Aisa 9.
A számítógépekkel teli terem egyik sarkából egy jelentéktelen, szürke ajtó nyílt, mögötte
pedig egy kisebb – bár nem kevésbé lenyűgöző – helyiség rejtőzött.
Óvatosan léptek be a mesterségesen lehűtött szobába, és érdeklődve figyelték a nagyterem
felől a falon átvezetett vastag kábelkötegeket, melyek furcsa tekercsekbe és
kondenzátorokban torkolltak. Öt ilyen kondenzátort számoltak össze, és ahogy jobban
szemügyre vették őket, feltűnt nekik, hogy egy padlóba vésett, szabályos pentagramma
csúcsain helyezkednek el. Furcsa vibrációt éreztek a levegőben, és Aisa szóvá is tette kétségeit a dologgal kapcsolatban:
- Olyan, akár egy dimenziókapu, de a hozzá csatlakozó, furcsa szerkezetek ismeretlenek
számomra. Kellemetlen energiák áramlását érzékelem az éterben…
- Ezek csak elektromágneses impulzusok, melyek a kőköröket folyamatosan letapogató
számítógépek felől érkeznek ide, hogy feltöltsék és működtessék a szimbólumot – mondta
Luminara hamiskás fél mosollyal az ajkán, ám eközben kínosan ügyelt rá, hogy kerülje a lány tekintetét.
- Vagyis, amint a Grimoire megjelenik az egyik kőkörben, annak érzékelője kommunikálni
kezd a számítógépekkel, azok pedig életre keltik a pentagrammát, mely egyenesen a
helyszínre teleportál minket – húzta ki magát büszkén Ainara, amiért félig-meddig egyedül
jött rá a helyes megoldásra.
- Ha a rendszer önműködő, akkor mi szükségünk van rátok? – tamáskodott Merrion, akinek
gyorsan sikerült ráhangolódnia kedvese gondolatmenetére. Aisa egyetértően bólogatott.
Tamara nem sértődött meg a pimasz megjegyzés hallatán. Könnyed hangot sikerült megütnie,
miközben lesöpört egy láthatatlan porszemet ruhája ujjáról:
- A hálózat plusz energiája megkönnyíti ugyan az utazást, de önmagában kevés ahhoz, hogy a
csillagot működtesse. A mi mágiánk erejére is szükség van hozzá.
- Beépítettetek valamilyen késleltetést a rendszerbe? – kérdezte Aisa, aki egyre inkább kezdte megérteni az elektronika lényegét.
- Alapvetően igen, de ha megkapjuk a jelet, akkor nem sok időnk marad hezitálni. A Grimoire
nem fog majd egy helyben rostokolni a kedvünkért – mondta Luminara tűnődve. Aisának az
a furcsa képzete támadt, hogy a nő lélekben valahol máshol jár most.
- Csak igyekezzetek a közelben maradni! – zárta rövidre a beszélgetést Tamara, és cinkos
módon rájuk kacsintott. – Abból nem lehet baj.
Több szó már nem esett közöttük, és lassan mind elhagyták a helyiséget. Aisa maradt utoljára, akinek fejében még sokáig visszhangzott a vörös hajú nő utolsó mondata.
***
Szerencséjük volt, mert az idegőrlő várakozás nem tartott sokáig. Másnap hajnalban Luminara – ezúttal meglepően barátságos – hangja szólalt meg a fejükben és ébresztette őket legédesebb álmukból:
„A könyv végre felfedte kilétét… Azonnal induljatok a portálhoz!”
