Őszintén meghalni (Fűrész után szabadon)
A teste nehéz volt, mint a sózsák. Karjai nehezen mozogtak, izmai zsibbadtak és lábai meg sem moccantak. Csupán arra tudta rávenni magát, hogy kinyissa a szemét. A félhomályban nehezen tudta kivenni, hogy hol lehet, mi történt vele. A kép időről időre tisztulni kezdett és kirajzolódott előtte egy tetőszerkezet. Lassan elfordította a fejét balra, utána jobbra, a hasogató fejfájás ellenére tudta használni az ítélőképességét és rájött, hogy egy házban volt. Hideg fémet, vagy fát kezdett érezni a derekánál, majd ezt követve a tarkójánál is. Akkor realizálta magában igazán, hogy a földön fekszik, és a plafont bámulja.
Eltelt három perc, a tüdeje levegőért könyörgött, de csak az orrán keresztül tudott lélegezni. Megpróbált beszélni, de csak hümmögni tudott, az ajkait nem tudta mozgatni, és minél jobban próbálkozott, annál jobban húzódott a bőre. Arra tippelt, hogy valaki leragasztotta a száját. Körülötte a talaj száraz volt és a poros, túlságosan is mocskos ahhoz, hogy itt bárki is járt volna. Egy elhagyatott szoba, vagy akár egy nagy ház is lehetett, fogalma sem volt ezekről, de az elméjét kezdte elönteni a pánik.
A karjai nem voltak képesek nagyobb mozdulatokra, a lábai még annyira sem, deréktől lefele nem is érzett semmit, pusztán a szemei, és az orra volt hajlandó az érzékszervei közül gond nélkül működni.
Mikor már hangosan hümmögött és fejét gyorsan forgatta mind a két irányba, a helyiségben kigyulladtak a fények, amik olyan élesek voltak, hogy azonnal be kellett csuknia a szemét. Kis idő múlva újra kinyitotta, és elfordította a fejét balra. Amit látott, attól kirázta a hideg és megfagyott a vér az ereiben. A karjába, pontosabban a csuklójába bele volt szúrva egy injekció, ami csatlakozott egy szilikon csőre, és végül egy infúziós tasakra.
Ez után jobbra fordította a fejét, és a másik karjában ugyanez a szerelék volt található. A félelmetes különbség, hogy az egyik folyadék átlátszó, a másik zöld volt. Két kis kerekes állvány tartotta őket függőleges állapotban, mégsem folytak lefelé, ugyan látott még csöveket maga körül, de nem tudta annyira elfordítani már a fejét, hogy további felfedezéseket tegyen. Ordítani kezdett, de nem volt rá képes, a betapasztott ajkai nem engedték ki a hangot. Emelgetni kezdte a karjait, de nem nagyon sikerült, pár centinél nagyobb mértékben lehetetlennek bizonyult.
Egy hatalmas koppanás hallatára hagyta abba a jajveszékelést, aztán ez az ismeretlen hang megismétlődött legalább kétszer. A felsőteste remegni kezdett a félelemtől, kapkodta a fejét, de nem látott többet az eddigieknél. Egy széket húztak végig a kövön, ami egyre közelebb és közelebb ért hozzá, alig fél méterre volt tőle, mikor abbamaradt.
– Jó estét, Megan! – szólalt meg egy mély férfihang.
A nő ismét kapkodni kezdte a fejét, de nem látta sem az embert, sem a széket. Minden bizonnyal mögötte ültek és kiterült testét bámulták.
– Szeretném, ha most rám figyelne. Ön világ életében hazudott azért, hogy nagyobb babérokra törjön. Még akkor is képes volt átverni az embereket, mikor ott ültek maga előtt. Jól menő ingatlan cége van a városban, de nem minden ember számára, ez csupán a szlogenhez és a jobb eladáshoz kellett. Ha valaki nem tesz le az asztalára egy nagyobb összeget, hirtelen bezárulnak a kapuk és minden ingatlan foglalt lesz, azonban… ha valaki ezt tudomásul veszi és felkészül az önnel folytatott tárgyalásra, akár többet is kaphat magától egy háznál. Nincs igazam?
Megan ismét hangosan hümmögött, kicsordultak a könnyei és egyfolytában a karjaiba próbált némi életet lehelni.
– Mindent a pénzért, ugye? Rengeteg embert hagyott az utcán a saját, önző álmai megvalósítása érdekében. Nyaralt Hawaii-n, elment Las Vegasba és sorolhatnám. Eközben a családapák hangosan sírtak a kibérelt motelszobájukban maga és a pénztárcája miatt. Hát akkor itt a megváltás ideje, Megan. A testében egy alacsony dózisú méreg kering jelen pillanatban is. A bal karjában lévő infúzióban ennek a méregnek a további dózisai találhatók, a jobb karjában pedig az ellenszere. Én kezelem, hogy melyik és mennyi folyadék fog a szervezetébe kerülni. Felteszek önnek négy kérdést, csak bólogasson, vagy rázza meg a fejét, és én az alapján ítélkezek maga felett. Legyen őszinte velem úgy, ahogy a szegény, mostanra hajléktalan emberekkel tette akkor régen, és meg fog halni.
