A Mesélő

Fantasy / Novellák (620 katt) IDKnow
  2021.10.08.

Tamás idegesen nézett az órájára a hófehér falú váróteremben.

– Még csak 11:28 van – mérgelődött magában.

Rajta kívül egy nő tartózkodott a helyiségben. Egy magas, szintén fehér pult mögött bámulta a monitort és láthatóan jól szórakozott. Tamás nem tudta, mit nézhet a hölgyemény, hiszen a megérkezése pillanatában csak annyit beszéltek, hogy foglaljon helyet valamelyik széken.

– Még pár másodperc és én jövök – kezdett izgalomba jönni Tamást. – 3...2...1...
– Koncz Tamás? – szólt ki a pult mögül a hölgy.
– I–Itt vagyok! – kelt fel a székből.
– A Mesélő már várja – válaszolt a nő.

Végre már! – gondolta magában izgatottan.

Tamás odalépett az ajtóhoz, közben egy félmosolyt elengedett a nő felé.

Hatalmas kétszárnyas, hófehér, fa ajtó tornyosult elé. A jobb oldali kilincsre helyezte a kezét, lenyomta és benyitott. Az ajtó játszi könnyedséggel mozdult ki a helyéről. A szoba, ami Tamás előtt feltárult, teljesen az ellentettje volt az előzőnek. A falakat gyönyörűen megmunkált, ében feketére pácolt lambéria takarta el a kíváncsi szemek elől. A bútorok kézzel készített darabok voltak. Könyvespolcok, kis dohányzó asztalok, pár szék, virágtartók Tamás számára ismeretlen növényekkel, mind, mind valószínűleg ugyanabból a feketére pácolt fából. A szoba végében egy hatalmas íróasztal és két különböző méretű bőrfotel. A nagyobbikban ülő férfi valamit irkált egy papírra.

– Kérem, lépjen be és csukja be maga mögött az ajtót – szólalt meg az idegen még mindig az írásba temetkezve.

Tamás engedelmesen behajtotta az ajtót és a zár nyelv halk kattanásával tudatosult benne, hogy végre elérkezett az idő. Lassú léptekkel elindult az asztal felé és a szabad fotelbe belehuppant.

A férfi tollát letéve felnézett a papírból és összekulcsolta az ujjait az asztalon.

– Koncz Tamás, ha nem tévedek – szólalt meg a férfi. – Üdvözlöm! Én volnék a Mesélő.

Tamást a hideg rázta a hangjától. Olyan volt, mintha egyszerre kellemes és félelmet keltő lett volna. Mint egy tökéletes pszichopata sorozatgyilkos, aki oly nyájasan beszél, hogy a legféltettebb titkaidat is elmondod neki, mert annyira elbűvöl, hogy eszedbe se jut, hogy meg fog ölni.

– Mondja, Tamás, mit akar látni? – kérdezte a Mesélő.
– H–hogy mit? – hebegett Tamás.
– Elolvasta a feltételeket, igaz? – vonta fel kérdően a szemöldökét a Mesélő. – Ha mégsem tette meg, akkor meg kell, hogy kérjem a távozásra, és nem szeretném Lorettát belevonni ebbe. Bár biztosra veszem, hogy segítő kezet nyújtana önnek. Vagy inkább lábat.
– D-de én a-azt hittem hogy... – nyögdécselt zavarodottan Tamás.
– Nézze, uram! – szakította félbe mondandóját a Mesélő. – Hinni, tudja, hol kell! Itt ez nem így működik. Maga idejön, elolvassa a feltételeket, befizet egy "jelképes" összeget, aláírja a beleegyező nyilatkozatot, és egy kész elképzeléssel jön hozzám, amit én a szeme elé tárok.
– Nem kevés pénzt fizettem azért, hogy ma itt legyek – ocsúdott fel Tamás kezdeti zavarodottságából. – Maga egy szolgáltatást árul, és én befizettem rá. Köteles ellátni a feladatát!


Nehéz lenne megállapítani, ki lepődött meg jobban az elhangzottak után. Tamás, aki nem hitte hogy ellen mer szegülni a vele szemben ülő férfinak, vagy a Mesélő, aki meglepetten mosolygott a székében, miközben az asztalon lévő vezetékes telefonért nyúlt.

– Loretta! – szólt bele a kagylóba. – Ha volna oly kedves, mondja le a többi időpontomat. És kérem, ne zavarjon meg! Köszönöm!

Elégedetten visszahelyezte a telefonkagylót és beletemetkezett a jegyzetelésbe. Percek teltek el csendben. Csak a golyóstoll sercegése hallatszott a papíron.

– Most akkor mi lesz? – kérdezte idegesen Tamás.
– Most? – kérdezett vissza a Mesélő még mindig a jegyzeteibe mélyülve. – Az ilyen problémás klienseknek kettő lehetőségük van.
– És mi az a kettő? – tette fel kérdését Tamás.
– Nos – kezdett bele a mesélő. – Az első, hogy behívom Lorettát, és "szép" szóval meggyőzi a klienst, hogy távozzon. A második pedig, hogy felkel a fotelből, és választ egy könyvet az egyik polcról, és azt elmesélem az illetőnek.
– A másodikat választanám – szólalt meg Tamás.
– Gondoltam – mosolygott a Mesélő. – Akkor, kérem, válasszon egy könyvet. Bármelyiket.

Tamás felkelt a fotelből, és odasétált az egyik polchoz. Percekig nézte a temérdek könyvet, míg nem megpillantott egy számára kedves kis gyerek mesét. Levette a könyvet a polcról, és az asztalhoz visszasétálva letette azt.

– Ezt szeretném – szólalt meg határozottan Tamás és visszaült a fotelba.
– Érdekes választás – mosolygott a Mesélő. – Helyezkedjen el kényelmesen, és bólintson, ha készen áll!

Tamás izgett-mozgott, amíg nem talált egy számára kényelmes pozíciót az ülőalkalmatosságban, majd bólintott.

– Engedelmével, pár dolgot megváltoztatok, hogy izgalmasabb legyen – mondta selymes hangon a Mesélő. – A történet lefolyása megmarad az eredetinek. De figyelmeztetem, mindent érezni fog, amit a szereplő, akinek a bőrébe bújtatom.

Tamás bólintott, majd érezte, ahogy a szemhéjai egyre nehezebbek lesznek, és mielőtt teljes transzba esett volna, még hallotta a Mesélő utolsó szavait.

– Akkor kezdjük a Kiskakas esetét azzal a bizonyos gyémánt félkrajcárral!



Folyt. köv...

Előző oldal IDKnow
Vélemények a műről (eddig 2 db)