Lankáidon…
Szelíd lankáidon mászkálni,
Völgyeidet mindet bejárni…
Azonosulni… bőn,
Magamat hergelőn…
Sötétség ködében járkálni…
Este parkban, padon csücsülünk,
Sötétedéssel sötétedünk.
Oltári szép a csend,
Nyugalomért esend.
Csókolgatlak, ez bíz’ jó nekünk!
Váltanék sebességet még föl,
De te nem! Félsz a nagy hevemtől!
Hergelés bent marad,
Kint látható a kard…
Elkísérlek gerjedelemtől.
Megkívántalak, nem szégyellem,
Csak egy baj van, épp’ nem vagy velem!
Vágy fiókját nyitom,
Harcom magam vívom!
Ígérd, előbb-utóbb Te... velem.
Csókolgatom majd a földet, mint
Az élet helyi oltárát… kint!
Aszott már a remény,
Nálad nincs engedmény…
Hogy jobb legyen? Igen, ha… amint…
Én bizonytalanul csak várlak…
Veled kéne élni… ma, mának!
Volna közös öröm,
Libabőr... bőrömön.
Nem mondok le rólad, csak várlak…
Vecsés, 2018. szeptember 6. – Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor
