Életvándor vagyok…
Versben, európai stílusú tankában és apevában…
Hajnali fényben úgy látom, még sötét árnyék úszik,
És e szerint akkor a sötétségem el nem múlik?
Gubbasszak én csak tovább, amíg a Nap fel nem kúszik?
A csend - hallom még - hörgőn -sóhajtva távozik,
Felkelő nappal ő így már nem találkozik.
Estig valahol egy árnyékban várakozik.
*
Éjszaka nyugszik
A világ, csend lesz az úr!
Hallható sötét.
A sötétség szárnyat bont,
Hál minden, csend álmot font.
*
Napfény generál
Hangoskodást, zajokat.
Csendben aludni.
Süt a Nap, ébredj, kelj fel!
Halld a zsongást, ez jó jel.
*
Hatvan voltam... öregszem, már majdnem hetven vagyok,
Vándorút végét nem látom, de arra haladok.
Fáradó kezemmel én már nagyon nem markolok.
*
Előre menni,
Életút leküzdése.
Vége mit hozhat?
Lépni alig van erő,
De légy még elég merő.
*
Öregség rágja a testem,
Próbálja nyűni a lelkem…
Én ezt nem várom… ellenzem!
Az
Idő
Múlása
Marja énem.
Fékezni?! Nem megy...
*
Az éjszakai bársonyos és csendes sötétség napfénybe fúl,
Ilyen öregen ember csak vár, de nem tudhatja, hogy alakul…
Idő az utat majd mutatja kendőzetlenül, táblátlanul...
Persze életedben a sorsod, a nyűgöd, a bajod, mint ellened vétett!
De persze életből egy van, így élvezd, mert halálig gyönyörű az élet.
Vecsés, 2016. május 21. – Szabadka, 2017. október 24. – Kustra Ferenc József – a verset és a haikukat én írtam, alájuk a verset és az apevát, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit.
A vegyes címe: „Légy még elég merő”
