Linktár

Alkuképes szívtipró könnyed kapcsolatra jelentkezik

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/8 számában.

Karen csaknem mellézuhant a széknek, amikor Tom berontott a helyiségbe, és bevette magát felesége irodájába.

– Hol vagy, te ribanc?! – dühöngött a férfi.

Karen utána rohant, és kérdőre vonta, de Tom csak Sharon keresésével foglalkozott. Miközben bejárta az irodát, és kutatott, Karen legyezgetni kezdte magát. Arca kipirult, homloka gyöngyözni kezdett.

– Hol van a feleségem, Karen?! – kérdezte Tom.

A nő végigfutatta tündöklő szemét a férfin, majd megállapodott az arcán.

– Miért keresi őt, ha megkérdezhetem? – Megkerülte a férfit, és az asztalhoz ment rendet rakni. – Nincs itt, házon kívül van.
– A szeretőjével van, igaz?! Azzal a bizonyos C. K. nevűvel, akit mindig hívogat! Hol vannak?!

Karen megfordult, és felpattant az asztalra falatnyi fenekével. Keresztbe tette hosszú lábát, pici szoknyája épp csak nem engedett belátást Tomnak.

– Itt nincsenek, a felesége ma otthonról dolgozik – mondta a nő, és felcsúsztatta kezét kosztümjén, hogy kigombolja dekoltázsát nagyon lassan. – Csak mi ketten vagyunk itt.

Tom nyelt egyet, izzó dühe helyén hűvös értetlenséget érzett.

– Mi-mit csinál, Karen?

A nő leugrott az asztalról, odasietett Tomhoz, és váratlanul megcsókolta. Az asztalhoz húzta, és megpróbálta rá dönteni a férfit.

– Hagyja Sharont, Mr. Anderson… Tom. Itt vagyok én magának, bármit megteszek, amit akar. Bármit!

Mire Tom kettőt pislogott, a nő már letérdelt elé, és sliccénél matatott. Tapasztalt prostikat megszégyenítő fürgeséggel rántotta le a cipzárt, és már az övnél tartott, amikor Tom elkapta kezét, és felhúzta a padlóról.

– Mi ütött magába, Karen?!

A nő megkarmolta Tom arcát. A férfi felnyögött, és hátrébb lökte a titkárnőt. Megtapogatta sebét, és meglepetten pillantott véres tenyerére. Szeme még jobban kikerekedett az undortól, amikor Karen lenyalta kezéről a vért, és extázis ült ki arcára. Tom kisietett az irodából, amilyen gyorsan csak tudott, és leliftezett a mélygarázsba. Beült a kocsiba, szemügyre vette sérülését a visszapillantóban, majd átadta magát az újabb dührohamnak.

Sharon otthon van, és lefogadom, hogy nincs egyedül – gondolta. – Rájuk gyújtom a házat, amikor odaérek.

Kihajtott a garázsból, és három piros lámpán húzott át, mire rátapadt egy motoros rendőr. Szitkozódott lassítás közben, azt követően lehúzódott. A járőr megkopogtatta az ablakot, mire Tom leengedte, és a papírjait nyújtotta.

– Nézze, biztos úr, nagyon sajnálom a kihágást, komolyan mondom. Sosem tettem ilyet, és most sem állt szándékomban, de nagyon sietek.
– És mégis hová siet? – kérdezte lágyan a rendőr. Hangjának mézédes csengése bármely férfi szívét sebesebb ritmusra perdítette volna.

Tom elképedt a sisakját lecsatoló nő szépségén, sosem hitte, hogy ilyen gyöngyszemek is akadnak a kötelékben.

– Én… hazafelé tartok… a feleségemhez.
– Szóval nős?
– Igen, uram… asszonyom… hölgyem. – Rájött, össze-vissza beszél. – Sajnálom.
– Én is sajnálom. – Beljebb hajolt az ablakon. Ajkán sejtelmes mosoly játszott, mintha Tom gondolataiban olvasna. A férfi beleborzongott az érzésbe: a nő a fejébe lát. – Kár, hogy nem egyedülálló, mert ma este ráérek, és bilincsem is van – dorombolta.

