Regina a bőregér
(Reginának)
Halál fáradt voltam.
Ezen töprengtem, miközben a sötét folyosó végén álló félig nyitott ajtó felé lépkedtem. Mit jelenthet, hogy halál fáradt? Fáradt, mint a halál? De mitől fárad el a halál? Vagy olyan fáradt vagyok, hogy mindjárt meghalok?...
Fontos kérdések.
Aztán elhessegettem hamar borús gondolataimat, elvégre komoly kihívás várt rám az ajtón túl. Az odabent élő lény uralkodott rajtam, teljesen a hatása alatt álltam. Bűbáj lehetett a dologban, amitől szabadulni nem lehetett semmilyen módon. Ő volt a királynőm, ujjának legkisebb rezdülésére ugranom illett – a kislányom. Egy pillanatra megálltam a sötétben, bal kezemben egy könyvet szorongatva, a jobb kezem a kilincsre téve. Varázsszavak, varázsszavak… - mormoltam magamban. Ja, megvan!
Lendületesen kinyitottam az ajtót, és vidám mosollyal léptem be.
- Hahóóó, na ki van iiiitt? – zengtem dallamosan.
A nyitány nem éppen az elvártakat hozta. Az apró leány a szoba közepén ült törökülésben, most szigorú tekintettel fordult felém:
- Pszt! Polly már alszik!
Behúztam a nyakam. A fene se tudta, ki az a Polly, de pont ezért jobbnak láttam nem ujjat húzni a gazdájával. Itt akármi megtörténhet.
A szobában olyan tömény eper illat volt, hogy ha nem tudom, hogy ez a kislányom szobája, simán azt hiszem, hogy egy zöldséges lerakat. Feltételeztem, hogy a Micimackós samponnal mosott hajat, úgy az egész flakonnal, biztos, ami biztos. Letérdeltem mellé, minden erőmmel próbálván magamra vonni figyelmét a TV készülék helyett, ahol épp valami borzalmasan bárgyú mese ment.
- Regina, nézd csak! Hoztam egy könyvet.
- Ja – volt a válasz, de még egy pillantást sem kaptam. No, jól van – gondoltam. Akkor jöjjön az elterelés.
- Hú, odanézz! Hiszen ebben mesék vannak!
Regina a könyvre nézett, szemei felcsillantak, oda se nézve kapcsolta ki a TV-t.
- Milyen mesék?
- Különleges mesék! – a válaszom talán nem mutatott túl sok kreativitást, de tudtam, mi az, ami még hátravan, úgyhogy nem pazaroltam fölöslegesen az energiám.
A leány felpattant, körbepördült, aztán a játék kupacra nézett.
- Barbie jöhet?
- Peeersze! – lelkendeztem.
- Tigris?
- Igen hogyne, ő is!
- Polly?
- Neeem, szerintem hagyjuk most aludni, oksa?
- Oksa. Hol mesélsz nekem mesét?
Az emeletes ágy felé intettem.
- Arra gondoltam, beülhetnénk oda a sarokba. Nem soká esni fog.
A lány mind a négy évének összes tapasztalatával nézett fel a plafonra, aztán le rám, majd a vállamra téve a kezét vigasztalóan mondta.
- Apu… ide nem tud beesni. A terasz megvéd, tudod.
Naná, hogy tudtam.
A hátam mögé tettem egy párnát, elhelyezkedtem, aztán vártam, hogy kezdődjön a szeánsz. Nem tudom, más kisgyereknek miért elég, ha egyszerűen betakargatják, és mellé ülve mesélnek neki. Regina perdült fordult, alig két perc alatt feldíszített teljesen. Plüsskígyó a nyakamban, Micimackó a jobb karomban, legalább öt Barbie baba, ahol még elfért, Boci a bal vállamon, a többi kevésbé ismert figura pedig a fennmaradó helyeken. Regina az ölembe pattant, kis fejét a mellkasomnak támasztva magára húzta a takarót, majd az ölébe vette a könyvet.
Esélyem nem volt menekülni.
- Készen állsz? – kérdeztem visszafojtott hangon, mire összehúzta magát kicsire, és halkan suttogta.
