltak méretben. Bizarr összehatást keltett, és ahogy rám emelte a tekintetét, a pillantása is bizarr volt. Intett nekem a nem éppen tiszta kezeivel, és ahogy közelebb léptem, önkéntelenül is a zsebemben lapuló apró felé nyúltam. Ám ő kéregetés helyett énekelni kezdett egy fiúról, aki valójában lány volt, és kutyafeje volt, és hüllő teste, és egy disznóólban lakott valahol Budapest és Párizs között. A kezeivel valamilyen ritmust is ütött a dalhoz, de nagyon nem egyezett a kettő, ám az emberek megálltak, és a dal hatására rángatózni kezdtek, mindezt ők is ütemtelenül.

A féltörpe fejhangon énekelt, mint egy operaénekes, közben félmeztelenre vetkőzött, és kiderült, hogy a teste átlátszó. Láttam a szerveit, hiszen a húsa és a bőre úgy nézett ki, mint a rezgő kocsonya, és ebben foglaltak helyet a csontja és a zsigerei. A szeme lassan kifordult, és apró, furcsa, tündérszerű lények integettek ki a szemüregéből, miközben elvágták a saját torkukat.

Én meg csak álltam, és bambán visszaintegettem a haldokló tündéreknek. Tudtam, sikítva kéne menekülnöm, ám ehelyett az aprót beleszórtam a féltörpe immáron üres szemgödreibe, majd, hogy ne legyen világtalan, kivettem az egyik szememet, hogy az ő szemgödrébe tömjem. A térlátásom megszűnt, ettől még bizarrabb volt ez az egész. És ahogy a tömeg sírva éljenezte önzetlenségemet, én velük sírva, de egyben kacagva is, benzinnel öntöztem őket és magamat, hogy aztán élő és vonagló máglyaként közösen imádjuk a bizarr féltörpe, bizarr jelenlétét itt a földön.

S miközben ott sikongattam egy szál gyufával a kezemben a metsző jeges szélben valahol a Dráva utcai metrólejáró környékén, szemben egy szemeteskukával, kiértek végre a mentők és a rémült tömeg helyeslő morajlása közepette betettek az esetkocsiba, hogy egy szép kórházi szobában kipihenhessem magamat.

Szerintem a kilencedik Absinth-nál meg kellett volna állnom.

Szerintem.

Előző oldal Mortelhun