BorzalMacska
Az égzengés visszhangzott a ház minden zugában. Andrej magához szorította Igort, és beljebb húzódott a kiszögellés mögé. A macska bűze facsarta orrát, csaknem kicsikarta könnyét.
Apja elhagyta a folyosó végi labort, mire Andrej izgatottan rohant a behajló ajtóhoz, és még időben megállította azt. Körbetekintett lopni készülő tolvaj módjára, majd mély levegőt vett, és besurrant apja tiltása ellenére. Becsukta az ajtót, és a villogó lámpák, kapcsolók sokaságára szegezte tekintetét. A gépek búgtak, zümmögtek dolguk közben. Tudta, ami neki kell, letakarva várja, mert apja csak egyszer használta.
Odasietett a géphez, majd lerántotta a ponyvát libabőrös karral. Végigsimított a vezérlőn, mire a gép megérezte Andrejt, és bekapcsolt. A fiú hátrébb ugrott, és jobban magához ölelte Igort. Gerincén hidegség futott végig, mialatt ő közelebb lépett, és a fém asztalra fektette kedvencét. Megsimította a hullamerevségbe dermedt állatot, majd elindította a feltámasztási folyamatot.
Búgás, csattogás hallatszott, a kijelző narancssárgára színeződött, és utasításokat írt ki. Piros lámpák izzottak fel a gép tetején, akárha megállásra szólítanák fel Andrejt, de ő csak nyomogatta a billenő kapcsolókat a kiírások szerint, mialatt az ablakon túl cikázó villámok a falra festették kapkodó árnyékát.
Piros fény ölelte körül Igor testét, majd mire a gép elcsendesült, a macska felült, és mancsát nyalogatta. Andrej csaknem kiugrott bőréből, azonnal magához ölelte kedvencét.
– Mit csinálsz itt?! – dörrent rá apja. – Mit műveltél?!
Pontosan tudta a választ, és hányinger fogta el. Egyszer használta az átkozott gépet, és élete végéig bánni fogja!
– Én csak… csak… Baleset érte Igort, és én… Vissza akartam kapni!
Apja szigorúan nézett, és megfeszítette arcizmát a felismeréstől: Andrej ölte meg a macskát. Remélte, sosem jön el ez a pillanat, de mindig számított fia sötét énjének felbukkanására. Keze villámsebességgel csapott le, és a falnak lendítette Andrejt. Igor talpra esett, és elszaladt.
– Ez már nem a te macskád, csak valami förmedvény! – rivallt fiára Eldar, majd felkapta a közeli tűzoltó készüléket, és a gépre sújtott. Egyetlen csapással zúzta darabokra a billentyűzetet, ekkor a masina hangosan felsercegett, és égett szagot árasztott magából.
Igor előrontott valahonnan, és a férfi arcába ugrott. Karmolni, harapni kezdte, tűhegyes fogait belevájta Eldar nyakába. A férfi letépte magáról, ezzel felsértette saját nyaki ütőerét. Odakapott, és próbálta elállítani vérzését, miközben az állatra meredt. Igor kísérteties tekintettel bámult vissza rá, és vadul fújtatott vértől iszamós szájjal.
Eldar nekiesett a mögötte álló gépnek, majd a tövébe csúszott. Gyűlölte a napot, amikor hatalmat akart gyakorolni a halál fölött, mert nem bírta elfogadni fia elvesztését. Egyesítenie kellett a tündék sötét mágiáját saját tudományával, és most keserűen megfizet arroganciájáért.
– Apa! – térdelt mellé fia, és próbált erőt venni magán a seb leszorításához, de rosszullét fogta el, ha a kezét melegítő vérre gondolt.
– Menj a közeléből, Andrej! – hallatszott hátulról a lágy alt.
A fiú kétségbeesetten pillantott anyjára, majd apjára. Nem tudta, mit tegyen, anyja pedig nem hagyott időt neki a választásra, csak félresöpörte karjával. Letérdelt Eldar mellé, és lefeszítette kezét a sebről. Kifejezéstelen arccal meredt a lyukakból szivárgó folyadékra, és figyelmen kívül hagyta férje könyörgő tekintetét.
– Anya, kérlek… – lehelte halkan Andrej.
– Hallgass, fiam! – csitította Dasha babusgató hangon.
Belemártotta mutatóujját férje sebébe, leszopogatta róla a vért, majd előrebukott mámoros arccal. Eldar átkozta a napot utolsó gondolatával, amikor feltámasztotta várandós kedvesét, az ő kiscicáját.
Andrej üveges tekintettel bámulta apja eddig vonagló lábát, majd a felegyenesedő anyjára nézett. Dasha kedvesen mosolygott rá, mint amikor összezúzta Igor gerincét egy kővel.
