Sétáltam az erdőben

Szépirodalom / Versek (56 katt) jocker
  2021.10.22.

Ahogy sétálva lassan beértem erdőbe, a szépség szinte megdermesztett!
Ahogy körülnéztem, ugyanazt láttam, mint tavaly. Meglepetés lebegtetett!
Ahogy fölnéztem, a tavaszi lombkoronát erdő hordta! Gyönyörködtetett!

A nap is sütött már tavasziasan, erősen, kezdett jól melegíteni,
De az erdő lombjaik között csapdába esett… nem lehetett segíteni!
Itt buzgón dúlt kora-nappali estve, mit nem lehetett kivilágítani.

Hogy a szépség eme mesés csendjét kiélvezzem,
Egy picike, füves dombra ültem, majd eldőltem.
Ezt felemésztő buzgalommal szundikálássá fejlesztettem.
Jólesett, tán' még horkantottam is, így semmire nem figyeltem!

(3 soros-zárttükrös csokor)
Bizony, egy kicsit pihenésként a fűbe dőltem,
Aztán már csak azt éreztem, hogy lélekben éltem…
Bizony, egy kicsit pihenésként a fűbe dőltem.
*
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól,
De rosszul esett, nagyon is féltem a sok villámlástól…
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól.
*
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
Nem voltam messze, a fa kigyulladt, gyorsan lángra kapott…
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott.
*

Nyakam közé kaptam a lábam, hogy futásnak induljak,
De azonnal fának mentem, jaj, miként, hogy szabaduljak?
Kábán néztem, megjött több villám, közöttük a testvére is,
Ugyanoda csapott le, közelembe… Szabadulnék, hogy is?

A tűz átterjed a szomszédos fákra gyorsan, nagyon égtek,
De eső nem jött… elmosta volna tüzet! Ez kéne néktek!
A veszetten viharos szél letört egy nagy ágat,
A kegyetlen vihar fejemre sodorta ágat...
Mikor leütött az ág, megjött egy villám a másik irányból,
Lecsapott, fa már égett is, én meg hogy jutok ki válságból?

Rettenetes volt a hangja,
Éreztem kábaságomba…
Döbbenetesen észleltem, jól-nagyon belerondítottam gatyámba,
És akkor ért oda éppen az erdőkerülő végre-valahára…
Talán a bajba került turisták mentsvára?
Látta, hogy támolygok, biz' segít nemsokára?

(3 soros-zárttükrös)
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz,
Mire felébredtem és visszatértem létembe... meleg naphoz…
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz.

Hmm… most jövök rá, mennyire - igen gyorsan - elnyomott buzgóság,
Viszont jó, hogy felkeltettem, rossz álmom volt, jó nagy marhaság.
Volt valami villámlás, dörgő vihar… ez mind hagymázasság?

Körbeforogtam, mindenfelé szép nyári volt az idő,
De órám nincs, csak éreztem, letelt a pihenő idő!
Tudtam, hogy ma kellett erre járnom… kiránduló idő!

Vecsés, 2021. február 3. – Kustra Ferenc József

Előző oldal jocker