Linktár

Erdő szimfónia

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/7 számában.

Nyitány. Az erdei parkolóban állítom le az autót, majd kiszállunk. Csend van. A csendből indulunk, a zene mindig a csenddel kezdődik. Szememmel a kitaposott ösvényt nézem. Add a kezed, és gyere velem, teszünk egy sétát az erdőben.

Adagio. Lassan haladunk az ösvényen, lépteink úgy dobbannak a kavicsokon, mint hatalmas üstdob tompa puffanásai. Jó fogni a kezed, nézd, ahogy a pillangó keresztezi utunkat, vékony, narancs szárnyai vibrálnak a tavaszi napsütésben. Színek és fények mindenhol, a hegedűk és fuvolák lágyan vezetik elő a témát. Méhek és szárnyas rovarok rajzanak, szerelmi táncban, egymás és a virágok között. Folyamatosan haladunk beljebb és beljebb. Kicsit hűvös van, Kedves, kérlek, vedd fel a kardigánodat. Ha felnézel, fölöttünk már összeérnek az ágak. Énekes madarak dalolnak az ágakon, ők a szólisták, rigók és poszáták, elképesztő triolák improvizációja mindenfelől. Kis patak folyik mellettünk, csak egy kis csermely, a hullámok boldogan ugrálnak a kavicsokon, allegro non troppo.

– Nézd, de csodás – mutatom –, amott a fény lágyan beszűrődik a szétnyíló lombok között. Hárfák szólalnak meg lágyan és halk dobpergés.

Végre kiérünk a kis tisztásra, itt a tavacska, ami megkoronázza sétánkat, álljunk meg egy percre! Érezd a harmóniát! Itt a legszebb, vadkacsák és hattyúk úsznak a fodrozódó vízen. Hatalmas, fehér, habos felhők az égen, szikrázó napsütés, lassan átfogom a derekad és közelebb húzlak. Feltámad a szél, borzolja hajunk. Ellenpont. A Férfi és a Nő.

Most egynek érezem magam a nappal, a széllel, a vízzel, az erdővel és a szeretett Kedvessel, tudatunk összekapcsolódik. Együtt lélegzünk, tetőpont, fényvillanás Forte, Fortissimo! Beledermedünk az álomba és megáll az idő. Szünet.

Harmadik tétel. Allegro. Lassan elindulunk, kéz a kézben, körbe sétáljuk a tavat, szívünk nyolcvanat ver a boldogság ütemére. Tartsd a ritmust, érezd a lüktetést! Jó a sound, csak tovább, haladjunk, Grazioso.

Azon az ösvényen megyünk visszafelé, ahonnan jöttünk. Lent egy sünit veszünk észre - Grave - lassan, nagy zajjal halad az aljnövényzetben. Nagy, fekete bogár repül el mellettünk, tenor hangon döngicsél. Csellószóló, a hangnem D dúr vagy inkább A. Jókedvvel galoppozunk, hatnyolcadban. Egy két há’, négy öt hat.

Utójáték. Visszaértünk a parkolóba, megállunk, és egymás felé fordulunk, némán, mosolyogva nézzük egymást.

– Szeretlek! – mondom, miközben szívemben egy halk gitár ezüstös húrjai énekelnek.

A zene mindig a csendből indul és a csendbe tér vissza. Elbúcsúzunk az erdőtől.

Kadencia. Az autóban visszafelé kellemes beszélgetés. Jó volt itt lenni, úgy érezzük, ismét gazdagabbak lettünk sok szép dologgal.