Tom úgy érezte, forró vízzel öntötték nyakon, majd rögvest jeges tóba dobták. Nem tudott rájönni, mi történt a világgal. Talán Chadnek van köze hozzá?

– Nézze, hölgyem…
– Igen?

A járőr arca felvidult, mintha a nagy kérdésre várna. Tom rájött, ha jól keveri a paklit, valami jó is kisülhet ebből az egészből.

– Megsebesült? – nyúlt felé a nő. – Hadd nézzem!
– Jól vagyok, köszönöm. Éppen útba akartam ejteni a kórházat, hogy ellássanak. Nem lehetne szó róla, hogy ez egyszer eltekintsünk a bírságtól, és utamra engedjen?

Tom igyekezett elővenni lehengerlő vigyorát, amit a kései kanbulik után vetett be a házisárkány-módba kapcsolt Sharonnál.

A rendőrnő szélesen mosolygott, és útjára engedte Tomot, miután felírta nevét és számát egy kitöltetlen bírságra. Jeanice szívecskét rajzolt az i tetejére, Tom azonban összegyűrte a papírt, és hátralökte. Már a következő sarok után padlóba taposta a gázpedált. Végigvette a lehetőségeket, és megállapította, csak Chad keze lehet a dologban: megátkozta vagy megáldotta. Tom nem tudta, minek nevezze, ahogy visszaemlékezett.

– És megcsalt a büdös ribanc! – hördült fel Tom, majd felhajtotta italát.
– Sajnálom, öregem, igazán – szabadkozott Chad.
– Ráadásul kivel? Kivel?! A kertésszel! Azzal a kicseszett, taknyos kertésszel!

A pultos rámordult, halkabban, de Tom kinyújtott középső ujjal válaszolt.

– És ez biztos? – kérdezte Chad.
– Sikerült belelesnem a telefonjába, mikor zuhanyozni volt. Annyiszor hívta a C. K. névhez tartozó számot, hogy az már maga is égbekiáltó bűn!
– Sajnálom.
– Nem te fogod sajnálni, hanem ő, amikor szembesítem ezzel az egésszel. Meg fog fizetni érte, esküszöm. Pedig olyan boldogok voltunk, nem tudom, hol ment félre ez az egész.

Chad megdörzsölte állát, és sejtelmes mosolyt villantott.

– Talán tudok segíteni a problémádon.
– Te? Kétlem, hacsak nem vagy bérgyilkos, és nem engedsz golyót annak a lotyónak a fejébe.
– Mit lennél hajlandó megtenni azért, hogy visszakapd? – Tom arcára meglepettség ült ki, így Chad folytatta. – Tudod, üzletember vagyok, és bírok némi… befolyással – mondta, mint aki jól megízlelte a szót. – El tudom intézni, hogy a feleséged ismét beléd szeressen. És ehhez nem kell mást tenned, csak kívánnod valamit.

Tom elgondolkodott. Vissza akarta kapni feleségét, de megéri-e? Az a mocskos nőszemély elárulta, és összetörte.

– Tudod mit? Lássuk, mit tudsz! Nem kell a feleségem, nem akarok már tőle semmit, csak a szemébe mondani, hogy gyűlölöm, és arcon köpni, utána pedig összeszedni valami húsz éves csitrit isteni seggel és feszes cickókkal!
– Tetszik, tetszik. – Mosolygott Chad. – Mondd ki!
– Azt akarom, hogy vesszen meg utánam mindenki, kivéve a feleségemet! Ő hadd csorgassa a nyálát, hadd egye meg a fekete fene, amikor széttépnek a nők! Cheers! – hajtotta fel italát egy kortyra, és a pénztárcájáért nyúlt.
– Hagyd csak – mondta Chad –, meghívtalak. És itt a névjegyem, ha kellene még valami.
– Köszönöm. Most pedig megyek, és elmondom annak a lotyónak, hogy mindenről tudok. – Megrázta Chad kezét, és megesküdött volna, közben zöld fény táncolt a férfi szemében. Akkor a gyér világítás különös játékának tudta be, de így utólag egyre kevésbé hitt ebben.

