ÁÁÁ - avagy egy bárd utolsó hangja
– Altar! – kiabál dühösen a kocsmáros egy ajtó előtt állva. – Ébredj már fel, te iszákos barom!
Az ajtón túl üvegcsörömpölés és motoszkálás hallatszik.
– Ha nem nyitod ki azonnal, betöröm ezt a nyavajás ajtót, és kifizettetem veled a káromat! – dörömbölt a kocsmáros.
– Jövök már, te féleszű! – válaszolt Altar, miközben boros üvegek tucatját kerülgetve odatántorgott az ajtóhoz és kinyitotta azt. – Barun, ha tovább kiabálsz, esküszöm, hogy eljátszom neked a halál dalát!
– Gyere gyorsan! – sietette Barun. – Megtámadták a várost!
– Pont most? – kérdezte durcásan Altar.
– Nincs idő! – válaszolt a kocsmáros. – Fogd meg a lantodat, és gyere! Csak te tudsz segíteni.
– Remek... – forgatta a szemeit Altar. – De mi a fizetség?
– Fizetség? – hüledezett Barun. – Minden el fog pusztulni, ha nem segítesz! A városháza, a kikötő, a kocsma...
– A kocsma?? – esett pánikba Altar. – A kocsmát nem hagyom! Induljunk, barátom!
– Altar, te tényleg egy csodálatos bárd vagy – hálálkodott a kocsmáros.
– De ezért egy hónapig ingyen iszok és eszek a Koboldfülben – válaszolt Altar, miközben lantjával a kezében megindult lefelé az emeletről.
– Így lesz, ígérem! – bólogatott Barun. – Csak mentsd meg a várost!
– És mondd, kedves barátom, kik támadták meg a várost? – kérdezte a bárd, miközben már a bejárati ajtó küszöbén állt.
– Nem kik, csak mi – válaszolt a kocsmáros.
– Jó, akkor mi? – kérdezgette Altar. – Egy Troll, vagy mi?
– SÁRKÁNY! – üvöltötte Barun, és becsapta az ajtót a bárd háta mögött.
Az öregek azt mesélik, hogy még mindig lehet hallani Altar, a csodálatos sikolyát a Táncoló Koboldfül cégére alatt álldogálva.
