Lelkemben vihar
Az egész egy kárhozat…
„Egyszer a zúgó vihar úgyis elcsitul,
Előbb-utóbb a háborgó lelked is felvidul.
Nem kell hozzá más, csak egy kis akarat,
Hát fel a fejjel, és ne hagyd el magadat!”
Ugyan-ugyan; (Oximoronban)
A te lelked talán már meg is szűnt, szerintem nem létezik.
Gazdag űr lett az életem, hanyag létünk együtt lélegzik.
*
Lelkem, mint a hurrikán, tombol, mint vihar a tavon,
Csak ülök nagy nyugalomban, szemlélem szinte vakon.
*
Minden hely elfogyott előlem, de én haladok tovább,
Falamon túl a végtelen semmije és út sincs tovább.
*
Űzöm a homályt a nincsen-szabadság fényével.
A fény nyugalmát irtom a rombolás kéjével.
*
A kiömlött mézbe nekem kőbevésett jogok,
Segítik; halál kaszájával szemben andalgok…
*
Viharban nappal is vak éjszaka látható,
Éjjel a villámlásban táj csak felvillanó.
*
Sorsom az életemet rám szabta, az egész egy kárhozat...
Dicsérnek, ó, milyen jó nekem, közben, vagyok az áldozat!
*
Nótázást hallok a tyúkudvarból, megyek, nézem, mi hallik,
Nincs ott más, csak egy néma kacsa, egy lábon áll és trillázik.
*
Félreértés-gyanús esetben a legjobb megoldás a tisztázás...
Az embereknek nem kell ez az igazság, jobb egy nagy ordítozás.
*
Gondolatom kusza képei egymást kergetik,
Tisztán nem látom, hogy létem még felemelkedik.
Vecsés, 2019. október 14. – Kustra Ferenc – Az idézet; Takó Klára: Fel a fejjel! c. művéből való és ez adta az elemző inspirációt!