Amikor éjjel kettőt mutat az óra
Elnémulnak a csillagok.
A Hold sápadtsága bíborszínt ölt.
Lélegzet-visszafojtva néznek, s várnak.
A levegő rezzenéstelen csillog.
Apró, fehér bogár mászik a falon.
A halottak ki-be járkálnak a szobában.
Az átjáró nyitva, a szellemvilág lényei
áttörtek a való-világba.
Bágyadtság lepi el a szobát.
Düh, keserűség és harag. Semmi sem változik,
minden olyan, mint a va-ló-ság-ban.
Varázs-ló által teremtett káprázat világban.
A csend súlyosan szuszog:
lélegzete nehéz, akadozó.
A léptek kongnak az üres térben,
a harangok tágra nyílt szájjal, néma sikollyal
zúgnak.
Zavarodottan nézek körbe: mit tehetek?
Jobb híján megnézem a telefonon kijelzőjét:
fénye bántja a szememet.
Éjjel kettőt mutat az óra.
A verset Murakami Haruki: A kormányzó halála c. regénye ihlette.
