Mesék a Lápból - Utazás a lelki genitáliák körül IX.

Neoprimitív / Írások (189 katt) Petya
  2021.02.11.

9. A lélek szegletköve

Egy valamiről mindenki elfeledkezett. A bűnbakokat elvitték, a környéket pedig megszabadították a fertőtől. A kábítószer kézre kerítését azonban ki tudja miért, nem szorgalmazta a hatóság. Így Malájon volt a sor, hogy elvarrja ezt a szálat. Immáron szánt szándékkal. Barnabással és Bandival a Pocsolya szélén, a szépemlékű lagzi hűlt helyén találkozott. Babót a vállára illesztette még egyszer utoljára és hagyta, hogy a fakiric visszavezesse ahhoz a fához, ahonnét nagy terveken felbuzdulva elcsavargott. Most, hogy családját biztonságban tudta, és telis-tele volt élményekkel, Babó másra sem vágyott, csak végre összeülni odahaza, és elmesélni a többi fakiricnek a történetet, aminek részese volt.

- Emlékszem, itt léptem bele „valami szúrósba” – mutatott Barnabás egy közeli bokorra.
- Képzeld, ha lúdtalpad lenne, most mindannyian szegényebbek lennénk egy kalanddal. Főleg Babó.
- Igen, mennyi betegséget hordozhatunk a tbc-n, a leprán, az écen, a vérhason és ezek mutálódott törzsein túl. De erre a kis jószágra egyedül a lúdtalp lenne halálos.

Babó egy közeli fára pillantott, amitől rögvest izgalomba jött. Hiszen itt kezdődött minden! Ez az ő otthonuk! Maláj a mutatott irányba vette lépteit, majd tenyerébe vette az apróságot. Óvatosan felhelyezte egy alacsonyabb ágra, majd így tett sorban minden egyes Bandi zsebéből előhalászott fakiriccel is.

- Szóval innen vitte el őket Feka. Vajon mit keresett errefelé?
- Nyilván egy csendes helyet, ahol megcsőrözheti Csillámot. Vagy nemes egyszerűséggel beléjük botlott. Lényegtelen.

Búcsút intettek egymásnak, és elindultak visszafelé az úton, melyen ideérkeztek. Maláj lelki tökei ismét mogyorónyira zsugorodtak, teljesen kiapadt minden tettrekészsége, cserébe nőttön-nőtt a kétely és a szorongás. Pontosan úgy érezte magát, mint a kaland kezdetekor. Mégis ez a lelki genitáliák világában tett utazása, úgy érezte, jó tanulsággal szolgált. Egy darabig tépelődött rajta, veszni hagyja-e az immár lelki szegletkövének számító Babót, de arra a következtetésre jutott, nem görcsölhet rá a heréjére. Talán még nem volt itt az ideje, hogy is fogalmazott Bandi: a pubertás nászduhajkodásnak? Se a mikroszkopikus globális felmelegedésnek. Ahogy az álmában is mondta a jósnő, két út lehetséges. Vagy a szülők által kijárt úton halad és nem fog messzire esni az almája a fától, vagy saját maga jár ki kitaposatlan ösvényeket, ahol majd önmaga lehet. Sovány vigasz, de talán rálépett erre az útra és elindult rajta, még ha tyúklépésben is. A magabiztossága meg, ha ugyan takaréklángon is, de mindig égni fog a lelkében, megteremtve vele a lehetőséget, hogy egyszer majd újra magasra csapjon.

Ami Tüszőt illeti, igazán nem neheztelhet rá. Legalább az a kis idő, ami megadatott, nem volt hiába. Bár úgy érezte, nem volt önmaga, mikor átment „Tüszőbe”. Igazándiból egy nő se ér annyit, még Porcika se, hogy kiforduljunk magunkból miatta. Főleg, ha a kapcsolat hazugságokra épül. Vagy önámításon alapszik. Az élet megy tovább.

Egyedül anyját sajnálta. Másodszor is csalódnia kellett a férfiakban. Hiszen olyan boldog volt és ez melegséggel töltötte el Maláj szívét. Többet nem tehet neki annál, mint hogy van neki, nem csavarog és szót fogad. Ki tudja, egy harmadik udvarló majd végleg rabul ejti a szívét, megállapodik és újra egy nagy családban élhetnek.

A Pocsolya ismét ugyanazt a ragacsos, lápos, burjánzó képét mutatta, semmi vonzót nem látott már benne. Genoa Itáliához képest aszott volt, visszamaradott és hideg. Nem kecsegtetett semmilyen kilátással. Azaz eggyel mégis. Itt élnek az ő barátai, akik az igazi családja. Lelke valódi szegletköve.

- Min gondolkodsz, Maláj? – kérdezte Bandi, látva, hogy Maláj szemében megcsillant valami.
- Semmin.
- Ha semmin, akkor hadd javasoljak valamit, ami megfontolandó! Végre menjünk el hozzám, és verjük be azt a rég áhított pofa sört. Na mit mondtok, benne vagytok?

Csintalan mosolyuk elárulta a szarovnyikok gondolatát. Összekapaszkodtak és Bandi háza fele menet hangosan énekelték: „Nekem már nem kell semmi, hagyjatok békén! Ennyi! Nem kell levél, nem kell bélyeg! Hagyjátok, hogy végre éljek! Nem érdekel semmilyen kényszer! Hadd rúgjak be végre elégszer! Én másnapos akarok lenni!!!”

A fakiricek odújában Babó befejezte a meséjét. A fakiricák csillogó szemekkel hallgatták, míg a többi leendő kis tökös irigykedve nézett fel rá. Babó az ölébe ültetett egy kis fruska-kiricát és nagy megelégedéssel jegyezte meg: erre a sok stresszre ez az édes jutalom már igazán dukált neki. A többit szemérmesen az olvasó buja fantáziájára bízom!

Előző oldal Petya
Vélemények a műről (eddig 1 db)