Megan gondolatai szárnyaltak a régen elkövetett bűnei körül. Kétségbeesetten, mégis némán kérte Istent arra, hogy bocsásson meg neki. Egy önző picsa volt, semmi más. Tönkretette az embereket, de már megbánta, könyörgött az új életéért.
– Első kérdés: jól esett magának az emberek szemébe hazudni?
Megan gondolkodott, pedig már rég tudta a választ, mégis a pánikroham és a rettegés döntött helyette, megrázta a fejét. Egyszerre tekerésnek a hangját hallotta, majd a zöld anyag végig folyt az átlátszó szilikon csőben, majd Megan testébe áramlott. Hatalmas, fájdalommal teli hümmögést adott ki, utána nem sokkal a látása halványodni kezdett, majd elsötétült előtte a kép.
– Most ugyanazt látja, amit az emberek, akiket átvert, a bezárult és sötét ajtót, ami örökre elválasztotta őket az álmaiktól, de nyugodjon meg, ha jó választ ad, vissza fogja nyerni a látását.
Megan sosem érezte magát ennyire kiszolgáltatottnak, az izomzata egyre jobban húzódott össze. A méreg rendkívül gyorsan dolgozott a testében, a halálfélelme csak fokozódott a megvakulással. Most már csak a füle volt neki, semmi mása.
– Második kérdés: Kielégítő volt a pénzzel teli táska mellett örömét lelni az új vevőjével az asztalon, megcsalva ezzel a férjét?
Megan, tanulva az előbbi esetből, kénytelen volt beismerni magának, hogy az idegen minden egyes lépését figyelte és tudta, nem érte meg tovább hazudni neki, sem saját magának. Meg kellett tisztulnia a szenvedése árán, bólogatni kezdett, és kitört belőle a bömbölés. Ugyanaz a tekerő hang, de most az átlátszó folyadékból kapott a szervezete. Az izomzata engedett, és a karjai reagálni kezdtek az utasításokra.
– Ugye, hogy nem nehéz? Ha tényleg kell a látása, és a testének minden értékes része, akkor a továbbiakban is őszinte lesz. Harmadik kérdés: A gyereke huszadik születésnapjára tényleg azt a medált ajándékozta, amit az irodájában hagyott el egy visszautasított vevője, csak mert ennyire védte a saját vagyonát.
Ebben a pillanatban Megan teljesen összeomlott. Hiába ismételgette magában a kérdést, felesleges volt ellenállnia az igazságnak. Tényleg ennyire egy undorító, anyagias kurva volt, akinek nem számított sem élet, sem ember. Enyhén bólogatni kezdett, nem volt mersze többre, rettegett és undorodott magától. Az átlátszó folyadékból kapott ismét, a látása fokozatosan kezdett visszajönni, semminek sem örült annyira életében, mint annak a pár homályos foltnak, amit akkor látott.
– Gratulálok, Megan! Nem sokára túl is leszünk ezen az egészen. Az utolsó kérdés fogja csak igazán eldönteni azt, hogy milyen ember akar lenni a további életében. Felkészült?
Megan bólogatott.
– Szereti ön saját magát, Megan?
A nő elméjében mind a két véglet lejátszódott. Túlságosan könnyűnek találta ezt a kérdést, viszont ha jobban belegondolt, ő maga tette nehézzé ezt a kérdést, mert hagyta, hogy eluralkodjon rajta a pillanatnyi érzelemhullám. Ugyanúgy, ahogy az irodájában a pénzzel teli táskák láttán, mindig saját magára gondolt, de most muszáj volt elvonatkoztatnia magától és úgy gondolkodnia, ahogy vissza akart tekinteni saját magára. Becsukta a szemét, nem akarta látni a zöld folyadék áramlását, haljon meg sötétben, hiszen oda volt való. Megbékélt a kigondolt válasszal, valamit nem sikerült magában legyőznie, a saját egoizmusát. Pityeregve és szipogva kezdett bólogatni, majd várta Isten döntését.
Pár másodperc múlva a szilikoncsőben lefolyt a maradék anyag, majd kinyitotta a szemét és meglepődve meredt maga elé.
– Gratulálok! Kiállta a megpróbáltatást, a testét húsz perc múlva ismét maga fogja irányítani, a mentőket már értesítettem.
Megint az a nagy koppanás hallatszódott Megan testétől pár méterre.
– Boldog születésnapot, Megan!
Azzal bezárult egy nagy vasajtó és a mentők szirénáit már hallani lehetett a távolban.
Egy év múlva
Megan teljesen felépült, de még párszor el kellett mennie kontrollra. Azóta a férjének mindent bevallott, a lányától bocsánatot kért és majdnem félévnyi kemény munkájába került, hogy a családját visszakaphassa. A céget leállította, helyette kórházat nyitott az elesetteknek és a hajléktalanoknak. A kezdeti viszályok mostanra lecsillapodtak és elnyerte az élettársa bocsánatát, illetve tiszteletét. Egy utolsó kontrollra azonban még vissza kellett mennie az orvosához.
Pár percnél nem tartott tovább a vizsgálat, a doktor egy képeslapot hagyott neki az asztalán, amit külön erre a címre küldtek. Megan kinyitotta, és amit elolvasott, megfagyasztotta benne a vért.
„Boldog születésnapot, Megan! Ön most egy éves az én naptáram szerint. Figyelem magát, ott vagyok, ahol sosem számítana rám, pedig minden nap lát engem.”
VÉGE