- Igen! Gyerünk!
- Rendben, de segítened kell.
- Jó, segítek.
Kezembe vettem a könyvet, aminek a borítóján a vérvörös naplementében egy romos ház sziluettje látszott, és elkezdtem.
- A címe: Regina hercegnő.
Baromira nem ez volt a címe, eredetileg Stephen King, a Ragyogás című könyvét tartottam a kezemben, de ilyen apróságokon nem akadtunk fenn soha.
- Regina? Mint én?
- Igen, pont így hívják. És tudod miért?
- Miért apu?
- Mert rólad szól.
- Rólam?
- Igen, pont rólad.
- De jó nekem! – kiáltott fel vidáman. – Kezdjük, kezdjük!
Lapoztam, és beléptünk abba a birodalomba, ahová csak kicsi lánykák léphetnek be, persze felnőtt kísérettel, miközben az eper illat mindent beborított.
- Egyszer volt, kétszer volt, na vajon még hányszor lesz, mire eljutunk a célig?! Hosszú, hideg őszi estéken, mint amilyen a mai is, a naaagy sötét erdő fölött kigyulladtak az első csillagok.
- Miért gyulladtak ki?
- Mert így szokták. Kigyulladnak, aztán égnek, ez van.
- Oksa.
- Szóval a csillagfényes erdő közepén állt egy házikó.
- Nagy házikó.
- Az ám. Nagy házikó.
Regina felnyúlt, és megsimogatta a nyakam.
- De apu, nagyon nagy házikó, ugye?
- Hatalmas. Mert itt élt sok-sok barátjával Regina hercegnő, a sok-sok barátnak pedig sok hely kellett, sok-sok szobában. A hercegnő szobája volt a legnagyobb, mindig eper illat lengte be, mivel a hercegnő ipari mennyiségben termelt epret a csillagfényes erdő közepén, hatalmas kertjében. A barátai pedig a többi szobában éltek, és úgy hívták őket, hooogy?...
A leány körülnézett, aztán a sarokba mutatott.
- Piros Gumi Póni!
- Bizony, ő volt a hercegnő kedvenc paripája… Őőő… nem Szilajnak hívják?
- Az most egy másik mese.
- Ja igaz. Na és még kik a barátai?
- Hááát… Boci?
- Igen, Boci is.
- Meg Malacka! És még Jenny, meg Fifi!
- Igen, mindannyian ott éltek a hercegnővel, mint leghűségesebb barátai. Szépen elvoltak, sokat játszottak, nevettek, epret termesztettek, fürödtek a közeli patakban…
- Most nem fürödnek, mert hideg van.
- De korcsolyáznak?
- Aha, azt igen. Mert hideg van, a patak meg befagyott. A hidegben!
Elvigyorodtam. Fog ez menni.
- Tehát sokat mókáztak együtt, boldogan éltek, ám egy nap a szomszédos sötét erdőben élő gonosz manó megelégelte a vidám nevetést, mert pont áthallatszott minden, ami zavarta őt a gonosz terveinek szövögetésében. Hogy is hívták?...
- Szúnyogpiszkáló Bargonya!
Nyeltem egyet, hogy ne nevessem el magam, elvégre drámai fordulóponthoz közeledtünk.
- Igen, pont így hívták. Neki is voltak ám barátai!
- Kik? – kérdezte Regina rémülten, mire jobb kezem ujjaiból pókot formáztam, és felfuttattam a karján.
- Itt a Furapók!
- Juj! – visított fel nevetve, mert nagyon csiklandós volt.
- Ettől most félünk hercegnő – mondtam blazírt pofával, mire elkomolyodott.
- Oksa, félünk. De Jenny nem fél tőle, úgyis rálép.
- Na jó, de a Bargonyának, tudod, mennyi Furapókja van?... Hú de rengeteg! Telisteli van velük a tanyája. Rozsdás vashordókban élnek egy pincében.
- Mit esznek?
- Epret! – vágtam rá meggondolatlanul.
- Nyamiii! Az eper az jó!
- De ezek rohadt epret esznek.
- Fuj… attól betegek lesznek nem?
- Most nem. Na és kik élnek a Bargonya padlásán?