Sebtében kapkodták magukra ruháikat, és öt perc elteltével már mindannyian a pentagramma
közepén álltak. Luminara bátorítóan nyújtotta a kezét Aisának, a többiek pedig követték
példáját, és egy-kettőre sikerült létrehozniuk egy élő kört. Tamara belenézett az egyik
állványról lelógó, aprócska kamerába és határozott bólintással adta meg a jelet a túloldalon várakozó technikusnak a szerkezet beüzemelésére. Mindannyian érzékelték a hirtelen gerjedő, elektromágneses erőteret, a feltámadó energiaörvény pedig magával rántotta őket…
Egy furcsa, vízszerűen hullámzó dimenzióban találták magukat. Szürke, füstös árnyak
fodrozták a sűrű levegőt, ám nem ez volt a legmeglepőbb számukra. Csuklóikat ezüstösen
vibráló bilincsek tartották fogva, melyek a talpuk alatt feszülő, folyamatosan örvénylő
padlóhoz voltak rögzítve. Mindannyian foglyok voltak, illetve majdnem mind…
Tamara óvatosan kihátrált a körből, Luminara döbbent tekintete láttán pedig gúnyosan
felnevetett:
- Naivabb vagy, mint gondoltam, ha egy percig is elhitted azt, hogy végleg szakítottam a
sötétséggel! Ha egyszer befészkelte magát a lelkedbe, akkor egy életen át fogva tart téged, és csak a halál adhat feloldozást.
- Hogyan árulhattad el a rendet?! – hebegte a társa döbbenten.
- Tudod, ő sokkalta erősebb, mint ahogyan azt hinnétek. A lényeg az, hogy választhattam a
kínokkal teli halál és a gyors mágikus előmenetel között. Gondolom, megértitek, hogy inkább
ez utóbbi mellett döntöttem.
- Puszta kézzel téplek darabokra! – fröcsögte Luminara, és nekifeszült a láncainak, ám a
mágikus béklyó kitartott.
Tamara hátrált egy lépést, ám gyorsan el is szégyellte magát
gyávasága miatt. Úgy érezte, hogy tekintélye csorbát szenvedett, ebből fakadó frusztrációja pedig hirtelen haragba csapott át. Karjával söprő mozdulatot tett, a feltámadó energiahullám pedig a földhöz vágta a szőke nőt.
- Te bölcselkedő, öntelt kurva!!! Azt hitted, hogy különb vagy nálam, és ezt minden adandó
alkalommal éreztetted is velem… - hirtelen nagy levegőt vett, majd lassan kifújva sikerült
kissé megnyugtatnia önmagát. A többiek felé fordult és higgadtabb hangon folytatta. - A Grimoire-hoz önnön gyarlóságotokon keresztül vezet az út. Ha meg akarjátok szerezni, akkor szembe kell néznetek a legnagyobb félelmetekkel és… meg kell haladnotok azt. Sajnálom, de ennél többet nem segíthetek nektek.
- Te is megválthatod magadat – suttogta Aisa halkan, ám Tamara válasz helyett lassan
hátrálni kezdett, majd eltűnt egy fekete energiaörvény mélyén. Ezzel egy időben bilincseik is porrá omlottak szét. Óvatosan felsegítették a földről a vérző orrát törölgető Luminarát, amikor észrevették, hogy a világ elkezdett megváltozni körülöttük. Az energiák lassan formákká, egyfajta anyaggá tömörültek, és hamarosan egy apró, kör alakú szobában találták magukat. A helyiségből négy, látszatra egyforma ajtó nyílt az ismeretlenbe.
- Négy ember, négy ajtó – pislogott körbe Ainara tanácstalanul. – A kérdés csak az, hogy
melyiket kinek szánja a sors istennője.
- A megérzésem azt súgja, hogy a használójukhoz idomul majd az energiájuk – mondta
komoly hangon Merrion. Aisa – megérezvén a kedvese szavai mögött megbúvó bölcsességet
– meglepődött kissé, ugyanakkor le is volt nyűgözve. Épp szóra nyitotta ajkát, amikor a szoba körvonalai megremegtek, a falak pedig lassan kezdtek egymásba csúszni. Riadtan tekintgettek körbe, és csak Luminarának sikerült túlkiabálnia a hirtelen feltámadó, dübörgő hangot:
- Lépjetek át valamelyik ajtón… MOST!!!
Épp időben cselekedtek, mert a következő pillanatban a szoba elkezdett atomjaira bomlani.
Még látták egymás döbbent tekintetét, azután a portálok mögött feltámadó energiaörvények
magukkal ragadták őket…