Rise of the Fallen: "Nemesek és földönfutók"

Fantasy / Novellák (163 katt) Raven Tenebris
  2021.06.18.

Üdvözletem minden kedves olvasónak és alkotótársnak. Fogadjátok, kérlek, szeretettel ezen bemutatkozó novellámat. Remélem, elnyeri majd a tetszéseteket.



Különös, zöld fényt árasztott magából az alvilág égboltján lévő haldokló csillag. Halovány fénye csupán megtörte az éjszaka egyhangúságát. A tomboló homokvihar, ahogy alább hagyott, úgy a süvítő szél hangja is elcsitult, s hirtelen rászakadt a nyomasztó némaság az egész tájra. Csupán egy súrlódó, fémes hang törte meg minduntalan a nesztelenséget, az ütemesen csengő zaj a Hamvak tisztása felől jött.

Élesen és szikrázva sikított fel a penge, ahogy a fenőkő végigsiklott a keresztvasától a hegyéig. Jazaar hosszú, fekete karmát végighúzta a kard élén, ezt követően elégedettségét igazoló morgást hallatott. Egy jól irányított mozdulattal fegyverét a homokba döfte, ügyelve arra, hogy az kézközelben maradjon mindvégig. Aztán hátra dőlt, derekát s hátát egy fekete fa törzsének támasztotta.

– Mindig legyen kéznél a fegyvered – mondta Jazaar az előtte ülő férfinak, ám hangja torz volt, akárcsak ő maga. Beszéde megértését nehezítette mély, dörmögő orgánuma, valamint a pofájából kitüremkedő két tompa agyar. – Olykor az életed mentheti meg a kéznél lévő jó acél – nevetett fel a démon, majd bőrkulacsából nagyokat kortyolt. – Más hely ez itten, kegyetlen és kíméletlen a könnyelmű lelkekkel szemben. Elég egy óvatlan pillanat, és neked reszeltek, cimbora. Bár azért van hasonlóság az emberi világgal, gondoljuk csak végig! Itt vagyok én, egy Trowinos, egy Torz, a pokol undorító söpredéke. Éltemben soha nem éltem olyan jól, mint te… – sóhajtott fel. – Én csupa karom, szarv és agyar vagyok, emberi vonásom egy szál se. Ezzel szemben te, gazduram, te egy Laios vagy, e világ nemese és megbecsült tagja. Sima a bőröd, mint a bársony. Két kezed s lábad van, ha nem lenne az a finom „csirke szárnyad”, azt mondanám, úgy festesz, akár egy ember. Nincs igazam? – Kisvártatva legyintett a levegőbe. – Nemesek és földönfutók, ez egy jó könyv címe is lehetne, nem?

A nemes nem reagált a démon szavaira, csupán meredten nézett maga elé. A férfi arcát fekete csuklyája takarta el, köpenye alól csupán díszes ingje lógott ki itt-ott. Az anyag míves volt, gombjai aranyszínűek és ékkővel díszítettek, a szövet maga pedig vérvörös volt.

– Mrrgg – morgott a Torz. – Rendben, értem, ne is mondj semmit! – rövid hallgatás után eképpen szólt a Trowinos. – Míg éltem, útonálló voltam. Egész életünkben fosztogatunk az embereimmel. Hol eltévelyedett kereskedőket, máskor gazdag ficsúrokat. Nem volt könnyű meló, de soha nem koncoltunk fel senkit… jó-jó, ne nézz így rám! Ha nagyon muszáj volt, akkor igen, de élvezetből sosem. A szerzett pénzt elherdáltuk semmilyen magasztos célt nem szolgálva ezzel. Nem vagyok én valami kibaszott Robin...

Hallgatott el hirtelen, mint ha hallott volna valamit. A messzi távolt fürkészte, amikor észrevett ismét egy villanást. „Harc folyik nem is oly messze” – gondolta magában.

– Mrrgg – morgott ismét a Torz. – Ne csüggedjen, nemes uram, már nem sokáig zavarom köreit! Továbbállok, ez a hely számára a lehetőségek földje. Persze nem a frissen ide érkezők lelkére vágyom, neeem. Annál sokkal erősebb lelkekre van szükségem. A hatalmasok játszmájában győzedelmeskedsz vagy meghalsz, nincs harmadik opció. – Mélyen a nemes szemébe nézett, a fátyolos és bevérzett tekintetébe.

Jazaar felállt, ruhájáról leseperte a rátapadt vérrel keveredett homokdarabokat, határozott rántással tépte ki az eddig földben pihenő fegyverét. Görbe hátát kiropogtatta, s patás lábait megmozgatta, a nemes táskájához lépett.

– Ahogy mondtam, mindig legyen kéznél a jó acél.

A táska oldalán egy míves hüvelyű kard lógott. Egy határozott mozdulattal rántotta ki a pengét tokjából.

„Szép penge” – gondolta magában, majd el is füttyentette magát a mestercímert látva.

Oldalra tekintett, szemét a megcsonkított s felkoncolt testre szegezte. Gondolatai zavarossá váltak, „én is feküldhetnék most ott, ahol ő, ha engem támadtak volna meg a szélvihar leple alatt álmomban.” Fejében még mindig ott visszhangzik az a roppanás-szerű hang, ahogy letépte a nemes szárnyait. Emlékszik, hogy könnyűszerrel nyitotta fel ellenfele hasát. S ahogy kirántotta a vasat, vele együtt távozott annak minden zsigere. Az ehhez hasonló tettek miatt érzi magát igazán mocskosnak. Aljas módszerekkel vadászik a nála erősebbekre. Ám elhatározása erősebben ég benne, mint becsület érzete. Az érzés, ami azóta él benne, mióta ide került.

– Tudod, mi az igazán vicces – nevetett fel a Trorz. – Éltemben nem kényszerültem ily módszerekre, és nem kellett ennyit gyilkolnom. Ez a hely tett engem gyilkossá, azzá a szörnyeteggé, ami most vagyok.

Szíve megkönnyebbült, végre elmondhatta valakinek terhét. Északnak indult, a hegyek felé, már a kitaposott ösvényen járt, mikor hátra fordult és visszaszólt:

– Vigyázz magadra, cimbora, veszélyes egy környék ez!





Köszönöm, hogy végig olvastad eme rövid történetemet. Ha tetszett, kérlek, jelezd felém komment formájában. Illetve ha bármilyen észre vételed lenne, azt is szívesen meghallgatom. Nem vagyok profi író, csupán egy srác, aki megosztaná a világgal egy elvontabb világ történeteit. :D

Előző oldal Raven Tenebris
Vélemények a műről (eddig 8 db)