- Nem tudom. Nem jártam még ott.
Most csipeszt formáltam ujjaimból, és megcsipkedtem a karját.
- Hát a Tápok! Táp-táp!
- Na jó, de mit csináltak ők?
- Haragudtak a hercegnőre és a barátaira, mert azok mindig vidámak voltak.
- De ők miért nem voltak vidámak?
- Elfogyott az eper – nyögtem.
- Húha! És nem adunk nekik?
- Dehogy adunk! Azt akarod, hogy a Furapókok meghízzanak?
- Nem!
- Na látod. Így tehát egy este fogták magukat…
- Apuuu!
- Mondjad, drágám.
A lány a lapra mutatott.
- Ennyi minden nem fér el itt. Lapoznod kell!
Az égre forgattam szemeimet. Ekkorát bakizni… Sürgősen lapoztam egyet, kisimítottam az oldalt, aztán folytattam.
- Tehát fogták magukat és az éj leple alatt megindultak a hercegnő nagy házához. A Szúnyogpiszkáló Bargonya nagy mágus volt, így fogta, és leoltogatta a csillagokat.
- Mindet?
- Bizony.
- De akkor nem láttak. Hogyan láttak?
- Hát… a sötétben világított a Furapókok szeme.
- Király!
Elmosolyodtam. Gondolkodtam, hogy beleszövöm a mesébe a Szúnyogpiszkáló Bargonya K-Mart féle, infrás éjjellátó készülékét is, de aztán meggondoltam magam. Fölösleges bonyodalmakat szülne.
- Ahogy így mentek mendegéltek, egyszer csak oda értek. Aznap a hercegnő, meg a barátai sokat játszottak, így nagyon elfáradtak. Korán ágyba bújtak mindannyian. A Furapókok pedig bemásztak az ajtó alatt, belülről kinyitották, hogy a Bargonya, meg a Tápok is be tudjanak menni. Csendben mentek szobáról szobára, közben mindenkire álomport szórtak.
- De hát már aludtak, nem?
- Dehogynem! Csak az álomportól még mélyebben aludtak. Nem ébredtek volna fel arra sem, ha tapsolsz nekik. Amikor már mindenki még mélyebben aludt, akkor a Bargonya belopózott a hercegnő szobájába. Azon gondolkodott, hogy ő rá is szór álomport, de aztán rájött, hogy előbb-utóbb kialussza magát, akkor pedig megint nagy vidáman fog játszani, meg nevetni. A Bargonya nem akarta, hogy a hercegnő nevessen, így fogta, és bőregérré változtatta.
- Ú…
- Bizony. Ezután szép csendben kiosontak a házból, hazafelé indulva a szomszédos sötét erdőbe. A csillagokat nem is gyújtották fel visszatérőben, úgyhogy sötét maradt mindenhol egészen reggelig.
- Juj jaj. Akkor most Bőregér vagyok?
Megpusziltam a nyakát.
- Az bizony! Igaz, hogy nagyon aranyos, helyes fehér bundás kis bőregér, na de így nem lehet hercegnősködni. Reggel, amint mind felébredtek a nagy házban, hogy menjenek epret szüretelni, észrevették, hogy hercegnőjük bőregérré változott. Jaj-jaj – sopánkodtak. - Mi lesz így a sok-sok eperrel?
- Tönkre fog menni! – mondta Regina ijedten.
- Bizony ám! Pont ez volt a Bargonya terve! Ha nem tudják leszedni az epret, akkor tönkremegy, és mehet a Furapókoknak. A Gumi Póni pattogni kezdett – ezt nem hagyhatjuk! A hercegnőnk bőregér, a Bargonya meg le akar csapni az összes eprünkre! Ki kell találnunk valamit!... Így a jó barátok feltúrták a nagy ház nagyon nagy könyvtárát, hátha találnak egy varázskönyvet.
- Találtak?
- Sajnos nem – feleltem szomorúan. – A hercegnő betört meseország piacára a kiváló minőségű eprével, de sohasem gondolta volna, hogy egy nap galád módon bőregérré változtatják, így nem tartott otthon varázskönyveket. Mi hát a megoldás?
