A harc szelleme
Hiro az apró neszre megtorpant, és fülét hegyezve megállt az elhagyatott teremgarázs közepén. Úgy tűnt, senki sincs a közelben – csak néhány otthagyott autó árválkodott –, a lány ösztönei mégis veszélyt jeleztek. Erős megérzés volt, talán a génmanipuláció okozta, vagy a hosszú évek harci kiképzése – nem lehet tudni.
Hiro kezében lassan felszikrázott a borotvaéles dam. A penge sápadtan verte vissza a vibráló neonlámpák fényét és a hatalmas, szőrös dorákot, aki lassan, hátulról közelített, és most veszett dühvel vetette magát a lányra.
A küzdelem rövid ideig tartott, csak egy halvány, fehér villanás volt, és a másodperc tört részéig tartott. A lány szemmel szinte észrevehetetlen sebességgel arrébb lépett, majd egy fél fordulattal oldalvást a benga dorák felé vágott. A mozdulat az Araki katából származott, ami a napi rutin része. Talán több milliószor végigcsinálta már a hosszú évek alatt, és a mozdulatot szinte a tökéletességig fejlesztette.
A dorák rémületében és fájdalmában artikulátlanul felüvöltött, majd teste középtájon kettévált, és részei szelíden, egymáson szétcsúszva zuhantak a földre, mint a hatalmas kivágott fák. Zöldes vére alaposan összemocskolta az elhagyatott parkoló betonpadlóját.
– Undorító dög! – suttogta Hiro, miközben lerázta damjáról a vért, és egy szertartásos mozdulattal az oldalán függő tokba csúsztatta. A tok elektronikája halkan felzümmögött, ahogy nekilátott a kard megélezésének. Ez az okos szerkezet biztosította, hogy a dam a használatkor mindig tökéletesen éles legyen.
Hiro felkapta a fejét, mert bionikus szenzorai egy jármű közeledtét jelezték. Gyorsan el kell tüntetnem innen ezt a rondaságot. Nem lenne szerencsés, ha megtalálnák – gondolta, azzal elővett egy átlátszó fiolát, lecsavarta a tetejét, és a tartalmát a kettészelt dorák hullájára locsolta. Hiro tudta, hogy ez a hatékony vegyület percek alatt lebontja a szénbázisú tetemeket.
Az rendőrautó már egész közel volt, szabad szemmel is látni lehetett.
Álcázás! – adta ki Hiro gondolatban a parancsot. Az ezüstös high-tech testpáncél tette a dolgát, a lány gyorsan halványulni kezdett, majd szinte teljesen láthatatlanná vált, és macska gyorsasággal tűnt el a vasbeton oszlopok mögött.
*
A huszonkettes lassan rótta köreit a kihalt, többszintes parkolóban.
– Balra menj! Mintha az előbb láttam volna ott valamit – szűrte sárgás fogai közt a szavakat Gamaldi nyomozó.
Patrick, a társa, engedelmesen arra kormányozta a rendőrautót.
– Igen, jól láttam. Tényleg van itt valami. Állj csak meg!
Patrick leállította a járművet majd mindketten kiszálltak. Pár lépést mentek előre, majd megálltak. Értetlenül bámulták a földön elterülő, különös kupacot, ami olyan volt, mintha egy nagyobb olajfoltot valami sűrű hamuszerű anyaggal szórtak volna be.
– Te láttál már ilyet? – kérdezte fejcsóválva Gamaldi.
– Nem én, soha! – válaszolta Patrick és megvakarta kopaszodó őszes feje búbját.
– Szerinted mi lehetett?
– Nem tudom. Minta valamit elégettek volna. Bár ez nem égés. Nagyon furcsa.
– Szerves dolog volt. Talán szétrothadt, vagy akár a patkányok is lehettek. Nem tudom, de tényleg különös.
Percekig tűnődve álltak, majd Gamaldi sietősen megfordult és visszament a járműhöz.
– Gyere, menjünk! – szólt a társához. – Folytassuk a járőrözést! Nem láttunk semmi jelenteni valót!
– Nem láttunk semmi jelenteni valót – ismételte meg Patrick szórakozottan, miközben ő is visszasétált a rendőrautóhoz. Az ajtók fémesen csapódtak, majd a huszonkettes járőr csikorogva, nekilódult.
Hiro eközben egy oszlop mögött állt, és igen jól szórakozott a két megzavarodott rendőr párbeszédén.
