Tévedések

Szépirodalom / Versek (103 katt) Krómer Ágnes
  2021.02.02.

Talán csak egy félreértés vagy,
távolodunk, lelkünk össze nem ér.
Csak a falak nőnek és a kétely.
Eltévedtünk együtt, egymásban.


Viszolygásaink, ha lennének félném,
vagyunk két lény, kit embernek neveznek.
Felsőbb rendű fajnak, Ő a fajok árja.
Hinnéd, hogy ezek csak mi lennénk?
Túl vagyunk a pillangó-hatáson,
árnyékunkat figyeljük kérdőn.
Hátunk mögött játszik a jelen,
a múlt suhan át az éj leple alatt.


Mondhatnám, kezünkben sorsunk,
életünk ebihalakkal csörgedező patak.
Te vagy, én vagyok a kezdet és a vég.
Egy ünnepi dallam, egy csend a fagyban.
Végletességeink talán őrületnek hatnak,
de mi tudjunk, szárnya van a fagynak,
néha a szó sótlan, csak a leves túl sós.


Az elemi erők rabolnak-fosztanak,
árva emlékezet csak egy fakó báj.
Mi bűnünk, hogy nem hazug a száj,
ki hazudni rest, meg nem kövezik.
Havat sírnak a fák, lehetne tavasz,
jöhetne újból, úgy igazán…

Előző oldal Krómer Ágnes