- El kell menniük egy boszorkányhoz!
- Jó ötlet! Ismersz a közelben valami boszorkányt?
- Hát… Zsuzsa néni?
Megint majdnem felröhögtem, de aztán uralkodtam magamon.
- Ne már… Zsuzsa néni a jó szomszédunk, tőle kaptuk tavaly azt a finom kacsát karácsonyra. Azon kívül a Thaliát sem tudja beindítani, nemhogy egy seprűn lovagoljon az éjszakában.
- Hm hm. Akkor már csak egy megoldás marad! – emelte fel ujjacskáját. – Ott ül egy a legmagasabb polcomon. De az nagyon magasan van.
- Milyen igaz! Na de hát mire valók a jó barátok? A Gumi Póni nagyon magasra tud pattanni, nem igaz?
- De!
- Na akkor készítsünk tervet. Jenny felül a Gumi Póni hátára, így fel tudnak pattanni a legmagasabb polcra.
- Beszélnek a boszorkánnyal?
- Hááát… az attól függ. A boszorkány sem dolgozik ingyen. Kellene adni neki valamit. A jó boszorkány, még akkor is, ha rossz, olyan, mint az ügyvéd. Bekopogsz, már ötezer forint. Ha köszönsz is, az már tízezer, és így tovább.
Regina eltöprengett, aztán rám nézett.
- Fagyink van?
- Persze. Eper fagyiból rengeteg van. Mindig van Jennynél is legalább egy liter. Adjuk a boszorkánynak?
- Igen, adjuk.
- Hm! Ez nagyon finom volt – mondta a boszorkány. Na, mi járatban jártok itt, ahol a madár se jár…
Az utóbbi mondat elég hamisan csengett vissza fülemben, de úgy gondoltam, ez már igazán belefér. Lapoztam, Regina lesimította az oldalt, aztán azt mondta.
- Képzeld, boszorkány, azért jöttünk, mert engem valaki bőregérré változtatott! És az nem jó!
- Nyilván most azt szeretnéd, ha visszaváltoztatnálak?
- Na, most mit szólsz hozzá? Szerinted miért jöttünk fel a legmagasabb polcra? Mi is szeretjük ám az eperfagyit!
Látszólag teljesen beleélte magát a leány, még csapkodott is a karjaival, mintha szárnyai lennének.
- Na, jól van, idefigyelj! Azt találtam ki, hogy mivel nagyon szeretem a pókokat, hozhatnátok nekem párat. Adtok pár pókot, akkor segítek rajtad.
- Szereted? Miért szereted?
- Főzeléknek kiváló! Nagyon szerrrretem a pókfőzeléket!
- Fuj… na jó, hozunk neked. De hogyan?
- Nem tudom. Micimackó tud pókot fogni?
- Nem ő nem. Jenny tud.
Felsóhajtottam.
- Így hát felkerekedtek, hogy átmenjenek a szomszédos sötét erdőbe a Bargonya birodalmába. De hogyan jussanak be a pincéjébe a Furapókokhoz?
- Van kulcsunk?
- Az nincs. Ki a fene akarna a Bargonyához bemenni? Főleg, hogy a Tápok ott tápognak a padláson?
- Fifi nem fél tőlük. Ha nem altatták volna el, egyesével lecsapkodta volna őket!
- Tehát Fifi beosont a Bargonya rozsdás, szakadozott kerítésén… Te Regina, Fifi most kutya?
- Dehooogy! Fifi a virág! A másik meséből!
- Ja, oké. Gondoltam, fontos, hogy tisztázzuk. Mint már mondtam, Fifi beosont a kerítésen, átment a rozsdás kis hídon, ami a kiszáradt patak fölött ívelt át, aztán a rozsdás kapuhoz lépve gondolkodott, hogyan is jusson be. Én kicsi vagyok – morfondírozott – ez a kapu meg nagy. Hatalmas! Hogyan fogok én így bejutni?... Aztán észrevette, hogy a kapun van egy kutyaajtó, persze az is rozsdás volt. Fifi megörült. Ez az! – ujjongott – Én kicsi vagyok, pont beférek ezen a rusnya kis ajtón. Azzal beugrott. Az öreg deszkák nyikorogtak a talpa alatt, ezért lassan lépkedett, nem akarta felébreszteni a Bargonyát. Arra gondolt, valahogy megszerzi az álomport, hogy beszórja vele a Tápokat, meg mindenkit a házban. Szerencséje volt. Az álomporos üveg ott állt az ebédlő asztalon, ahová este a Bargonya letette. Megkaparintotta, halkan lecsavarta a tetejét, aztán belopózott a Bargonyához, hogy beszórja álomporral. Amikor végzett, beengedte a többieket is, akik felmentek a padlásra, elaltatták az összes Tápot.
Gondolkodtam, vigyek-e még egy csavart így is agyament történetünkbe, aztán úgy gondoltam, jó ez így.
- Most már csak pár pókot kell szerezni. Lementek hát a pincébe, teliszórták álomporral, majd felkaptak pár Furapókot, és iszkiri! Megléptek angolosan.
- Hogyan lehet angolosan meglépni? – kérdezte kislányom álmos hangon.
- Hát úgy, hogy azt mondják: Good bye! – és már ott sincsenek.
- Oksa. Most mennek a boszorkányhoz?
- Igen. Szegény Regina hercegnő ott várt rájuk a boszorkánynál azóta is. A jó barátok oda adták a pókokat az öreglánynak, az meg bedobálta őket a fazékba. Utána előkotort egy varázsgömböt, meggyújtott egy fekete macskát…
Regina nem vette észre az elszólást, én pedig próbáltam koncentrálni, hogy ne beszéljek nagyobb marhaságokat, mint egyébként. Egy meggyújtott fekete macskát azért elég macerás lenne most kimagyarázni. Dallamos hangon folytattam:
- …És a meggyújtott fekete gyertya fényénél olvasgatni kezdte a varázskönyvét, egyik kezét a gömb fölé téve. Abban köd kezdett kavarogni, a boszorkány pedig így kiáltott: krómozott bukófrekvenciás homálytizedelővel felszerelt visszacsapó szelepbe integrált chip tuningolt indexfény visszahúzó rugó! – mire a hercegnő egy nagy füstfelhőbe burkolózott, és láss csodát! Újra gyönyörű kislánnyá változott! A jó barátok ujjongtak. Jaj de jó, jaj de jó! Visszakaptuk Reginát! Lesz eper szüret! Megköszönték a boszorkánynak a segítséget, felpattantak a Piros Gumi Póni hátára, aztán lepattantak a polcról. Te pedig, ha el nem aludtál volna közben, akkor tudnád, hogy a Bargonya szégyenében elköltözött a fővárosba, mert jó üzleti érzékkel rájött, hogy a hercegnő epréből nem fog megélni. Itt a vége, fuss el véle.
Regina halkan szuszogott a karjaimban, óvatosan becsuktam a könyvet, majd leépítettem magunkról meseországot, hogy egyszerűsítsem a dolgomat. Ha már aludt, akkor akár ágyastól teherautóra rakva el lehetett volna költöztetni, így már gyerekjáték volt kibújni mellőle. Betakargattam, homlokon csókoltam, és megsimogattam a haját.
- Aludj jól, kincsem!
Lekapcsoltam a lámpát, aztán csendben behúztam magam mögött a gyerekszoba ajtaját. Párommal a konyhában futottunk össze. Rám mosolygott.
- Meséltél neki, Riel?
- Igen.
A kezemben tartott könyvre nézett kicsit félrebillentett fejjel, aztán felvonta szemöldökét.
- Stephen King?
- Igen. A ragyogás.
- Amelyikben a kissrácot meg akarja enni a sövényoroszlán, amit megszállt a szállodában lakó démon?
- Egen – bólintottam. – De ne félj! Meg se kottyant. Holnap este majd A bolygó neve halálból olvasok fel neki.
Éreztem hátamon a tekintetét, amint megfordulva a saját szobánk felé indultam. A bejáratban megszokott mozdulattal simogattam meg az ott strázsáló kőoroszlán fejét, és elvigyorodtam.
Minden jó, ha a vége jó!