A házhoz érve nem hajtott fel a feljáróra, amikor meglátta a kertészt az előkertben, csak lehúzódott. Dühből szorította a kormányt, fülében ott csengtek a kanbulikról ismert haverok élcelődései: "Felszarvaztak." "Jobban jártál így." "Egy olcsó ribanc volt." "Lépj tovább, haver!" "Velem ugyanezt tette az asszony, mégis túléltem."

– Nem leszek egy a sokból – mordult fel Tom, majd magához vette a rendőr pisztolyát az anyósülésről, amiről még mindig nem hitte el, hogy csak kérnie kellett.

Kiszállt a kocsiból, és a fiatal fiúhoz sietett.

– Mr. Anderson, mit keres... – kezdte Charlie, majd meglátta a fegyvert a férfinél. – Mit akar azzal...

Tom arcon csapta a fegyvermarkolattal, majd rászegezte a pisztolyt. Alig tudta visszafogni magát, ahogy a földön fetrengő Charlie-t figyelte. A kicseszett Charlie Keyst!

– Kelj fel, gyerünk! – Felrángatta a fiút, és lökdösni kezdte. – Befelé!

Odabent a nappali padlójára vetette áldozatát, és a felesége nevét üvöltötte. Sharon rémült arccal bukkant elő szélesre libbenő fürdőköpenyben, alatta csipkés fehérneműben. Tom érezte gyorsabban lüktető vérét és verejtékes tenyerét, amelybe minden pillanattal egyre jobban simult a pisztoly.

– Vele?! – förmedt rá Tom. – Most komolyan?! Egy húsz éves taknyossal?! Mi van, olyan jól teljesített az ágyban?! Az ifjonci hévről van szó, igen?!
– Miket beszélsz, Tom?! Megőrültél?! Tedd le a fegyvert!
– Ne mondd meg, mit tegyek! Soha többé!
– Pedig talán jobb lenne letenned, haver – csendült fel egy ismerős hang hátulról.

Tom megfordult, és megpillantotta a szélesen mosolygó Chadet, amikor becsukta az ajtót. Tom rákérdezett, mit keres ott, Chad pedig elindult Sharon felé.

– Sokkal könnyebb volt megvezetni téged, mint gondoltam – kezdte Chad. – Tudod, sokat dolgoztál, szegény Sharon pedig nagyon unatkozott itthon… egyedül.
C… C… úgy, mint Chad – gondolta Tom.
– Chad Klementine, üzletkötő és tanácsadó – olvasta fel a zsebéből kitúrt névjegykártyát. – C. K.
Chad meghajolt teátrálisan, és mintha sütkérezett volna a lebukás rivaldafényében.
– Te nyomorult! – Tom három golyót eresztett a férfi mellkasába, de ő alig rezdült. – Mi az isten vagy te? – kérdezte Tom hitetlenkedve.
Chad azt felelte zölden izzó szemmel:
– Tekints rám úgy, mint lelkek kereskedőjére.
– Nyugodj meg, Tom! – csitította Sharon, közben összehúzta köntösét. – Tedd le a fegyvert!

Tom ráeszmélt, a felesége végig tudott az egészről. A felismeréstől bénultan figyelte őket, ahogy Chad közli, ideje menniük, és az ajtóhoz sétálnak a nő bőröndjével.

– Álljatok meg! – üvöltötte Tom, fegyverét a nőre szegezte annak tudatában, ő nem golyóálló. – Megcsaltál engem vele! Egy nyomorult... nyomorult...
– Mondd ki! – suttogta Chad. – Pontosan tudod, mi vagyok.
– Démonnal?
– Hallelujah! – üvöltötte Chad, mosolya azonban mintha meglepetést tartogatott volna.
– Azt hittem, Charlie-val csalsz meg.

Érezte, kicsúszik a realitás talaja lába alól, akárha folyamatosan zuhanna, miközben a kinti szellő lágyan cirógatta nyakát.

Charlie átkarolta Tomot, és a falhoz szorította, mire leesett a férfinak, szellő helyett a fiú simogatta. Elejtette fegyverét, és menekülni próbált, de Charlie fogdosni kezdte, csókolgatta, és fiatal, kertimunkával edzett izmait acélkötegként zárta köré.

– Charlie-val? – kérdezte Sharon gúnyos vigyorral, majd távoztak, miután közölte: – Charlie meleg, te hígagyú.